Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Nyaralás kolera...ööö...pandémia idején --- I. rész

Nyaralás kolera...ööö...pandémia idején  --- I. rész

Amikor január elején lefoglaltuk és kifizettük a szállásunkat Görögországba, a vírus még nagyon távol és nagyon keleten volt.

A foglalási feltételek szerint a pénzt nem kérhettük vissza, maximum a foglalást tehettük volna át egy másik időpontra.

Megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy nyár elején engednek a szigorításokból, nyílnak a határok, hát úgy voltunk vele, ugyan, ki tudja mit hoz a jövő, ne halogassunk, ne variáljunk annyit, inkább menjünk!

Júliusra első felére szólt a foglalásunk.

Indulásunk előtti napokban Görögország szigorított egy hatalmasat, és lezárta az összes határbelépőjét, kivéve a Bulgária felőli határát, így aztán mindenféle rémhírt lehetett olvasni pl. 18 órás várakozásokról.

Így biztos ami biztos, elindultunk egy nappal hamarabb a tervezettnél.

A határátlépéshez, eddig szokatlan módon, egy görög regisztrációs oldalt is ki kellett tölteni, ahonnan kaptunk saját QR kódot. Arról is tudomásunk volt, hogy a görögök, random ugyan, ám tesztelik koronavírusra a beutazókat.

Kilenc személyes kisbuszunkkal vágtunk neki az útnak, telt házzal, mert kis családunkon kívül még a tágabb családból is csatlakoztak hozzánk szeretteink, egy (akkor még csak reméltük, hogy) jó kis közös nyaralásra.

A legmegnyugtatóbb az volt, hogy még januárban, isteni sugallatra, (vagy inkább a tavalyi görög úti kalandjaink elkerülése végett :-D) olyan házat foglaltunk le, mely minden lakott területtől távol esett, egy kis halászfalutól két kilométerre, közvetlenül a tengerpart mellett.

(Azt csak halkan merjük megsúgni, hogy ennek a háznak a heti bérleti díjából maximum egyetlenegy éjszakát tölthettünk volna el családilag, egy balatoni, négycsillagos hotelben.)

 

Hajnali 3kor indultunk a „Még nem tudom, hogy hol alszunk ma éjjel” dalt énekelve, ugyanis tényleg nem tudtuk, hol is fogunk aludni, a végleges szállásunkat pedig csak egy nappal később foglalhattuk el. Ideiglenes szállást ugye, nem foglaltunk, mert fölösleges, ha tizennyolcórázunk a bolgár-görög határon...Ha átértünk, akkor keresünk alvóhelyet!

Szerencsénk volt.

Magyar-szerb, szerb-bolgár határokon úgy suhantunk át, mit kés a vajon.

A bolgár görög határnál minimális autósor, a határőr az előttünk álló autó utasait félreállította tesztelésre, minket az iratok ellenőrzése után tovább is engedett.

Nosza, gyors, ideiglenes, az egy éjszakára szóló szálláskeresés, találtunk is egy szuper jó árú, tengerpart melletti, kényelmes apartmant, nyaralóövezetben. Extra melegen sütött a nap volt, így első utunk a tengerpartra vezetett, ahol a gyerekeink harsány üdvrivalgása közepette belevetettük magunkat előbb a ragadós, naptejes flakonok közé, aztán a végre a hűs hullámokba, habokba.

A megmártózás élménye után, utunk a szállásunkhoz legközelebbi gyroszoshoz vezetett, mert hát ugye, ha Görögország, akkor gyros.

Ott az első arc, akit megláttunk, az egyetlen foglalt asztalnál, roppant ismerősnek tűnt. Amikor ránk köszönt, rögtön beugrott: ó, egy kedves vásárlónk! :-D Nos, ilyen kicsi a világ! (Innen és ezúton is köszönjük neki a baklavás, nagyon finom fagyit, amire szívélyesen, nagy szeretettel, meginvitálta a gyerekeinket!)

 

Az éjszakánk már nem volt ilyen gördülékenyen kellemes.

A nyaralóövezet egyik, szállásunkhoz közeli szórakozóegysége, hajnali négyig(!) szórta a hangszóróiból meglehetősen hangos decibelek közepette, a siratós, eredeti görög dalokat, mi pedig - mivel aludni esélyünk sem volt ebben a hangzavarban, együtt sírtunk a szomorú, mélabús szólamokkal.

 

Másnap kissé elgyötörten folytattuk utunkat a végleges szállásunk felé.

Akkor kezdtünk feléledni nagy álmosságunkból, amikor megpillantottuk barátságos kis házunkat, ahol lakni fogunk egy kerek hétig. Előtte földút, jobbra egy nagy, luxus vendégház, melynek hol volt lakója hol nem ott tartózkodásunk alatt, balra egy olívaolajat készítő házaspár volt a szomszéd, (akinek egy hét alatt triplájára turbóztuk a forgalmát, nagyon finom volt az általuk termesztett olívaolaj.)

Előttünk pedig, párlépésnyire a pergő homokos part és a kék tenger.

Mivel ez a tengerparti rész, minden sűrűbben lakott területtől messze helyezkedett el, így a teljes, hosszú, ameddig a szem ellát partszakaszon egész héten gyakorlatilag csak mi lógattuk a lábunk. Hacsak nem számoljuk bele a halászokat is, akik olykor kikötöttek kis csónakjukkal.

 

Sokféle turista létezik.

Van olyan ismerősünk, aki ha elmegy nyaralni, akkor két fabatkát nem tesz keresztbe. Neki az a nyaralás, ha mindenben és azonnal kiszolgálják egy sokcsillagos szállodában.

Más ismerősünk családja ugyan privát magánszállást foglal, hogy meglegyen a privát szférája, ám főzni nem főznek a nyaralásuk alatt, étterembe esznek reggel, délbe, és este.

Mi, családilag, azon turisták táborát gyarapítjuk, akik mindenhol belevetik magukat a helyi boltokba, felfedezik a helyi piacokat, és lelkesen, bátran főzőcskéznek az ottani alapanyagokból, becélozván, és megvalósítván, kicsit sem szerényen, a helyi specialitások receptjeit.

Bár itt a helyi boltokért utazni kellett pár kilométert, minden reggel kimentünk a halashoz friss csemegéért, és rendeztünk pár nagyobb bevásárlást a helyi görög csemegeboltban, ahol a ragadós, mézédes nektarintól kezdve a zöld tollas gumicsirkéig és a légycsapótól kezdve a tsipuróig (görög pálinka) mindent IS árultak.

A családunk egyik része szereti a tengeri herkentyűket, a másik része kevésbé, így minden nap kétféle ételt készítettünk. Egy, valamilyen herkentyűt, és egy hagyományos görög ételt, pl. szouvlakit sütöttünk, vagy az újdonsült szomszédunktól vásárolt olívaolajba és gyrosfűszerben pácolt tarját grilleztünk tzatzikivel, pitával.

A halasnál a halakat konyhakésszé varázsolta nekünk az ottani eladóhölgy, ám ha garnélát, calamarit (kis tintahal), stb. szerettünk volna venni, akkor csináld magad akció volt. Garnélát már takarítottunk nem egyszer, ám calamarit ezidáig nem volt szerencsénk. (Gyenge gyomrúaknak továbbra sem ajánlott.)

Google a legjobb barátunk, rákerestünk hát a tintahal előkészítésére, és egy youtube videó segítségével meg is pucoltuk az első kis tintahalunkat. A nagyfiúnk idővel annyira belejött ebbe, hogy teljesen rábízhattuk ezt a feladatot, villámgyorsan, és gyönyörűen előkészítette nekünk a calamarikat ahányszor csak kellett. Amelyekkel nem vacakoltunk sokat, megdobtuk őket egy kis görög olívaolajjal és magyar fokhagymával, majd pár perc alatt készre sütöttük serpenyőben, vagy saslikpálcikára szúrva a grillen.

Merthogy bizony, grillsütőnk is volt az udvaron, tengerre néző kilátással. Soha nem grilleztünk még ilyen szép helyen életünkben.

 

Üröm az örömünkben, hogy akkoriban jött a hír a sárga meg zöld zónás besorolásról.

Görögország ugyan maradt a zöld zónában, ám körülötte minden sárga és piros lett: Szerbia, Bulgária, Makedónia... Jaj.

Ám, nem hagytuk magunkat elkedvetleníteni, lesz ami lesz, éljünk most a mának, ha már eljutottunk ide, folytatódjék a nyaralásunk!

Aminek a jelszava az lett: csak görögösen!

Ugyanis azt a fajta nyugalmat, lelassulást, ahogyan ott élnek az emberek, tanítani kellene nekünk is. Nem kapkodnak, nem sietnek sehová, és egyszerre csak egy dolgot csinálnak, de azt legalább komótosan, ráérősen. :-D

Minden reggel feltankoltunk hát vásárlásaink közepette a görög nyugalomból, mely szépen kitartott másnap reggelig.

 

Nem ragozzuk tovább: csodálatos hetünk volt.

Innen már sokat nincs is mit írnunk: reggel ki a partra, délben vissza, ebéd, pihenés a hűvös, légkondicionált házban, délután vissza a tengerbe. A gyerekekkel kimentünk éjszakai fürdőzésre is egyik este, sötétedés után, óriási élmény volt.

Utolsó nap pedig reggel, indulás előtt, hajnali négykor egy pirkadatfürdőzést is beiktattunk családilag. Bár kint hűvös volt a homok, a tenger melegen várt minket, hogy elbúcsúzzunk tőle.

 

Közben megtudakoltuk, amennyiben viszonylag megállás nélkül hajtunk át a sárga, illetve piros besorolású országokon, mivel zöld zónából érkezünk, karanténra nem kell számítanunk. Ez megnyugtató hír volt, ugyanis nem tudtuk volna itt, az üzletünkben a helyettesítést ennyi időre megoldani.

 

A hazaút is viszonylag zökkenőmentes volt, ha a szerb-magyar határnál való kétórás várakozást nem számoljuk bele.

 

Itt véget is érhetne nyári beszámolónk, ám mégis folytatódik, ugyanis a kalandozásaink itt korántsem értek véget...

 

A folytatást IDE KATTINTVA találod. :-)

 

Üdv. Enikő és Zsolt