Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Less be a magánéletünkbe!

HELYZETNAPLÓ XVII. fejezet -  UTOLSÓ

Igen, tudjuk: még nincs vége, sőt! Ám ha összekapaszkodunk, segítjük egymást, odafigyelünk a körülöttünk lévőkre, akkor talán mindannyian könnyebben vesszük majd az esetleges akadályokat.

És ne haragudjatok ránk, de mi annyira jól éreztük magunkat az elmúlt hetekben! 

Ha a vírust és a mérhetetlen aggodalmat szeretteinkért nem számoljuk, akkor ez az elmúlt időszak számunkra remek időszak volt.

Mi ketten szeretünk egymás társaságában lenni, a gyerekeink abban a korban vannak, amikor még inkább vannak velünk, mint bárki mással, a házunk elég volt ahhoz, hogy kényelmesen karanténozzunk családilag, levegőzni, fejet szellőztetni ott volt a kert és a mellettünk lévő erdő, imádunk főzni, és a kenyérsütést sem tegnap kezdtük.

Ellenben felfedeztük a kertészkedés örömeit, szert tettünk némi plusz önismeretre, elolvastunk pár könyvet, amit már jó ideje szerettünk volna, szuperrendet raktunk (bár egy hónap, és visszaáll a régi káosz a szekrényekbe, magunkat és gyerekeinket ismerve :-D), és olyan dolgokra volt plusz időnk, amelyekre eddig nem, lásd időkapszula... :-D

Hogy mit hoz a jövő, azt nem tudjuk, nálunk sincs a bölcsek köve.

Ám, ha megőrizzük magunkban és a környezetünkkel a harmóniát, könnyebben vesszük majd talán az akadályokat...

Addig is tesszük a dolgunkat, élvezzük az életünket, kiengedjük a gőzt egy jó fürdővel, egy finom pohár borral, vagy egy ízes magyar káromkodással, ha a szükség úgy kívánja.

És kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő. Mert a változás mindig jó. Ha együtt csinálhatod végig azokkal, akiket szeretsz. ;-)

HELYZETNAPLÓ XVI. fejezet -  LASSAN VÉGE, UGYE?

Mi már nagyon várjuk itt az üzletben:

- hogy felszámoljuk ezt az ideiglenes pultunkat innen az előtérből,

- hogy visszategyük a finom kávés-karamellás cukorkákat az asztalra,

- hogy ne legyen zavarban az, aki nem tud bankkártyával, csak készpénzzel fizetni (minket most sem zavar, tényleg!),

- hogy ne a bolt előtt kelljen várakozniuk ügyfeleinknek ha valaki éppen bent vásárol az üzletünkben,

- hogy újra jókat tudjuk beszélgetni azokkal, akik betérnek hozzánk,

- hogy ne kelljen újra meg újra aggódva feltegyük magunknak a kérdéseket, amennyiben más időközökben jössz, mint megszoktuk, hogy: vajon te most jól vagy? nem kaptad el? minden rendben veled? a szeretteiddel is?

- ha nem is a régi kerékvágásba, ám egy biztosabb kerékvágásba kanyarodjon az élet körülöttünk.

Te mit vársz a legeslegjobban most, (remélhetőleg) a karanténhelyzet vége felé?

Mi lesz az első, amit majd végre megteszel, ha újra „szabad” leszel?

Mi pl a magánéletünkben leginkább arra vágyunk, hogy elutazzunk közösen a családdal valahová és egy hónapig haza se jöjjünk! 

Na jó, de legalább egy hétvégére!..

Aztán vendégeket fogadjunk, összejárjunk a barátokkal, rokonokkal, megöleljük őket, nagyokat sétáljunk, beüljünk jó helyekre...

Hosszú a listánk, lesz mit bepótolni. 

HELYZETNAPLÓ XV. fejezet -  RENDHAGYÓ SZÜLETÉSNAP

Amikor 14 esztendővel, egy nyárfavirágos, napsütötte májusi hétfőn, megnyitottuk Üllői úton lévő üzletünket, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a tizennegyedik boltszülinap egy pandémia kellős közepén fogj ránk találni, gyakorlatilag vásárlóink nélkül. (Mondjuk, akkoriban még a tizennegyedik boltszülinapra se nagyon gondoltunk. :-D )

Illetve nem pont ügyfeleink nélkül, mert azért csak megtaláltuk a módját, hogy velük is megünnepeljük.

Ám a naaagy csinnadratta idén sajnos elmaradt...

Azt tudod kell rólunk, hogy mi i-má-dunk ünnepelni!

A házunk gyakorlatilag alig van dekoráció nélkül, mert a karácsonyi és húsvéti dekoráció között hat születésnap, hat névnap borítja lufitengerbe és díszbe, és ha olyan vendég jön hozzánk, akiről tudjuk hogy születésnapos, az ő kedvéért is mindig felkerül jópár dekorációs elem a házunk falaira.

Hiába na, szeretjük megadni a módját. A magunk módján, persze. :-D Bár Enikő öccse szerint egy dekorációkat forgalmazó bolt simán megélne belőlünk. :-D

Amit persze cáfolunk, hisz mindig gondosan eltesszük, majd újra meg újra felhasználjuk ugyanazokat a díszítőelemeket. Kivételt képeznek a lufik, ám mivel gyerekeink vannak, miután dekorációs feladatukat befejezték, végelgyengülésig szolgálják csemetéinket a színes, levegős labdabuborékok.

Az üzletünket is minden évben díszbe borítjuk. Ám ez a vírushelyzet lespórolta nekünk az idei dekorációt, és sajnos a tizennegyedik boltszületésnapunkat is egy határozott mozdulattal takaréklángra tette.

Na, de nem baj, majd jövőre!

Mert azért abban nagyon reménykedünk, hogy az üzlet tizenötödik születésnapját, ami  egy viszonylag kerek évforduló, pazar születésnapi buli keretén belül tudjuk majd megülni.

És akkor dupla dekorációnk lesz majd és dupla ajándék az ünnepelttől.

Már most elkezdtük javában tervezni!

Ugye, jövő májusban te is velünk tartasz majd, az Üllői út 277 szám alatt?

 

HELYZETNAPLÓ XIV. fejezet -  KARANTÉNKONYHA

Aki ismer minket, az tudja rólunk, hogy imádunk főzni, vendégül látni, enni.

Hát most a vendéglátás része kiesett, ám főzésre, evésre sokkal több időnk jut. Úgyhogy szépen gömbölyödik a családunk... :-I

A végén úgy fogunk kigurulni a lakásból, mint abban a vicces Facebook videóban a kikerekedett állatok. :-D

Amin nem is csodálkoznánk, mert tényleg hihetetlenül jókat főzünk most is.

A tegnap például töltött tökcsónakokat sütöttünk. Sikerült szert tennünk pár zsenge tökre, volt a fagyasztóban darált hús, szóval a recept adta magát.

A tökökből egyet félretettünk, a többit kettévágtuk, a belsejüket kikapartuk, - és nem, nem dobtuk ki, hisz fontos szerepet játszanak még a menüben. A darált húst sóztuk, borsóztuk, belehalmoztunk a félbevágott tökökbe, és mentek szépen a sütőbe. Félidőben rászórtunk egy-egy marék sajtot, hogy szépen ráolvadjanak a végére.

Közben a kikapart, zsenge magházbelsőket a félretett, meghámozott és legyalult tökkel együtt összerottyantottuk egy kis szerecsendióval, fehérborssal, sóval, és friss kaporral fűszerezett tejszínnel, majd kis liszttel besűrűsítettük.

Ebből a finom mártásból, (ami mellesleg önmagában is becsületesen megállná a helyét), tálaláskor egy-egy merítőkanálnyit a megsült, félbevágott, tányérokra helyezett tökcsónakokra varázsoltunk. Ha hiszitek, ha nem, még a gyerekeink is, az utolsó morzsáig mindent betermeltek.

Erdélyi pacallevest is készítettünk egyik hétvégén, tejszínesen, sárgarépával,sok fokhagymával,  húsleves alapléből.

Húsvétkor meg töltött bárányt, drobot (ez egy ugyancsak erdélyi, bárányaprólékból, rengeteg petrezselyemből és zsenge zöldhagymából, főtt tojásból készült sült fasírtszerűség).

Aminek a gyerekeink - Kérek még drogot! - felkiáltással estek neki íziben. Aztán majd ha elmesélik valahol, milyen finom is volt, magyarázkodhatunk a külvilágnak, miféle droggal etetjük a csemetéinket... :-D

Januári disznóvásunk egyik főnyereménye a saját készítésű sonkánk lett, ami tényleg szuper jól sikerült, bár ezt bizonygathatjuk itt napestig, ugyanis egy deka sincs már belőle. Ám tény és való, hogy az idei karanténhúsvétunk egyik fő sztárja volt az ünnepi asztalon.

Aztán.

Körülbelül hat éve bevezettük családilag a hamburger hétfőket. A hat év alatt egy kezemen meg tudom számolni, hány hétfőt hagytunk ki: mi minden hétfőn ha esik, ha fúj, ha húsvét, ha karácsony, hamburgert vacsorázunk. És ez alól a mostani hétfők sem kivételek.

Van egy titkos hamburgerszósz receptünk, amire mindenki, aki kóstolta már, csodájára jár, ez állandó. A bucikat hol vesszük, hol sütjük, a húst szigorúan mi gyúrjuk be házilag, semmi gyorsfagyasztott gagyi hamburgerbizé nem kerülhet a kezünk közé.

Télen serpenyőbe sütjük ki, ám volt hogy kontaktgrillbe készült el a hamburgerhusink, nyáron viszont kint, grillen sisteregnek a kerekre gyúrt zamatos húspogácsák, a végén megkoronázva egy-egy szép szelet, ráolvasztott sajttal.

A vacsoraasztalnál aztán mindenki maga állítja össze a saját burgerét, kénye kedve szerint. Az alap a titkos hamburgerszószunk, ez képviseli az állandó ízvilágot, aztán a saláta, hús, paradicsom, uborka, csemege uborka, hagyma. A gyerekek még szokta tenni bele külön majonézt, ketchupot, mi felnőttek szezonálisan hol egy kis medvehagymát, hol egy kis bacont, hol egy kis kéksajtot, stb... csempészünk bele a plusz íz kedvéért.

A grillezésre visszatérve, a grilleink remek jolly jokerek az étlapunkon. A sasliktól kezdve a filézett csirkecombig, vagy a házilag, háromféle (marha, bárány, disznó) húsból gyúrt, általunk szerényen csak miccsnek nevezett csevapcsicsáig szinte minden héten sül valami kint a kerti grillünkön a faszenes parázson. És bármit süssünk is, az asztalunkon biztos hogy mindig ott lesz egy nagy tál muzsdéj, ami elmaradhatatlan kísérője a faszénen sült finomságainknak.

Többször elővettük már a hatalmas bográcsunkat is egy ízletes vörösboros marhapörkölt, vagy egy testes babgulyás kedvéért.

A tavasz egyik hatalmas favoritja nálunk a sült csirke újkrumplival és friss káposztával. Ezt sem spilázzuk túl, a csirkedarabok és az újkrumpli mehet a sütőbe, az újkáposztát legyaluljuk, kis só, ecet, és kész is  fejedelmi ebéd.

Persze, azért ne hidd, hogy nálunk nincsenek megúszós ételek, elvégre most, hogy a három növősúlyban lévő fiúgyerekünk állandóan otthon van és állandóan éhes, éjjel nappal a konyhában kellene ténykednünk. A házi hot dog, sajtos és pirított hagymás változatban bármikor eladható nekik, mint ahogy a sajtos tészta sem marad soha szégyenben, pedig elég gyakran kerül az asztalra hétköznapokon. Ám egy kis házi medvehagyma pesztóval feldobva (amit folyamatosan gyártunk most, hogy szezonja van, és folyton túlvásároljuk belőle magunkat) fenséges lakoma az egész családnak.

Ugyancsak megúszós kaja nálunk az előre vásárolt tortillalapból készült quesadilla, ami gyakorlatilag öt perc alatt kész, és mindig az aktuális, odaillő maradékok kerülnek be a sajtos alapba. Illetve a tortilla még arra is jó, hogy egy kis jégsalival, hétvégéről megmaradt sülttel, vagy rántott húsmaradékkel, majonézzel, ezersziget öntettel, esetleg fokhagymás tejföllel feltekerve top helyet foglaljon el a megúszos menünkben.

A megúszós kajavonalon élvonalban csörtet még nálunk az almaleves, a paradicsomleves betűtésztával, a tárkonyos leves, és persze a pizza meg a bologniai spagetti.

Amikor pedig nagyon ráérünk, akkor jöhet az olasz konyhánk másik nagy kedvence, a lasagne, ami elég időigényes, ugyanis soha nem aprózzuk el, úgy készítjük el, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

A salátákkal mostanában valamiért mostohán bánunk, egyedül a cézár salátánk volt az utóbbi időben terítéken, illetve a rukkolás, körtés, kéksajtos saláta, ám ez utóbbit a gyerekeink jó messzire elkerülik... Persze a felsorolásba nem került be a medvehagymás uborkasaláta, vagy a friss reteksaláta, illetve a vegyes saláta, melyeket főételek mellé fogyasztunk, az azért terítéken van, amikor adja magát.

A desszertek vonalában karanténkonyhánkban nagyot futnak a gyümölcsös, mascarponés pohárkrémek, a gyors almás, körtés piték, húsvétkor finom répatorta is volt, a piskóta bármivel bármikor jöhet, és a pudingot is gyakran készítünk csak úgy. Meg házi gyümölcsjoghurtot a nagymamák által eltett lekvár + natúr görög joghurt keverékéből.

Most hétvégére egy újabb hatalmas adag velőscsontos, marha-, sertés, és csirkehússal lassan főtt, sok zöldséges húslevessel készülünk, melynek egy részét alapléként lefagyasztjuk. Jól jön majd a közeljövőre betervezett francia hagymakémleveshez, illetve a kókusztejes, citromfűs thai leveshez (másik nagy kedvencünk).

És mézes (felnőtteknek mézes-chillis) sült csirkeszárnyakat sütünk, olaj nélküli fritőzben készült krumplival. Meg talán grillezünk, ha olyan lesz az idő...

Egy biztos: éhen halni most sem fogunk.

És lefogyni sem... :-I

Ha lejárt ez a helyzet, indíthatjuk a nagycsaládi fogyikúra naplónkat... :-D

(A fotónkon tavaszi kedvenc menünk: a sült csirke, újkrumpli, friss káposztasali kombó.)

 

HELYZETNAPLÓ XIII. fejezet - NEGYED ÉVSZÁZAD SZERELEM

25 évvel ezelőtt mutattak be minket egymásnak. Hát nem gondoltuk volna, hogy karanténban fogjuk megünnepelni a negyedszázados megismerkedés évfordulónkat...!
És huh, mennyi minden történt velünk az elmúlt huszonöt évben!
Két vidám kalandregényt is teleírhatnánk közös életünk élményeivel.
Ám amire a legbüszkébbek vagyunk, többek között, az elmúlt, közösen eltöltött, negyed évszázadunkból, nem más, mint a gyerekeink, és a közös cégünk, a MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzlet.
Hát igen, ha 25 évvel ezelőtt nem találkozunk, ma nem lennének sem az imádnivaló gyerekeink, sem ez a cég, ami (nekünk) egy szerelemvállalkozás.
És titeket sem ismernénk, ami nagy kár lenne.
Hisz amióta megnyitottuk üzletünket, remekebbnél remekebb emberekkel hozott minket össze a sors.
Úgyhogy, ma van mit ünnepelnünk: az ismerkedési évfordulónk nagyon fontos mérföldkő (nemcsak) a saját életünkben.
Negyed évszázad telt el velünk, tele szerelemmel, szeretettel, örömmel, boldogsággal, összetartással, harmóniával. Na jó, azért néha mi is összezördülünk, de hát ki nem. 
Úgyhogy mondjuk így inkább: negyed évszázad telt el velünk megtöltve klassz tartalommal.
És a java még hálistennek hátra van!

HELYZETNAPLÓ XII. fejezet - IDŐKAPSZULÁBA REJTETT KARANTÉN

Mit nem hoz ki belőlünk a  sok otthonülés! Vasárnap reggel elhatároztuk, hogy mi ma, ha törik, ha szakad, időkapszulát fogunk gyártani.

Ennek a legfőbb apropóját az adta, hogy a paradicsompalánták ültetésekor földre volt szükségünk, amit az udvar végéből ástunk ki. Mivel a nagy gödör adott volt, már csak egy időkapszula hiányzott belőle.

A család minden tagja megkapta a saját kis fémdobozkáját, amibe belepakolhatott, amit csak szeretett volna.

Mivel a kapszula felbontását tíz évvel későbbre, 2030 húsvétjára lőttük be, a gyerekeink levelet írtak tíz évvel később önmaguknak. Mi pedig a tíz évvel idősebb gyerekeinknek, és persze egymásnak is. Bekerültek még a dobozkákba kedvenc fényképek, szerencsekövek, apró játékok, rajzok.

Legvégén pedig lőttünk egy rögtönzött, kócos, pizsamás, vasárnap reggeli fotót magunkról, Időkapszula Gyártás Közben címmel, kinyomtattuk, és mellékeltük a többi kincshez.

Gondosan lezártuk a dobozokat, majd szépen elástuk az udvar végébe kutyáink lelkes farokcsóválása, és macskáink unott tekintetének kereszttüzében.

Ha te most olvasol minket, és netalántán 2030 húsvétján is eszedbe jutunk, lécci emlékeztess rá, hogy van egy kibontandó időkapszulánk.

HELYZETNAPLÓ XI. fejezet - KARANTÉNKERTÉSZEK LESZÜNK

A hétvégén muskátlit ültettünk, a következő hétvégére pedig már ott sorakoznak az előszobaablakunkban a megbízható helyről vásárolt, datolyaparadicsom palánták, csak arra várva, hogy elültessük őket.

Az egyik már el is hervadt, ami nem éppen biztató jel életünk első paradicsomültetése előtt, ám nem torpanunk meg. Valószínűleg a hervadás oka az, hogy már egy hete el kellett volna ültetnünk szegényt, ám nem volt hová.

Ugyanis a magas ágyások, amelyeket paradicsomültetés céljából rendeltünk, nem érkeztek meg időben.

Mondjuk, abban mi vagyunk a ludasok, hogy elfelejtettük megöntözni azokat a fránya palántákat, ám ígérem, ha majd ott magaslanak az ágyásokban előttünk, akkor rendszeresen öntözni fogjuk.

A héten bekopogott a futár a magaságyásokkal. Boldogan bontottam ki a csomagot, majd dobtam egy dupla hátast. Csillió kis csavarral kellett összecsavaroznom a hatszögű, nagy alumíniumágyásokat. Úgyhogy várt rám két komplett délutánnyi türelemjáték, cifra, elfojtott káromkodásokkal tarkítva.

Ám most boldogan jelentem: a magaságyások készen, a föld, murva, trágya, meg minden ami kell bele, előkészítve, már csak a hétvégét várjuk, hogy a palánták a helyükre kerüljenek.

Öt éve lakunk kertes, családi házban, ám ez az első igazi kertészkedésünk.

Nem tagadom: eddig is minden egyes tavasszal szóba kerültek a paradicsompalánták, sőt, a retek és zöldhagyma is, ám minden évben elsodorták őket szépen az események .

Na most nincs esemény, van karantén, ráérünk.

Sőt!

Olyannyira ráérünk, hogy még fűszernövényeket is ültetni fogunk! Már meg is vettük a snidling-, zsázsa-, rozmaring-, bazsalikommagokat, földet, kaspót eme tervünkhöz is.

Drukkoljatok, hogy legalább a negyede kikeljen annak, amit elültetünk!

Ugyanis a nyomtatókhoz és a nyomtatókellékekhez nagyon értünk, ám kertésznek elég botcsinálták vagyunk.

Illetve ha most jobban belegondolok, annyira mégsem. Enikő nagytatája Nagyenyed egyik elismert kertésze volt, az egész város hozzá járt palántákért, az én nagyszüleim is óriási kertet tartottak zöldellő rendben évről évre.

Hát, a vak is azt mondta: majd meglátjuk.

Aki mer az nyer, a mi esetünkben főszernövényeket, és paradicsomot.

Ígérem, pár hónap múlva megírom, hogyan sikerültek.

A muskátlik végül is kezdő lépésnek elég reményteljes jövőképet vetítenek elénk: egy hete ültettük el őket, és még a helyén vannak, élve és virulva.

Zsolt

 

HELYZETNAPLÓ X. fejezet - KARANTÉNBÓL KARANTÉNBA

Három gyerekünk és Enikő édesanyja lassan négy hete önkéntes karanténba vannak. Szerencsénkre kertes házban lakunk, ráadásul szinte erdő szélén, így a gyerekeink levegőztetését, mozgásigényét egyszerű megoldani.

Öt évvel ezelőtt, még egy négyemeletes ház negyedik emeletén laktunk, 83 négyzetméteren, egyetlen, nem túl nagy erkéllyel.

Lift nem volt, lépcsők tömkelegén cipeltünk fel előbb egy babakocsit és egy hordozót egy babával, aztán idővel ikerbabakocsit, és két hordozót két babával.

Plusz nyolc éven át, ameddig az volt az otthonunk, a napi bevásárlást, ha utaztunk, (márpedig elég sokat utaztunk) bőröndök, csomagok hegyeit, egy új kanapéról, hűtőről, komódról már nem is beszélve...

Ahogy nőttek a gyerekek, úgy ssssshhh-sisteregtünk egyre többet.

Korán kelő család lévén már hétvégén is fél hatkor nagy élet volt nálunk, míg az alsó szomszéd nagykamasz gyerekei akkor estek be az ágyukba egy jól sikerült buliból, és aludtak (volna).

Úgyhogy a - ssshs, csendesebben mert korán van!, -ssssh, csendesebben mert csendóra van!, - ssssh, csendesebben mert késő van! - voltak a leggyakrabban elhangzott mondatok a családunkban a gyerekeink felé, a szeretlek után.

Ha most belegondolok, hogy most, a három hatalmas mozgásigényű gyerekünket hogyan tudnánk ott úgy lekötni, hogy a szomszédok agyára se menjünk, csak az ugrik be, hogy sehogy.

Amennyiben ott lennénk most karanténba, és valaki megkérdezné tőlem, mi a legnagyobb nehézségem most, erre a problémára böknék rá: nagyon nehéz csendben lenni egész nap gyerekkel, gyerekekkel.

Egy gyerek igenis ugrál, csapkod, dörömböl, kopácsol, zizeg, játszik. És főleg a sarkán közlekedik, vagy nyikorgó kismotoron. A lehető leghangosabban.

Úgyhogy most hálát adok a sorsnak, hogy a legnagyobb karanténproblémánk elkerül minket.

És gyakorlatilag az egyetlen nagy problémánk, mert mi még elég jól bírjuk ezt a karanténosdit, lévén, hogy eddig is a lehető legtöbb időt együtt töltöttük, szoros családi szimbiózisban. Annyi változott főként, hogy a külső helyszínekről átváltottunk a házon belüli helyszínekre, illetve most nincsenek körülöttünk a barátok, rokonok.

Igaz, nekünk Enikővel könnyebb, mert  van egy kis helyszínváltoztatásunk azárt, ugyanis a lakáskaranténunkból átautózunk minden munkanap az üzletkaranténunkba.

Igen, nekünk most a munkahelyünk, azaz a második otthonunk is egyfajta karanén, hisz nem korzózunk innen semerre, mint békeidőkben. Nincs - "Kimegyek vásárolni", nincs - "Elugrom a Kökibe", és munkaügybe se megyünk semerre, mindent házhoz szállítással, futárszolgálatokkal hozatunk be.

Reggel bejövünk, dolgozunk, kiszolgáljuk a vásárlóinkat, három után a saját autónkkal, saját költségünkön kiszállítjuk az önkéntes karanténban lévő törzsvásárlóinknak a napközben leadott rendeléseiket ide a környékre, aztán irány haza. Mondhatnám úgy is, hogy duplakaranténban vagyunk. :-D (Bár persze, ebbe simán bele tud kötni az, akik a kákán is a csomót keresi. ;-D )

Néha, főleg hétfő reggelente úgy érzem, na most már elég, legyen ennek vége. Már hiányoznak a szüleim, lemennénk hozzájuk vidékre. Már elmennénk egy moziba, egy nagy városi sétára, egy fürdőbe, állatkertbe... Ezt így nem lehet megszokni. Na jó, nem is kell, hálistennek. Így aztán összekapom magam, oké, oké, most ez van, ezt lehet szeretni.

És tovább reménykedem a változás szabadságában és gyönyörűségében. Meg főleg a KÖZELSÉGÉBEN.

 

(A fotón Enikő a gyerekeinkkel anno, a régi lakásunkba)

 

 

HELYZETNAPLÓ IX. fejezet - HURRÁ, JÖN A NYUSZI!

Hogy feldobjuk a karanténhetek egyformaságát, elkezdtük a nyusziváró napokat.

Hétvégén komótosan feldíszítettük a lakást, immár húsvéti dekorációkban úszik a nappali, ebédlő. A gyerekeink húsvétfákat készítettek, és megírták a leveleiket a Nyuszinak.

Mi, felnőttek gondolatban megterveztük a jövő heti, ünnepi menüsort.

Rendhagyó ünnepünk lesz így, hogy nem jön hozzánk senki, és mi sem megyünk sehová. Az előző években ilyenkor mindig összegyűlt a család, és együtt húsvétoltunk.

Most "csak" mi, hatan ünnepelünk majd.

Tojást festünk, bárányt sütünk, egy grillezés is tervben van véve, és ha jut idő, kissé ráncba szedjük az udvarunkat.

Kutyát sétáltatunk, majd várjuk a nyuszit:  megkeressük a meglepetéseit, amiket eldugott nekünk szerteszét a házban.

Hétfőn a fiúk meglocsolják a lányokat.

Hát, valahogy így fog telni az idei karanténhúsvét: társasozással, közös mozizással megfűszerezve, meghitten, a legszűkebb család körben.

 

 

 

HELYZETNAPLÓ VIII. fejezet - KÓRICÁLUNK, KÓRICÁLUNK...?

A gyerekeink és a nagyi két hete önkéntes karanténban.

Mi ketten, Enikővel dolgozunk, hisz ha bezárnánk, a vevőink nem tudnának nyomtatni otthoni munkavégzéskor, vagy otthon tanuláskor.

Rengeteg patika, élelmiszer nagyker, kisker is nálunk vásárolja meg a nyomtatóba valóját: nem szeretnénk cserben hagyni őket.

Ám a munkahely-otthon-munkahely-otthon autóval megtett útvonalán kívül mostanában sehová nem megyünk mi sem.

Kissé elegünk lett, hogy csak a négy fal közé vagyunk mindenhol beszorítva.

A gyerekeink is kívántak már tágabb tereket, horizontot látni maguk körül.

 

Egy kis faluban lakunk, 100 méterre egy hatalmas erdőtől, ahová gyakorlatilag egy lélek sem jár. Pláne mostanában.

Mivel az időjárás is kedvezően alakult, úgy döntöttünk, márpedig mi most kutyástól belevetjük magunkat egy erdőfürdőzésbe.

Amúgy is gyakran járunk ide kutyát sétáltatni, már megvannak a jól bejáratott három, illetve hat kilométeres túraútvonalaink.

Most a három kilométeresre esett a voksunk, ennyi bezártság után már ez is hatalmas felüdülést jelent.

 

A kiskutyánknak extra radarjai vannak, mindig megérzi előre, ha sétálni készülünk.

Van egy nyüsszögő hangszíne, amit kizárólag erre az alkalomra tartogat, és amivel a komondorunkat is kábé negyed másodperc alatt a végsőkig felzaklatja.

Oly lelkesen és akkora vehemenciával élik bele magukat az örömükbe, hogy mire feladjuk a hámot, pórázt, felhúzzuk a nyúlcipőt, és elindulunk, már totálisan ki vannak nyuvadva az izgalomtól.

Aztán mire a kis utca végére érünk, az erdő széléhez, megint felspanolják magukat, hisz a sok szomszéd kutya kétfelől ugat minket végig a célvonalig.

Most úgy éreztem, dupla lelkesen ugattak. Annyira be van zárkózva mindenki, és annyira nem történik semmi mostanában ebben a kis utcában, hogy külön felüdülést és örömet jelentett látványunk az unatkozó kutyáknak.

Az erdőbe érve nyugodt kilométerek következnek.

A gyerekek szerepjátékot játszanak, küldetéseket teljesítve, vagy beszélgetnek egymás között, velünk, a kutyáink pedig boldogan szaglásszák végig az erdei út minden négyzetcentiméterét.

Lassan haladunk, ám úgysem a gyorsaság a cél.

Mélyeket szippantunk a friss erdei levegőből, az avarban megbújó kis virágokban gyönyörködünk.

Egész úton egy lélekkel sem találkozunk: mintha egyedül lennénk most e világon.

Kellemesen elfáradva érünk vissza otthonunkba.

A kutyáink az udvaron lévő összes vízkészlet fellefetyelése után kinyúlnak ki erre, ki arra.

Mi pedig veszünk egy nagy levegőt, és nekiállunk átnézni a gyerekek házijait, majd feltölteni a rendszerbe azt, ami még lemaradt. Közben fő a leves, sistereg a serpenyőben a rántott hús.

Megbeszéljük, ha jövő hétvégén is ilyen szép lesz az idő, és nem változnak a kijárási korlátozás szabályai újfent megszökünk egy erdei séta erejéig önként vállalt karanténunkból.

Végül is, az erdőben egyetlen vírus sem áll lesben, hogy elkapjon minket.

 

 

HELYZETNAPLÓ VII. fejezet - KARANTÉNBULI RENDHAGYÓ AJÁNDÉKKAL

Tegnap ünnepeltük Enikő édesanyjának születésnapját.

Anyósom már 12 éve velünk él egy háztartásban, erős támasza, pillére nagycsaládunknak.

(Itt azért a félreértések miatt megjegyezném, - és nem azért, mert itt áll a hátam mögött egy jókora fokossal, - hogy rá az anyósviccek egyáltalán nem vonatkoznak.

Ami dupla öröm és szerencse nekem, végül is tőle örökölte Enikő a szórakoztató, vidám és jó természetét. :-D )

 

Mivel a születésnapokat mindig a tágabb családdal együtt üljük meg, ezt a születésnapot eredetileg Enikő testvérének erdélyi háza tájára szerveztük volna.

Rokonokkal és fogadott szakáccsal, aki főzött, grillezett volna ránk, hogy mi gondtalanul megünnepelhessük anyósomat.

 

Ám ha már így alakult, így alakult, legyen hát zártkörű a buli... :-D

 

Karantén ide vagy oda, volt lufi, virág, ajándék, zene, pezsgő, gyerekpezsgő, ünnepi vacsora, finom torta, gyertyafújás...

Tehát minden ami egy születésnapi bulihoz a nagykönyvben meg van írva.

 

A távolabbi család,rokonok, barátok messengeren csatlakoztak be egy -egy jókívánság erejéig, a szívünkben itt voltak velünk.

 

Az unokái pedig idén rendhagyó ajándékkal kedveskedtek lelkesen Mamának.

Saját kis kezük által készített SZÁJ-MASZK-KAL. :-D

 

Változnak az idők, és mi is változunk velük.

Ám szerintem az én drága anyósom az életben nem gondolta volna, hogy karanténba fogja ünnepelni a nemmondommeghányadik születésnapját, és szájmaszkot kap majd az unokáitól szülinapi ajándéka gyanánt. :-D

 

Nem a legkönnyebb időket éljük most, ám bevallom: mi az este sokszor könnyesre nevettük magunkat ezen a  meghitt, vidám, rendhagyóan és szokatlanul szűk családi összejövetelen.

Zsolt

 

(A fotót természetesen anyósom engedélyével osztom meg veletek. A tegnap készült, látható rajta, a gyerekek által készített szájmaszkban.)

 

HELYZETNAPLÓ VI. fejezet -  TI HOGY BÍRJÁTOK?

- Ti hogy bírjátok azt, hogy folyamatosan együtt vagytok?

Ezt a kérdést sokszor megkapjuk Enikővel ismerőseinktől, ügyfeleinktől egyaránt.

És nem csak most, karantén idején, hanem az elmúlt években is számtalanszor.

Otthon egy család vagyunk,  a közös, kétszemélyes vállalkozásunkban pedig kollégák, munkatársak, cégtársak, immár 14 éve.

 

Hát nem unjuk már egymás társaságát?

Nem.

Mi a titkunk?

Ha dobálózni akarnék a közhelyekkel, akkor azt mondanám, hogy mindenki másképp csinálja, illetve, hogy ahány kapcsolat, annyiféle. A miénk ilyen.

Ám gondolom te sem az általános semmiségekre vagy kíváncsi.

 

A szokásos hajnali infraszaunapartinkon, amely az egyik olyan időszaka a napunknak, amikor nyugodtan, kettesben tudunk  beszélgetni, felhoztam hát a témát Enikőnek.

Szerinte a titkunk egyszerű.

Olyan régóta alkotunk egy párt (17 éves korunk óta, most 42 évesek vagyunk, számold ki.. :-) ) hogy volt időnk szépen, alaposan, harmonikusan  összecsiszolódni.

Ráadásul ugyanaz az értékrendünk, ám a személyiségünk merőben különbözik. Ezért remekül kiegészítjük egymást, ugyanakkor nem tudjuk megunni a másikat, mert mindig találunk benne valami újszerűt.

Egyetértettem, ugyanakkor van hozzáfűznivalóm.

Szerintem a mi kapcsolatunk mély, erős alapokra épült, és itt van az egyik titok elásva.

Ugyanis az első három évet kemény távkapcsolatban húztuk le.

Akkor még nem volt messenger, skype, stb...Vonalas telefon se mindenhol, mindenkinek. Nekünk sem.

Találkozni három-négy havonta tudunk jobb esetben. Sok száz kilométert átutazva. (Ő Erdélyben élt, én Magyarországon).

Maradt hát a postai levél.

Minden zsebpénzemet bélyege költöttem.

Az akkori, távkapcsolatos három év alatt több mint ötszáz (nem írtam el: 500, tényleg) levelet írtam Enikőnek, és mindegyik minimum3-4 A3 oldal volt sűrűn, mindkét oldalt teleírva.

(Azóta sem bírok kézzel írni, csak a legfontosabbakat. Inkább legépelek és kinyomtatok mindent. Most már értem, hogy miért pont a nyomtatókat és a nyomtatókellékeket választottam szakterületemnek :-D)

Enikőtől pedig ugyanennyi levelet kaptam. Igaz, sok sorát nem tudtam elolvasni, mert a kézírása rendkívül sajátos, ám maradjunk annyiba, sűrűn dokumentálva van párkapcsolatunk első három éve.

Ha mi valaha mélyrepülésbe kezdenénk a kapcsolatunkban, elég lenne csak elővennünk a leveleinket, (amelyeket mindketten megőriztünk az első laptól az utolsóig), és abban a percben visszaszáguldana betonbiztosan közénk a szerelem, a szeretet és az összetartás.

Mindketten sok áldozatot hoztunk a másikért első perctől, bár hozzátenném, hogy ezt nem áldozatnak éltük meg, illetve hogy ha mégis, a mai napig megérte.

Én a nyári szünetekben nappal építkezésen dolgoztam, este pincérkedtem,  később színpadokat építettem koncerteken, mellette pedig tanultam: könyvelést, menedzsmentet. Igyekeztem a tanulás mellett minél több pénzt keresni, hogy a lehető leggyakrabban tudjak találkozni életem szerelmével. (És itt most órákig tudnék sztorizni, milyen volt stoppal átszelni szinte 1000 km-t nem egyszer, nem kétszer. Volt hogy télen, hidegben, és egyszer egy ajándékba kapott kis hörcsöggel a nadrágzsebembe. :-D)

Enikő az újságíró suli elvégzése után a legnevesebb erdélyi magyar lapoknak dolgozott, majd egy híres erdélyi ifjúsági könyvkiadónál nézett nagy jövő elé.

Ám végre eljött az idő, hogy összebútorozzunk!

Budapesten, egy bentlakásos panzióban kezdtük meg közös életünket, és az a szerény, pár négyzetméternyi szoba, és a többiekkel közös konyha akkor nekünk maga volt a mennyország.

Mindenféle diákmunkát elvállaltunk, hogy el tudjuk tartani magunkat.

Enikő viccesen meg is jegyezte akkoriban, hogy jó éles váltás az életében: egyik nap még Erdély híres íróival, költőivel, könyvillusztrátoraival együtt dolgozni, másik nap pedig már csekkeket borítékolni teljesítménybérben a Díjbeszedőben.

Nem sokkal később albérletbe költöztünk, majd laktunk zeneiskolában, (ez sem elírás, óriási kaland és hatalmas élmény volt, majd egyszer mesélek erről is) másik albérletben, harmadik albérletben, közben dolgozunk, amit lehetett, és mellette folyamatosan továbbképeztük magunkat.

Nem sokkal később elhelyezkedtem könyvelőként, és viszonylag biztos vágányra került az életünk.

Enikő nagybátyja az egyik akkoriban híres nyomtatókellék cég tulajdonosaként hívta Enikőt, dolgozzon neki.

- Oké, átmenetileg jövök, ám egyáltalán ne tervezz velem hosszú távra, más céljaim vannak az életbe - fogadta el Enikő az ajánlatot, és azt hiszem, egész életlében nem tévedett ekkorát. :-D

Mivel folyamatosan új boltokat nyitott az említett nyomtatókellék cég Budapest szerte, engem is hamar beszervezek. Mivel - így utólag bevallom -, a könyvelés túl monoton szakma, nem nekem találták, egyből  igent mondtam.

Kitanultuk hát a nyomtatókellék szakma csínját-binját, ától-zéig.

Három év múlva, mivel mindig is nagyon önállóak voltunk, úgy döntöttünk, a saját utunkra léptünk. (Nem volt harag, azóta is szuper jó a kapcsolatunk az azóta átalakult anyacéggel, és Enikő nagybátyjával is, aki vérbeli üzletemberként, rég kilépett a nyomtatókellék bizniszből és azóta már több másik vállalkozásából is, vagyonát szépen gyarapítva, exitelt.)

 Kölcsön pénzből, albérletből, nulla tartalékkal  és üzleti tapasztalattal a hátunk mögött elindítottuk életünk első saját vállalkozását.

És igen: idén májusban immár 14 éves lesz szerelemvállalkozásunk, a  MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzlet és Webáruház.

Ám hogy ne kalandozzak el nagyon a poszt témájától: tény, együtt töltjük gyakorlatilag tizennégy éve minden munka és szabadidőnket.

Egymás társaságában, olykor a gyerekeinkkel, a szeretteinkkel, a tágabb családunkkal, a vásárlóinkkal kiegészülve...

Unjuk -e?  Egyetlen percét sem. Sőt!

Inspiratív, harmonikus, olaszos, nagycsaládos, zizegős, tartalmas, jókedvű az életünk.

A helyünkön vagyunk itt, egymás mellett.

Szerencse volt, hogy így egymásra találtunk, vagy valamivel több?

Szerencse ÉS valamivel több

.Ám ezt a többet már csak itt legbelül érezzük.

Szavakba ezt már nem tudjuk sem kiönteni, sem belefoglalni.

 

Zsolt

HELYZETNAPLÓ V. fejezet -  VIZAMINIZÁLUNK

A reggelünk fontos rutinjának része,  egy-egy marék vitamin. Nemcsak most kezdtük a pályát, gyakorlott vitaminszedőkké képeztük ki magunkat az évek során... :-D  (Hiszünk a megelőzésben...)

Általában télen nagyobb a markunk tartalma, nyárra szerényen lecsökken, aztán ahogy beköszönt a hideg, újra megsokasodnak a kis színes tabletták tenyerünkben.

Joggal kérdezed: ér egyáltalán ez a sok vitamin valamit?

Erre csak azt tudnám válaszolni, biztos, mert kicsit sem vagyunk betegesek.

Igaz, másképp is teszünk az egészségünkért.

Például: kilencvenöt százalékban házi kosztot eszünk. Hétköznap általában anyósom főz ránk, hétvégén én veszem birtokba a konyhát. Imádok főzni, kikapcsol a napi rutinból. Enikő pedig isteni salátákat dob össze abból, ami éppen itthon fellelhető.

Munkába is itthonról visszük be a finomabbnál finomabb házikaját. Nem mondom, hogy nem csábulunk el néha egy gyrosra, vagy más junk foodra, ám egyáltalán nem ez a jellemző.

Az étkezésünk rendkívül változatos, szerencsére sem mi sem a gyerekeink nem válogatósak, így boldogan próbálunk ki új ízeket.

Kajarepertoárunkban simán megfér egymás mellett az erdélyi konyhával a thai konyha, a japán konyha, az olasz, görög ízkavalkád, és a jó, itthoni magyaros ízek.

Mondhatnám úgy is: fúziós konyhát viszünk. :-D Mellette pedig zöld turmixokat gyártunk magunknak, (bár gyerekeink kedvence továbbra is a banán illetve eperturmix) és tél végén csíráztatunk is. Bio retek, vagy brokkoli, vagy hagymacsírát... Most éppen a mungóbabcsíra van soron, holnapra már szüretre kész!

A gyerekeinket persze nem tömjük agyon vitaminnal. Kivételt képez télen a C illetve D vitamin, amit mézben áztatott fekete retek levébe csepegtetve kapják kézhez ősztől tavaszig.

A mézben áztatott fekete retek leve immunerősítő, és ha beteg vagy, köhögéscsökkentésre is kiválóan hat.

Már nagymamáink is ezzel erősítették az immunrendszerünket a mi gyermekkorunkban.

Továbbvittük a családi hagyományt, csemetéink kis koruk óta kapják a mézes feketeretket  télen, és meg kell hogy mondjam, lehet benne valami, mert nagyon ritkán betegednek le.

Nyáron a gyerekeink egyetlen vitaminforrása a sok zöldség és gyümölcs, amit magukba tömnek nyersen, leves, saláta vagy főzelék formájában.

Illetve a gyümölcslé. Néha túlspájzoljuk magunkat a piacon, és amikor kezd megrottyanni a barack, narancs, eper, cékla, sárgarépa, stb... elővesszük a lassúprést, és jöhetnek a finomabbnál finomabb gyümölcslevek.

Most különösen odafigyelünk arra, hogy sok szezonális zöldség és gyümölcs legyen a gyerekeink előtt az asztalon. Szerencsére a medvehagymán át  a zsenge zöldhagymáig mindenre vevők, így könnyen maximumon tudjuk tartani a vitaminraktáraikat.

És persze a sajátjainkat is. Nálunk minden étkezés közösen zajlik, szépen megterített asztal körül, így pontosan látjuk, ki mit eszik, és mi is elől járhatunk a jó példával, ami.

Azt nem mondom, hogy olyan nagy buli napi kétszer háromszor megteríteni hat személynek, aztán félóra múlva úszni a morzsákban, és a mosatlan edényekben, ám nekünk megéri. Inkább kelünk picit korábban, hogy jusson idő a korai reggeliknél átbeszélni a napot, a hétköznapi vacsorák közben pedig olyan jó begyűjteni a lelkes beszámolókat, megosztani egymással  napunkat, érzéseinket.

A hétvégi nagy lusta ebédeket szeretem a legjobban, és igen, nálunk bizony a magyar ember az asztalnál csak beszél és beszél és beszél... Van amikor hatan egyszerre, ám valaki biztos. Ritka finomat kell főzzünk ahhoz, hogy csak az evőeszközök csörömpölése legyen hallható... :-D

Enikővel elég korán kelők vagyunk, így mielőtt elkezdődne a nap, jut időnk tenni az egészségünkért  egy kis szobabiciklizéssel, ellipszis trénerrel, infraszaunázással. Régen olyan bebújós, egyszemélyes infraszaunánk volt, amin osztoznunk kellett. Ám tavaly beruháztunk egy valódi, kétszemélyes szaunára, és remek dolog ott kezdeni többek között a reggelünket, átbeszélve a napi tennivalóinkat friss aggyal.

És hopp! Most egyúttal beugrott a következő bejezés témája is!  Ugyanis számtalanszor megkapjuk a kérdést: ti nem unjátok már meg  Enikővel egymást? Együtt a munkában, együtt otthon, mindenhol egymás társaságában: hogy is bírjátok?

Na, erről fogok írni a következő bejegyzésemben! ;-)

 

Zsolt

HELYZETNAPLÓ IV. fejezet -  KARANTÉNOS

Az utóbbi években sportot csináltunk Enikővel abból, hogy semmilyen, úgymond kötelező üzlettel kapcsolatos rendezvényre NEM mentünk el.

Minden meghívást örömmel, hálásan fogadtunk. Majd kedvesen visszautasítottunk.

Vállalkozók bálja, üzleti reggelik, nagykereskedőink szuper rendezvényei, jogászbál, üzleti hétvége itt, üzleti hétvége ott, üzleti ebédek, üzleti vacsorák, marketingrendezvények tömkelege, stb...

Mindegyiket kipipálhattuk: na, ide sem mentünk el. (Az oktató rendezvényeket utólag visszanéztük, tanultunk belőlük, hisz továbbra is az a cél, hogy mindenből naprakészek legyünk.)

 

Félreértés ne essék, nem vagyunk mi ennyire introverltáltak, sőt. Plusz ki ne fogadná szívmelengető örömmel, ha egy gondosan, sok fáradsággal megszervezett rendezvényre meghívást kap? Ki ne örülne, ki ne lenne hálás, hogy rá is gondoltak, amikor összeállították a meghívottak listáját?

 

Ám munkaidőben, mivel csak ketten dolgozunk a cégben, nem szeretnénk huzamosabb ideig hiányozni, mert akkor túl nagy terhet rónánk egymásra, és azt az ügyfeleink is megéreznék. (Ha hiányzunk, akkor a saját dolgainkat intézzük inkább.)

Márpedig a családunk után az ő érdekeiket óhajtjuk a leginkább szem előtt tartani.

Így a hétköznapi rendezvények ezért is estek ki.

Az egész hétvégés programokra pedig azért nem mentünk, mert most vannak a gyerekeink abban a korban, amikor minden szabadidejüket velünk szeretnék eltölteni. Olyan hamar felnőnek! Olyan hamar eljön az az idő, amikor már nem a mi társaságunk a menő számukra!

Na, akkor majd ráérünk jönni menni, eleget tenni minden meghívásnak, nyüzsögni, vegyülni, fontoskodni, kapcsolatokat építeni ésatöbbi...

Igen, tudom, utólag bepótolni már semmit nem fogunk tudni, ám ez van. Ez a mi fontossági sorrendünk.

És ebben a fontossági sorrendben számunkra a család az első, aztán a törzsvásárlóink, és utána jön minden és mindenki más.

Nekünk jelen pillanatban így a legmegnyugtatóbb, még akkor is, ha olykor komoly lemondásokkal jár. Hoztunk egy döntést, még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy valamit valamiért.

 

Tehát a mostani, szokásosnál több otthonülésbe belegondolva: a mi délutánjaink, hétvégéink eddig is maximálisan a családunkról szóltak, nagy változás nálunk ebből a szempontból nem történt.

Bár az is igaz, együttlétről, és nem otthonülésről beszélek.

Túrázás, mozi, vízi kalandok... Vagy beültünk az autóban, és nyakunkba vettük a várost, az országot, a világot.  Gyakran úton voltunk családilag.

Azokat a hétvégéket amiket anno itthon töltöttünk, többnyire azért töltöttük itthon, mert eléggé nagy társasági életet élünk. Olyankor jött a tágabb család, a barátok, ismerősök, mi pedig pazarul vendégül láttuk őket ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Nyáron nagy, harsány grillezések a napsütötte teraszunkon, télen meghitt bekuckózós beszélgetések egy-egy forró teával vagy forralt borral az ebédlőnkben, nappalinkban.

És most?

Hétköznap 8.00-12.00 között továbbra is kiszolgáljuk vásárlónkat itt az üzletünkben Enikő vagy én, ám ezt leszámítva mi is otthon vagyunk.

Nem jön hozzánk senki, és nem megyünk sehová. Ez nehéz és szokatlan.

 

Ám minden rosszban van valami jó. Otthon lenni, jó együtt lenni boldogságos. Annyira szerencséseknek érezzük magunkat Enikővel, hogy a gyerekeink még abban a korban vannak, amikor még a szülő a legjobb társaságuk (Ne is mondd, ha nagy kamaszok lennének, mi lenne itt!).

Jókat főzünk, társasozunk, beszélgetünk, filmet nézünk, tanulnak, mi takarítunk, szanálunk, kutyázunk, macskázunk, és várjuk a szép időt, hogy az udvarunkon is tegyünk vegyünk egy jót.

Közben persze aggódva figyeljük a híreket, naprakészen követjük az információkat, és már nagyn várjuk, hogy lecsengjen ez az egész vészhelyzet.

Mert együtt lenni jó, ám nem mindegy, milyen áron.

 

Zsolt

 

ui. Azért itthon a hűtőinkre, többek között, mindig ki van téve egy csomó fotó, hogy velünk legyenek azok is, akikkel most nem tudunk találkozni. Hát most a szokásosnál gyakrabban nézegetjük ezeket a fotókat is.

 

 

 

HELYZETNAPLÓ III. fejezet -  NAPTÁRTALANÍTVA

- Miután lejárt ez az egész, rendezünk majd egy hatalmas, búfelejtő koronapartit! - búcsúztak el tőlünk a barátaink, akikkel most a #maradjotthon miatt Viberen tartjuk a kapcsolatot.

Leteszem a telefont, ránézek a családi naptárra, szinte minden napra be van írva valami.


Sógoromék Firenzébe készülve jövet-menet nálunk töltenek egy -egy éjszakát, anyósom repülőjegye megvásárolva ekkor meg ekkorra, itt megy ő, ott megyünk mi érte, Erdélybe, összekötve egy nagycsaládos születésnapi partival az utazást....

Amott beszúrva egy baráti találkozó, a gyerekeknek program, új film amit meg akartunk nézni a moziba...


A fényképes naptárról a messze lakó rokonok mosolyognak vissza ránk.

Tavaly kábé ugyanilyenkor gyűltünk össze egy nagy, kiruccanós, családi hétvégére Szilvásváradon.

Mivel a család egy része Erdélyben, másik része Magyarországon lakik, sokat járunk egymáshoz is, ám van amikor félúton találkozunk: Nyíregyházán, Gyulán, Félixfürdőn, … stb...

Az elmúlt időszakokban évente egyszer, de volt hogy kétszer megszerveztünk egy-egy ilyen nagycsaládi hétvégét.

Kibéreltünk egy hatalmas házat, lehetőleg udvarral, grillezővel, és összebútoroztunk egy egész hétvégére nagybácsik, nagynénik, unokatesók, fiatalok, idősebbek.

Jókat nevettünk, finomakat ettünk, kirándultunk nagyokat, esténként hatalmasakat beszélgettünk, a gyerekek pedig vidáman bandáztak.

Hát most tavasszal sajnos nem fogunk tudni találkozni...

Még jó, hogy Facebookon a kis külön csoportunkban azért tudjuk tartani a kapcsolatot, mint eddig: jönnek mennek a fotók, a hírek, gyakran felhívjuk egymást...

Mert a személyes találkozóknak sajnos egy darabig befellegzett.

Hát nem is tudom... nagyon furcsa így...

Mindenesetre, ha lejár ez az egész, majd rendezünk egy halom vidám, családi, baráti, napsütéses koronapartit.

Zsolt

HELYZETNAPLÓ II. fejezet -  SZOKATLAN NAPOK

Amikor belépünk Enikővel az otthonunkba, már az ajtóba leteszünk mindent, ami a kezünkbe van: táskát, bevásárlószatyrot, stb...

Szigorúan ajtón belül tesszük le, és nem kint, nem szeretnénk a kutyáinknak munkát adni. :-D (Bár biztosan örülnének a sok szétszaggatni valónak.)

Egyikünk rohan zuhanyozni, másikunk fehérneműre vetkőzve gyömöszöli a ruhákat a mosógépbe, majd mindent, amit behoztunk a lakásba, bepakoljuk a szaunába.

A kabátokkal, sálakkal, stb együtt, hisz ezeket nem szeretnénk kimosni minden egyes nap.

Joggal kérdezed most, miiiivaaan??? A sza-u-ná-baaa???

Igen, oda, nem elírás.

Máris elmagyarázom.

Enikő és én imádunk szaunázni. Évekig egy olyan belebújós, házi infraszaunán osztoztunk, ám tavaly ősszel beruháztunk egy IGAZI, kétszemélyes infraszaunába.

Ebbe az új infraszaunánkba ionizátor illetve ózonizátor is bele van építve.

Az ionizátor növeli a tüdőkapacitást, az ózonizátor pedig fertőtleníti a szaunát.

Mostanra kiderült, ez az infraszauna volt életünk egyik legjobb befektetése.

Mivel az ózonizátor bekapcsolható az infra, azaz a melegítés funkció nélkül is, minden, amit beteszünk a szaunába, alaposan le tudunk fertőtleníteni vele.

Állítólag 50X jobban, és 3000X gyorsabban hat, mint egy fertőtlenítő folyadék plusz a vírusokat is elpusztítja.

Hát nem tudom, de biztos ami biztos, most hiszünk neki.

Én sem vagyok parás, Enikő sem az, ám a jelenlegi helyzetben fő az óvatosság.

Még a nálunk tárolt készpénz is átmegy az ózonizáló programon. Meg a telefonjaink. És a cipőink is. Igen, tudom, túlzás, de na.

Enikő édesanyja velünk él, és bár fiatalos, ám mégiscsak a veszélyeztetett korosztályból való.

Plusz a gyerekeink is hétfő óta házon, azaz udvaron belül mozognak, erre pont mi vigyünk haza nekik egy kis vírust? Eszünk ágába! Inkább maximumra tekerjük most a higiéniát.

Na szóval, miután lefertőtlenítettük magunkat, és a behozott dolgainkat, jöhetnek az ölelések, gyerekeknek fejbúbra puszi, beszámoló a napunkról oda vissza.

Enikő édesanyja 12 éve velünk él, így most napközben, ameddig (még) dolgozunk, ő tartja otthon a frontot. Mindig is óriási segítség volt, hogy velünk van, ám ebben a helyzetben duplán az.

Ugyanis itt a boltukban most eléggé megsokasodtak a tennivalóink.

Mivel a vészhelyzetre való tekintettel visszavonásig ingyenessé tettük a házhoz szállítást webáruházunkban, ezzel segítve vásárlóinkat, akik önkéntes karanténba vonultak, hogy hozzájussanak a nyomtatókellékeikhez, kissé több lett a dolgunk.

Ami érthető, ugyanis sokan szeretnének nyomtatót, nyomtatókelléket, hogy otthonról is tudjanak dolgozni, vagy leckét nyomtatni a gyerekeknek.

Mivel mindent lefertőtlenítünk, amit kiadunk a kezünkből, - kivételt képez a papír- a szokottnál picit lassabban halad a munka.

Az üzlet fertőtlenítő szagba úszik, huh, a tüdőnk is lassan, a kiszáradt kezeink két fertőtlenítés között kézkrémért kiáltanak.

Fertőtlenítve van folyamatosan a bejárati ajtó, a bankkártya terminál, a pult, az aprópénz, a pénztárgép, tollak, amiket használunk, tűzőgép, pecsét, számológép, és a telefonok. Most számunkra is fő az óvatosság, nem szeretnénk víruselosztó hely lenni. Maradunk a nyomtatókellékeknél. ;-)


És természetesen fertőtlenítve van az ajándék is, amit a vásárlás mellé adunk jelen pillanatban.

Enikő hasznos ajándékot talált ki: okostelefon érintő ceruzát. Ugye most szinte mindenki gumikesztyűbe jön-megy, és gumikesztyűben nem lehet telefont nyomkodni.

Hacsak...

Hacsak nincs egy képernyőérintő kütyünk.

Két hete osztogatjuk, és egyre hálásabb pillantásokat zsebelünk be érte. :-)


Jelen pillanatban három óráig lehetünk nyitva.

Hogy tehermentesítsük picit a futárszolgálatot – mert így is a szokásosnál több csomagot sózunk a nyakukba – zárás után a kerületünkben a saját költségünkön körbefuvarozzuk az ide rendelt csomagokat, aztán irány vééégre haza.

Ahol már alig várjuk, hogy átessünk a magunk kitalálta fertőtlenítő procedúrán, és magunkhoz öleljük a gyerekeinket.

Indulhat a nap második része.

Írok majd erről is egy másik bejegyzésbe.

Zsolt

(A képen, ami ma készült az üzlet előtt: hová tegyem most hirtelen ezt a sok mindent? :-D)

HELYZETNAPLÓ I. fejezet -  HÁT ELKEZDŐDÖTT!

Amikor február elején elkezdtünk itt az üzletben maszkot és immunerősítő teát osztogatni vásárlóinknak, még mi sem tudtuk, valójában mekkora változás közeleg.


És a vevőink se tudták, legtöbbjük csodálkozva fogadta a fura ajándékot.

Március közepétől azonban nagyon sok visszajelzést kaptunk, hogy hú, mennyire köszönik, nem is gondolták volna mekkora hasznát veszik a maszknak. Milyen megnyugtató, hogy ott van, ha betegek lesznek (hisz ugye sehol nem kapható, vagy ha igen, aranyáron).


A maszk, és az immunerősítő tea mellé a február eleji csomagunkba egy kis meglepetés versikét is csomagoltunk mindenkinek, ezt:


Januárban jött a hír:

koronavírustól sír

híradó és internet,

állítólag rettenet.

 

Tétlenül mi nem ülünk,

inkább jól felkészülünk.

Erős immunrendszerrel

egyetlen vírus sem bír el.


És ha mégis idejön

maszkos arcunk ráköszön.

 

Kinevetjük, elszalad,

az élet meg tovább halad

a megszokott medrében

vírusmentes jókedvében.

 

Gondoltunk mi önre is.

Ajándékunk nem hamis

Egészséget kívánunk!

Köszönjük, hogy itt vásárolt

a MintaPrintnél, minálunk!

 

Szeretettel:

Enikő és Zsolt

 

Hát így... :-) És most, márciusban, ezen a hétfői napon minden megváltozott.

Úgy érezzük most magunkat, mintha egy szürreális amerikai filmben főszereplőkké avanzsálódtunk volna.

Hát alig várjuk, hogy felébredjünk.

Vagy véget érjen a film.

Ugye az amerikai filmek mindig happy enddel végződnek?

 

HURRÁ, DISZNÓVÁGÁS!

Gyermekkorunkban nálunk is, Enikőéknél is évente volt legalább egy tisztességes disznóvágás.

Azokat az ízeket, illatokat, hangulatot, mindketten kedves emlékként őrizzük.

És ugye, mi imádunk mindent, ami sütés, főzés, hedonizmus, gasztronómia, szóval kábé tizenöt éve tervbe vettük, hogy nekünk is lesz majd egy SAJÁT disznóvágásunk. 

És íme, most hétvégén lőn, teljesült ez a kívánságunk is.

Megsúgom, ez egy továbbgondolt, 2.0 disznóvágásos változat, ugyanis mi egy szúnyogot sem tudunk kinyírni, nemhogy egy 100 kilós sertést. 

A mi verziónk: vegyél megbízható hentestől egy fél disznót, és dolgozd fel magad.

Jaaa, hogy ez a megbízhatóhentes cirka 200 km távolságra van tőled, odavissza, és az úgymond 'disznóvágás' napján kell az alapanyagért menned?
No problem.

Felkelsz hajnalban, és levezeted azt a 200 kmt, legalább közben átgondolod alaposan a tennivalókat. 

Hazaértünk, indulhat a mulatság.

Szigorúan egy pohárka, édesapám féle pálinkával, hisz pálinka nélkül nincs disznóvágás, ugye!

Jöhet a szabdalás, darálás, keverés, kavarás, gyúrás, kóstolás.

A gyerekeink öt percenként körbeállnak, kíváncsian lesnek minden folyamatot.
Ahol tudnak, lelkesen segítenek.

Készül a házi kolbász (fehér kolbásznak nevezett erdélyi változat), sütni, és főzni való májas, véres.

Egy része megy majd a füstre.

Sonkának, szalonnának való besózva.

A tepertyű vígan szottyad a fazékban.

Ebédre régmúlt disznóvágásos idők ízeit visszacsalogató ételek készülnek anyósom varázskeze alatt.

Amíg ebédelünk, a kályhán a véresnek, májasnak, disznófősajtnak való duruzsol.

Gyerekek lepihennek, a daráló munkába áll, rotyog a lábosokba a sok ínycsiklanó házi finomság.

Anyósom a fő disznóvágástlazánlevezénylőkarmester,
az ő instrukciói alapján próbáljuk a régi, legfinomabb ízeket visszacsalogatni a májasba, véresbe, hurkába.

Kóstolgatjuk, ízlelgetjük a tölteni való masszát...

Hurrááá, sikerült!

Nosztalgianap volt a javából!

 

Zsolt

ÚJ ÉV, HURRÁ!

Bár a két ünnep között leltároztunk, majd január 2-3. napján rövidített nyitva tartással ugyan, ám itt voltunk, nálunk igazából csak ma kezdődik a 2020-as munkaév.

Azt mondják egyetlen ünnep se múlik el olyan hirtelen, mint a karácsony, ám ránk ez a mondás kicsit sem vonatkozik.
Mi idén is bőven kimaxoltuk az ünnepeket.

Azt nem mondanánk, hogy kipihentük magunkat, mert nem lenne igaz.
Az a fajta hedonista életmód, ami ilyenkor a nyakunkba zúdul, elég fárasztó tud lenni. .

A sok eszem-iszom-dínom-dánom, a nagy és változatos társasági élet, a maratoni römizések a gyerekeinkkel, a hosszú séták a kutyáink társaságában, a mellettünk lévő erdőben: minden, csak nem pihentető.

Karácsony előtt bejglit sütöttünk, kókuszgolyókat gyúrtunk a gyerekekkel, és készültünk egy csomó saját sütivel a falunkbeli karácsonyi sütigyűjtésre is. (Idős, egyedülálló embereknek osszák szét, kedves karácsonyi figyelmesség gyanánt.)

Rengeteg karácsonyillatú díszt készítettünk...

A két ünnep között megtanultunk házi kenyeret sütni.

Festettünk egy nagy családi közös képsorozatot, ami immár nappalink dísze...

Voltunk moziban, a gyerekek korcsolyáztak is, tekeregtünk nagyokat.

Szilveszterre elkészítettük életünk első porchettáját, és még egy családi szusipartira is futotta.

Remekül feltöltött minket lelkileg ez a két hét, és azt hiszem, ez sokkal fontosabb, mint a pihenésünk...
Végül is, pihenni majd ráérünk máskor...

Na, és persze nemcsak lelkileg töltődtünk fel, hisz eléggé széles volt a gasztróvonal ahhoz, hogy mi is picit szélesebbre engedett nadrágszárral kezdjük az újévet. 

Szóval kissé fáradtan, ám annál lelkesebben várunk mától, a megszokott nyitva tartással, amennyiben új nyomtatóra van szükséged, vagy kifogyott a nyomtatókelléked a két ünnep között.

Azt mondják, ez egy különleges és nagyon jó év lesz.
És úgy legyen!

Szívből kívánunk egy nagyon boldog új évet neked!

Enikő és Zsolt

RÉGI, ÚJ KARÁCSONY

Régen, a karácsonyestéinket Enikővel évekig Erdélyben, dédinél töltöttük, aki maga volt a családi tűzhely melege, így hát körülötte gyűlt össze a család apraja, nagyja.

Legendás, családi receptjeiből hatalmas terülj terülj asztalkámot varázsolt, gyönyörű, édesanyjától örökölt porcelánjain tálalt, patinás evőeszközökkel. Pici, színes kristálypoharakban szolgálta fel saját maga készítette, különleges, karácsonyi diólikőrjét.

A fejedelmi lakoma közben pincehideg, száraz, zamatos fehérborát kortyolgathattuk.

A dédi minden évben hatalmas fenyőt állított az ebédlőbe, amelyen régi idők díszei pompáztak. Volt köztük kézzel készített: aranyozott dió, toboz, díszes papírfüzér, és voltak közöttük gyönyörű üveg díszek is: házikó, és gomba formájúak, ezekre újra meg újra rácsodálkoztuk, milyen szemet gyönyörködtetőek.

Enikő öccsénél mindig volt egy gitár, karácsonyi dalokat játszott, néha beleénekeltünk.

Aztán csak ültünk a süppedős fotelekbe, meghitten beszélgettünk a régi, családi fotók, hatalmas, aranyozott keretű festmények között, és úgy éreztük, egy pillanatra megáll az idő.

Később évekig Szabadszálláson, a szüleimnél töltöttük az ünnepeket, mivel ott volt a legnagyobb tér, ahová összegyűlhetett a viszonylag nagy család. Napokra leköltöztünk, és hatalmasakat ünnepeltünk együtt.

Aztán megszülettek a gyerekeink és fordult a kocka, azaz újra változott a karácsonyi ünnepi helyszín.

Immár tíz éve nálunk, mi szervezzük Enikővel a családi karácsonyt.

Hetekkel előre feldíszítjük a házunk kívül, belül. Napokig sütünk, főzünk, anyósom isteni bejgliket, hókiflit, linzerkarikákat varázsol elő a sütőből, a gyerekeink mézeskalácsokat díszítenek.

A hagyományos erdélyi töltött káposzta ott rotyog a fazékban minden évben,  füstről frissen leszedett kolbászt főzünk, helyben reszelt friss tormával, (régi családi hagyomány, hogy ez is asztalra kerül az ünnepekkor nálunk), és az elmaradhatatlan hal és mákos guba is bekerült a karácsonyi repertoárunkba.

  Bár a dédik már nincsenek közöttünk, a patinás porcelánjaik, régi evőeszközeik az ünnepi asztal fényét emelik ilyenkor, és a különleges karácsonyi diólikőr receptje is megvan, minden évben elkészítjük.

A nagy fa az ebédlőnkben ugyan nem fér el, ám a nappalinkban igen. Szenteste mind körbeálljuk, csillagszórót gyújtunk, közösen elénekeljünk a Mennyből az angyalt, és megemlékezünk azokra is, akik már nincsenek velünk.

Aztán jöhet az Angyalka, és hozhatja az ajándékokat.

Hát igen, nálunk az Angyal jön, nem a Jézuska.

Ennek prózai oka van: mindketten Enikővel a Ceausescu korszakban nőttünk fel Erdélyben. Ott és akkor nem lehetett Jézuskázni, max Télapózni, így hát Enikőékhez is, és hozzánk is az Angyalka hozta az ajándékokat. Aztán ez valahogy rögzült, és így maradt a mai napig, ezt a hagyományt vittük tovább együtt.

A szenteste addig nem érhet véget, ameddig skypeon, messengeren, viberen körbe nem élővideóztuk a családunk messze lévő tagjait, és boldog ünnepeket nem kívántunk egymásnak oda vissza szépen, sorjában.

Az idilli, halk karácsonyi zenével aláfestett ünnepi hangulat aztán, az este végére már át-átcsap gyerekzsivalyba mártott, olaszos hangulatú nagycsaládi, mindenki-egyszerre-beszél-és -jól-érzi-magát ünnepi káoszba, ám nálunk ez is hozzátartozik a pillanathoz. :-)

Másnap társasozunk, karácsonyi filmeket nézünk, sokat beszélgetünk, kisétálunk a kutyákkal a közeli erdőbe, ha olyan az idő.

Aztán harmadnap a család nem nálunk lakó része felkerekedik, és hazautazik.

Nálunk pedig nem csitul a vendégjárás: az elkövetkezendő napokban is egymásnak adják az ajtót a barátaink, Enikő unokatestvérei családostól, ismerőseink...

És immár több éve itt az üzletünkben is együtt karácsonyozunk vásárlóinkkal. Ez olyan jó!

Egész decemberben meghitt, ünnepi hangulatban, ajándékokkal várjuk azokat, akik ilyenkor térnek be hozzánk.

Nagyon de nagyon szeretjük ezt az időszakot, az adventet, a karácsonyt, a csodavárás meghitt hangulatát...

Enikőnek is, nekem is ez a legkedvesebb ünnepünk.

Közhely de mennyire igaz: az életben a legjobb dolgok nem is dolgok.

KÁOSZ AZ ÜLLŐI ÚTON... :-D

"Minden művészetek közül a fotográfia a legkiszolgáltatottabb a külső valóságnak." Bartis Attila

Sokféle ember létezik.
Olyan, aki tud rendet tartani maga körül, és tartja is.
Olyan, aki nem tud rendet tartani maga körül és nem is erőlködik.
Olyan, aki nem tud rendet tartani maga körül, de próbál.
Olyan, aki nem tud rendet tartani maga körül, ám megfizet másokat hogy tartsanak helyette.
Olyan aki tud rendet tartani maga körül, ám nem akar.
Olyan, aki tud rendet tartani maga körül, ám nem ér rá.
Olyan, aki tud rendet tartani maga körül, de minek.
Olyan aki nem tud rendet tartani maga körül, de szeretne.

És vagyunk mi, akik szeretnénk rendet tartani magunk körül. Ez olykor sikerül, olykor kevésbé.
Van amikor a körülmények közbeszólnak.
Itt van például ez fotó, amit (tényleg) csupa kedvességből készített egy erre járó helyi lakos az üzletünkről és amit Google oldalunkon is megosztott velünk. (Ezt amúgy hálásan köszönjük, mindig nagyon de nagyon örülünk, ha megosztanak velünk az ügyfeleink vagy az erre járók fotókat Google oldalunkon - https://g.page/mintaprint/review - az üzlettel kapcsolatban.)
Ezt a fotót azóta több mint kétezer ember látta.
Az örök pillanatot, amikor kitettük a papírhulladékot az üzlet elé, hogy a közeljövőben elvisszük megsemmisítésre.
(Kicsi nekünk ez a bolt,
sok a papírhulladék,
vagy a vevő jön be hozzánk,
vagy a papír - énekelhetnénk... )

Hááát van ez így is. :-D :-D :-D

KUTYA VAGY MACSKA?

Erre, az embereket amúgy jócskán megosztó kérdésre az a válaszunk, hogy mindkettő.
Ugye, kutyáink is vannak, cicáink is vannak, és ugyanúgy megszépítik az életünket. (És reméljük, mi is az övéket.)

Annyira vidáman indul a nap, amikor reggeli közben kitekintünk a teraszajtón, ahonnan buksi kutya és cicafejek néznek vissza ránk, ajtóüvegre nyomott párás orrocskákkal.
Vagy amikor elindulunk kifelé, és egy egész kutya és macskasereg kísér az udvaron, bármerre is lépünk.
A hatalmas séták a kutyákkal a közeli erdőben.
A cicadorombolás a nyugágyban a diófa alatt.
A nagy komondor és a pici yorki korcs kutyusunkra már csak ránézve is garantált a jókedv, annyira mókásak így együtt. Főleg, hogy a kicsi a nagynak a térdéig sem ér.

És nálunk bizony a kutya macska barátság is maximálisan megvan. (Lásd a fotón a komondorunkat a cicánkkal.)
A cicáink és a kutyáink nagy spanok, rengeteget kergetőznek, hempergőznek, játszanak együtt, és legtöbbször összebújva is alszanak.

Éppen ezért nagyon örülünk, hogy véééégre van egy olyan fogadalmunk, amit 2015 óta be is tudunk tartani minden évben. (Bezzeg a sporttal meg az egészséges életmóddal kapcsolatos fogadalmaink minden évben elbukjuk...)

Megfogadjuk, hogy minden plusz forintot, amit vásárlóink borravalóként itt hagynak nekünk az üzletben, beletesszük az üzletünkben elhelyezett Kutyabaj Alapítvány gyűjtőperselyébe.
Így minden évben szépen gyűl az apró (és nemcsak az apró...).
Már 200.000+ forintot sikerült a ti segítségetekkel összegyűjteni a Kutyabaj Alapítványnak.
Mert közhely, de igaz: sok kicsi sokra megy.
Sok 5,10,50 forint összeadódik.

Pár havonta, egy jegyzőkönyv kíséretében átadjuk az alapítványnak a vásárlóink által adományozott összeget.
Ezt már jó párszor megtettük az elmúlt években.
 Ahogy a héten is átadtunk a Kutyabaj Alapítványnak 31.800 forintot.
 Nélkületek nem sikerült volna!

És hogy a cicások is megnyugodjanak: az alapítvány a kidobott cicákat sem szokta az út szélén hagyni, sok cicát megmentett és gazdásított már.

 Ugye, a jövőben sem bántunk meg azzal, hogy minden általad pluszban itt hagyott forintot továbbadunk a gyepmesteri telepeken altatásra szánt kutyák megmentésére?
Hisz minden egyes forinttal egy újabb esélyt
adsz a kidobott, sérült, bántalmazott,
altatásra szánt
kutyáknak egy szebb életre.

 MÁSKÉPP IS SEGÍTENÉL?
Jónak lenni jó!
Utalhatsz a Kutyabaj Alapítvány bankszámlájára: 10100833-01931600-01003008.
Vagy dobd be vásárlásod után visszajáró aprót
a Kutyabaj Alapítvány perselyébe a MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzletben.

Többet szeretnél tudni az alapítványról,
mielőtt támogatod őket?
Itt olvashatsz róluk bővebben:
www.kutyabajalapitvany.hu

KAVALA A KABALA - AVAGY A NAGY GÖRÖG KALAND

Amikor elindultunk Görögország felé, még nem tudtam, mekkora kalamajka vár rám. (Zsolt)
Szállást keresve a nyaralásunkhoz az Airbnbn, egy kívánság lebegett Enikővel a szemünk előtt: olyat találjunk, aminek legalább EGY ablak a tengerre néz. (És lehetőleg ne a budiablak...)
A panorámás lakásokat mindenhol általában felárasan adják ki a turistáknak.
Így volt ez a környéken is, amit kinéztünk.
Kivételt képezett egy város, Kavala, ahol nagyon gyorsan találtunk, nagyon baráti áron, egy gyönyörű lakást, aminek szinte minden ablaka és nagy nyitott terasza is a tengerre nézett.
Egy hiányossága volt csak, amiért nem érdeklődtek annyian érte, ám a szállásadó becsületére legyen mondva, hatalmas betűkkel feltüntette: NEGYEDIK emeleten helyezkedik el a szállás, és az épületben NINCS lift.
De ugye mi az nekünk – néztünk össze Enikővel – elvégre hat évig laktunk lift nélküli házban a negyediken!
Cipeltük fel le ikerbabáink a hordozókba, a nagyobbik gyereket ölbe, a nagycsaládi bevásárlásokat...
Mit nekünk pár bőrönd amit egyszer kell felvinni, majd egyszer le.
Lefoglaltuk hát a lakást.

A tulajdonossal azonnal intenzív levelezésbe bonyolódtunk.
Mindenről tájékoztatott, kivéve a legfontosabbról.
Pedig ez volt a banánhéj, amin majdnem elcsúszott a nyaralásunk.

Eljött a nagy nap, egy augusztusi, meleg, csütörtöki délután,
Helyettesítés az üzletbe megoldva a testvérem személyében arra a pár napra, ameddig nem leszünk, autó telepakolva, család az autóban.
Indulhatunk a nagy kaland felé! (Ej, ha tudtam volna...)

Első nap Szerbiáig jutunk, ott éjszakázunk egy rendkívül barátságos helyen, ahol olyan vendégszeretettel fogadnak, mint családtagokat.
Ezt a pazar szerb vendégszeretetet amúgy visszafelé is ugyanúgy megtapasztaljuk, egy másik szálláson.
Na de ne szaladjak ennyire előre.

Mivel ez volt az első Görögországi utazásunk, és a fő szállásunk csak szombattól foglalhattuk el, teszünk egy kis kitérőt Thessaloniki tengerpartja felé.
Itt szerencsére, utolsó pillanat, és főszezon ide vagy oda, egészen barátságos, olcsó kis apartmant fogunk ki a tengertől alig ötven méterre egy éjszakára.
Van pár óránk megmártózni a gyerekekkel a naplementében aranyló tengerben, körbesétálni a környéket, és megenni első igazi görög gyrosunkat.
Elvégre megfogadtuk, hogy bizony mi Görögországban gyrost fogunk enni gyrosszal!
Tényleg finom, és sok helyen 2-3 euróért olyan telire pakolt, finom gyrost adnak, hogy szinte megszólal.
Tetszik a vidám fieszta hangulat, a rengeteg ember a partokon, a padokon, a füvön, a tavernák teraszain.
Sok helyen görög élőzene is szólt, sétálunk Enikővel és a gyerekekkel a tenger mellett, és szuper idilli a hangulat.
Szerencsémre ekkor még nem tudom, mi vár ránk. Akkor nem vigyorogtam volna úgy, mint a vadalma.
Este 11-ig hangosan zeng a környék, ám amint beköszönt a csendóra, minden elhalkult, csak egy-egy baráti társaság felhangzó nevetését, beszédfoszlányait hozta be a nyitott ablakon a szél.
Másnap reggel felkerekedünk Thessalonikiből Kavala felé.

Kavala városa már messziről hihetetlenül látványosnak, gyönyörűnek, magasztosnak, és olyan igazán GÖRÖGÖSNEK tűnt.
Behajtva a közepébe azonban eltörpül a szépség, és előtérbe kerül az görögösség. Hirtelen a GPS sikátorszerű kis utcácskákra próbál a szállásunk felé terelni.
Kilenc személyes családi kisbuszunkkal nem igazán szerettem volna a nyakatekerten meredek és fojtogatóan szűk utcákba behajtani.
Kerültem jobbra, kerültem balra, kézzel-lábbal-kormánnyal tiltakozva próbáltam egérutat találni, ám hamar kiderült: egérút, na az NINCS.
A szállásunkat csak és kizárólag 4-5 ilyen kis nyakatekert sikátoron átevickélve tudjuk megközelíteni.
A gyerekekre való tekintettel csak magamban eresztettem meg egy hosszú, cifra káromkodást, halomnyi titkolt kétségbeeséssel.
Már láttam lelki szemeimmel, hogyan töröm össze az az autót valamelyik kanyarba, vagy ha nem én hát összetöri egy görög.
A magyar vezetési stílushoz mérten látszólag iszonyat kaotikusan, összevissza, és minden épeszű szabályra fittyet hányva közlekednek.
Hirtelen sötét árnyak borultak az egész nyaralásunkra és bár jó sofőrnek tartom magam, ezúttal valósággal megijedtem, hogy nekem ITT, EZEKEN a nyakatekert sikátorokon kell ezzel a HATALMAS autóval közlekednem??? Előbb belepréselődünk a székbe, annyira meredeken megyünk fel, majd egy kanyar után annyira előredőlünk, hogy majdnem kiesünk az autóból fejjel előre.
Most értettem meg, miért kisautókkal és robogókkal találkoztunk szinte csak, itt Kavalában.
Lelki szemeim előtt megjelent Magyarország, az otthonhoz vezető sima, nyílegyenes út. Ott, abban a percben nagyon megbecsültem az otthon sokat szidott útviszonyokat.
Eh, mindegy, más választásunk nincs, a szálláshoz oda kell érni, így csukott szem, nagy gáz (persze nem), és irány-darány a szűk utcákon be. Hegynek fel, hajtűkanyar, hegynek le, aztán megint fel. Olyan szűkek a kanyarok, hogy még az autónk is összehúzza magát. Mi pedig dölingélünk előre hátra, és el sem hiszem, hogy ilyen meredek utcák léteznek a világon.
Mire megérkeztünk a célállomáshoz, én már úgy érzem magam, mintha lefutottam volna egy félmaratont, majd megnéztem volna egymás után húsz ultra izgalmas focimeccset.

Házigazdánk már a ház előtt vár.
Messziről látom, hogy kikerekedik a szeme megpillantva az autónk.
Első mondatunk, amit angolul váltunk:
- Oh, my god! Miért nem mondtad hogy EKKORA NAGY autóval érkeztek???!
- Mert nem kérdezted. - válaszoltam, és ezen mindketten elnevettük magunkat.
Én mondjuk akkor, és abban a percben sírva vigadtam.

A garázs, amire a szállásadónk rámutat, hogy oda kellene beparkolnom, alig volt picit nagyobb az autónknál.
Az úton lehetetlen kint hagyni a járművünk, mert akkor más autónak esélye nincs elmenni mellette, parkolóhely sehol.
Úgy éreztem, ebbe a gyufásdoboznyi helyre nem BEPARKOLNI fogom az autót hanem BEPRÉSELNI.
Már ha egyáltalán rá tudok fordulni ezen a zsebkendőnyi szélességű kis utcácskában.
Lehetetlen küldetés előtt álltam újfent – legalábbis így éreztem akkor és ott.

Ragozzam? Végül be tudtam parkolni.
Igaz, hogy első alkalommal hárman irányítottak jobbról, ketten balról, és pár ott lakó is kíváncsian kidugta fejét az ablakán az izgatott hangzavarra.
Egy kisebb tömeg aggodalmaskodó tekintete és néma szurkolása közepette végre az autó a helyére kerül. HOGY jövök majd ki innen, az már egy másik ordító kérdés bennem, aminek most nem adok hangot.

A lakásba nyaktörő, magas csigalépcsők vezettek fel, ezeken felclaptatva végképp megértjük, miért béreljük ilyen remek áron a szállásunk.
Az ajtón sípoló tüdőkkel beesve máris újra elakad a lélegzetünk: hatalmas amerikai konyhás nappali, és olyan pazar kilátás fogad, hogy még a szemünk is könnybe lábad. Mondjuk az enyémbe már régóta ott figyelt pár könnycsepp, most csak fél centivel kijjebb kerültek.
A teraszra kilépve megláttuk a kavalai várat, és amerre néztünk, végtelen tenger, tenger mindenhol.
Mint egy lüktető, vibráló, élő képeslap...
Egy pillanatra el is felejtem, hogy ide bizony mindennap fel és le kell autóznom.
Barátságos, ám az utolsó percek megpróbáltatásai láttán kissé megszeppent házigazdánk átadja a lakáskulcsot. Látom a szemében a végtelen sajnálatot, amikor elköszön tőlünk sok szerencsét kívánva.
Hát abban a pillanatban én is meg voltam győződve arról, hogy rajtam már tényleg csak a szerencse segíthet. Vagy egy csoda.

És ez a csoda hálistennek hamar megérkezett, az idő meg a rutin formáját öltve magára.
Második alkalommal ugyanis picit kevésbé félve kanyarogtam a nagy autónkkal a kis sikátorokban, és már "csak" ketten kellett segítsenek a parkolásban, amikor ötödször jöttünk fel, már elismerő pillantások kereszttüzében „száguldottam” a szűk utcácskákban, majd úgy parkoltam be egyedül a minigarázsomba, mint egy görög. Vagy legalábbis büszke görögnek éreztem magam. 
A nyaralásunk utolsó napján már meg se kottyant, hová kell felmennem, és hová kell beparkolnom. Ment, mint a karikacsapás.
Hatalmas önbizalmat adott akkor és ott, hogy igen, igen, igen: megcsináltam újra meg újra, és egyre könnyebben!
Pedig első percben meg voltam győződve, hogy ez nekem itt most aligha fog menni, hogy lehetetlen küldetés, rémálom, amiből fel kellene ébredni.
És tessék! 

Ami a nyaralásunkat illeti, mindennap felkerekedtünk reggel az autóval, és kerestünk egy-egy szép eldugott tengerpartszakaszt. Rengeteg volt a környéken. Olykor belefutottunk túlzsúfoltakba is, ám onnan fejvesztve menekültünk, akkora volt a zaj és a tömeg.

A csendesebb partszakaszokon lévő kávézók, éttermek napernyőket, nyugágyakat tesznek ki a partra, és ha csak egy kávét iszik ott az ember, akkor is egész nap elücsöröghet kényelmesen.
Az idő szuper jó volt, mi rengeteget pihentünk, a gyerekek ki se jöttek a tengerből.
Hát nagyjából így telt a nyaralás. Remekül.

Persze voltunk halpiacon, ezt ki nem hagytam volna. Itt sikerült megvenni, majd este otthon elkészíteni életem első tintahalát. Ez majdnem akkora kaland volt, mint az első kavalai sikátoromba való behajtás. 

Egyik délután meglátogattuk a Kavalai várat is. Gyalog. Mondanom sem kell, hogy a tüdőnket kiköptük mire le és fel majd megint le és újra felclaptattunk meredek utcácskákon. Így gyalog is nehezen ment rajtuk a közlekedés. Aztán fel a negyedikre a szűk csigalépcsőkön, szállásunkra: az már csak a cseresznye volt a tortahab tetején. 

Rengeteg gyrost is ettünk, sok különböző helyet kipróbáltunk, az utolsó előtti napon pedig megtaláltuk kedvenc éttermünket is.
Egy eldugott kis tavernát a tengerpart mellett, egy családi ház kertjében. Anyuka és a nagylány főzött, a nagyfiú volt a mindenes, apuka pedig a pincér. Étlap nem volt, ám olyan grillezett halat szolgáltak fel nekünk, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.

A végére a görögös élettempót is kezdtük kellemesen megszokni.
A görög ember simán megáll autójával az úton, ha a szembejövő sávban meglátja ismerősét. Itt Magyarországon? Már rég ledudálták volna a fejét, csárdást jártak volna az arcán, majd a mókusok elé vetették volna ezért. Ott? Miközben a kocsiból kidugott fejjel a motorzajt túlharsogva, lazán, kedélyesen eltrécselnek az út közepén, a többi autó türelmesen kerülgeti őket.
A dudaszó sem szitokszó arrafelé, csupán hangos figyelmeztetés: vigyázz, jövök!
Nem sietnek sehová, megélik a pillanatot, ápolják emberi kapcsolataikat, ha az út közepén kell, hát ott.
Nem idegeskednek, na jó, nem gyakran, ám ha igen, nagyon - mondják. Mi szerencsére ezt csak hallomásból tudjuk, nem sok ideges görögöt láttunk nyaralásunk alatt.
Az biztos, hogy kicsire nem adnak, a részletek kevésbé érdeklik őket, és ez sok mindenben azért visszaköszön.
Megértem hát, ha a precíz német nem a laza Görögországba tervezi nyaralását. 
Ám végtelenül segítőkész, vendégszerető, lelkes, kedélyes, életigenlő embereknek ismertük meg a görög embereket.
Úgyhogy, amennyiben a lehetőségeink engedik, még biztosan visszatértünk majd Görögországba.

Addig pedig egyből jókedvünk kerekedik, ha visszagondolunk az ott eltöltött, hamar eltelt időre. Hihetetlen nagy kaland volt, mindenféle szempontból. És persze nagyon de nagyon jól érezte magát ott az egész család. Sokat emlegetjük azóta is... :-)

PILLANATKÉP

Kispest, Üllői út, tűzoltóság környéke, ma, dél körül.
Előttem kb 10 méterrel szépen öltözött középkorú pár sétál, elegáns illatfelhő leng utánuk. Mindkettőjük kezében energiaital, azt kortyolgatják, beszélgetnek.
Gondolataimba feledkezve lépkedek a nyomukban. A Shopmarktól az üzletünk felé tartok éppen gyalogosan, egy kis egészségügyi sétát beiktatva a napomba.
Felnézek, és akkor dobják el mindketten a kezükben lévő üres fémdobozt a járda két szélére.
Megszaporázom lépteim, hogy közöljem velük az örömhírt, miszerint feltalálták a szemeteskukát, amikor az utcasarkon bekanyarodik egy hajléktalan.
Fülledt a levegő, ő mégis bokájától nyakáig felöltözve. Izzadt arca kifejezéstelenül néz az őt széles ívben kikerülő nőre és férfira, majd felém.
Aztán a földet pásztázva hirtelen megvillantja csorba mosolyát.
Öröme az út szélén heverő két energiaitalos doboznak szól, amelyeket szépen felszed, és óvatosan beleereszt a válláról levett nagy fekete műanyagzsákba.

Hát igen, ez is az élet körforgásának egy kis momentuma...

Minden éremnek két oldala van.
Avagy nem feltétlenül mindig az a hasznos tagja per pillanat a társadalomnak, aki úgy is néz ki.

REGGELI RUTIN

A nyári reggeleket szeretjük a legjobban.
Csend és nyugalom honol az egész lakásban, már süt kint a nap, de még minden ráér...

Iskolaidőben a gyerekeink is korán kelnek, reggel 6 és 7 között házunk hiperaktív hangyabollyá változik.
Olyankor karmester módjára vezényelünk bele röpke egy órába ébresztést, ki-mit-vesz-fel-t, reggelit, uzsonnacsomagolást...
Közben a saját készülődésünket is próbáljuk a köztes időbe belepasszírozni több kevesebb sikerrel.

Ezeken a reggeleken a leggyakrabban elhangzó szavaink a siess és a mert el fogunk késni.

Most viszont csak saját magunkkal kell törődnünk.
Ráérősen reggelizünk.
Még ráérősebben kávézunk a teraszon (és nem felhörpintjük, mint amikor rohanni kell).
Sétálva és nem rohanva tesszük meg az utat az autóig.
Kényelmesen, zenét hallgatva, dumálva (és nem dudálva ) zötyögünk be a munkahelyünkre.

És azt hiszem nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nyáron csendesebb üzemmódba váltanak...
Itt a boltban nyár közepére szinte leáll az ügyfélforgalom, jóval ritkábban nyitja ránk valaki az ajtót, mint bármikor máskor.
A vevőink, akik benéznek, ráérősebbek, nem rohannak annyira, arcuk napsütötte...

És egyre türelmesebb, és mosolygósabb, és kipihentebb emberekkel találkozunk!

Igazi sziesztahangulat kerít minket hatalmába.
Nem tornyosul a fejünk fölött az a rengeteg tenni-, és elintéznivaló... (na jó, tornyosul, de ilyenkor pont nem törődünk vele annyira).

A napsugarak melege mintha az időt is kitágítaná körülöttünk, szélesebb teret hagyva a kikapcsolódásnak, pihenésnek, a lazulásnak, a találkozásoknak, a "csak úgy" pillanatoknak...

Szeretjük a pörgést, ám tény és való: kell az elcsendesülés, a lenyugvás, a lassúbb tempóra váltás.
Hogy aztán ősszel kipihentebben, feltöltődve, újra fel tudjuk venni az egyre gyorsuló ritmust.

Persze azért itt vagyunk, és várunk nagy szeretettel, ha most kell új nyomtató, vagy kifogyott a lézertonered, tintapatronod a nyomtatóból.

Ám ne lepődj meg, ha icipicivel ráérősebb mozdulatokkal vesszük le a polcról a termékedet, vagy lassabban írjuk meg a számlád...
Bár valószínűleg, ki hasonlóan lassúbb tempóra váltott, annak fel sem fog tűnni...

Pihentetős, feltöltődős nyarat kívánunk neked is!

* A fotó tavaly készült egy hasonló, nyári reggelen. Ilyenkor még a bohóckodás is belefér a reggeli rutinunkba. Itt pont jót nevettünk, hogy az arcmaszk és a borotvahab mintha egy és ugyanaz lenne... Utána muszáj volt megörökítenünk a pillanatot. Mert egy ad hoc fotóra is ráérünk nyári reggeleken, és ez annyira klassz!

NYÁR

Neked hogy telik a nyár?
Nekünk elsősorban munkával. Persze azért néha szakítunk időt utazásra, pihenésre, szórakozásra is, elvégre nem nyár a nyár ezek nélkül.

Most hétvégén pl. Noszvajt és környékét fedeztük fel. (Nem először, és nem utoljára.)
Hatalmasat barangoltunk a környéken kocsival, ill gyalog.
Megnéztük a híres neves barlanglakásokat, szombaton csúszdáztunk egy nagyot az egri strandon, vasárnap az egerszalóki fürdőbe pihentük ki a hétvége "fáradalmait" a gyönyörűen különleges sódombok között.

Óriásit hahotáztunk az egri vár mellett elhaladva.
A vár mellett ugyanis hatalmas daruk magaslottak.
- Nézzétek, gyerekek, itt az egri vár! - mutattunk oda, mire kórusban és csodálkozva kiáltottak fel a gyerekeink:
- MOST ÉPÍTIK???

Hát egy biztos: ha gyerekekkel indul az ember útnak, soha nem unatkozik.

Ha éppen nem valamelyik remek beszólásukon kuncog, akkor próbálja megmenteni őket a fagyimérgezéstől, vigyáz arra, nehogy kiigyák az összes strandvizet a medencéből, a lehető legenyhébb napszúrást szedjék össze, és ne veszítse el sehol őket útközben, ugyanis hajlamosak észrevétlen elkódorogni...

Ha otthon vagyunk se egyszerűbb a helyzet, bár itt az erősítés: nagymama, nagypapa jókedve, ideje és idegei is maximálisan be vannak vetve a vakációs napokra.

És hát a gyerek akkor jó, ha rosszalkodik, a nyár akkor szép, ha süt a nap, az élet akkor élet, ha zajlik, és és a meleg esték egy hideg fröccsel megkoronázva a legnyugisabbak.
Nyár közepe van, ilyenkorra már minden gyerek és felnőtt kipihente a tanév fáradalmait, de még előttünk sok-sok kis és nagy kaland.

Vagyis most a legjobb. (Meg tegnap. Meg holnap. )

HEJJ, CICA...

Brit tudósok megállapították, hogy, aki kiscicás képeket nézeget, egész héten boldog lesz .
Vagy valami ilyesmi.
Mindenesetre rajtunk ne múljék, sőt!

Ez a két cukorfalat kismacska népes kisállatcsaládunk két új tagja.
Nem vagyunk hívei a macskaszaporításnak, sőt!
Eddig kivétel nélkül minden kutyánk és macskánk örökbefogadott majd ivartalanított kisállat volt.

Ám most az egyszer másként döntöttünk.
Miért is?

Anno a gyerekek falun úgy cseperedtek, hogy láttak borjút elleni, látták, hogyan szoptatja a koca a kismalacokat, hogyan udvarol a kakas a tyúknak, hogyan születik a kiscsikó.
Ott volt a válasz előttük kis életük nagy kérdéseire.

Mi is kertes házban lakunk, ám se borjúnk, se lovunk, se tyúkjaink...
Kutyáink, és cicáink viszont vannak. És eddig, ugye, felelős gazdik lévén, örökbe fogadtuk mindegyiket, így már viszonylag nagyobbacskák voltak, mire hozzánk kerültek.

Kivártuk, hogy gyerekeink elég nagyok legyenek ahhoz, hogy végképp ne nézzék játékszernek a kisállatokat.
És mostanra eljött az idő, hogy csemetéink testközelből is megtapasztalják, hogyan történhet, hogy tegnap még kis hasú cicánk nagy hasú lett,majd pedig újra kis hasú, és hopp, itt van két újszülött cica a háznál!
Nézni, hogy a két kismacsek hogyan cseperedik, hogyan eteti őket a cicamama, hogyan fedezik fel a világot nap mint nap egyre bátrabban...
És a 'hogyan születik?', 'miért szopizik?', 'miért nem jár?', 'miért mosdatja őket a cicamama?', 'miért halt meg'? (sajnos az az újszülött kiscica, aki a legkülönlegesebben nézett ki, és a gyerekeknek a legjobban tetszett, elpusztult első nap), kérdések mellett nemcsak elméleti válaszaink vannak. Ott van előttük kézzel foghatóan maga a csoda, két új élet, amit első pillanattól testközelből követhetnek nap mint nap, majd később vigyázhatnak rájuk, gondozhatják őket, játszva tanulván meg, hogy felelősséggel tartozunk egymásért.

Bő hónapja, amióta ez a két kis szőrgombóc megszületett, még jobban megélénkült az élet a házunknál.
A kutyáink örülnek az új társaságnak, a cicák bandáznak, a gyerekeket pedig úgy kell beimádkozni a teraszról.

Jöhetsz, nagy nyári vakáció, idén sem fog senki nálunk unatkozni.

Végül is úgy szép az élet ha zajlik, nem igaz?

CABRIO

Közös életünk első autója egy kis Wolkswagen kabrió volt. Ne valami fényes puccos autóra gondolj, régi, zötyögős darab volt, ám mi nagyon szerettük.

Ezzel mentünk az esküvőnkre, a nászutunkra, rengeteg kalandos utazásra elvitt minket.
(A fotó az autóról az Erdélyben található Fogarasi havasok kanyargós szerpentinjén készült.)

Amikor tizenhárom évvel ezelőtt megnyitottuk itt, az Üllői úton üzletünket, rájöttünk, hogy bizony, kis kabriónk napjai nálunk már meg vannak számlálva.

Hisz most, hogy boltot nyitottunk, sem árut behozni, sem kiszállítani nem praktikus, bár igaz, kabrió üzemmódba tornyosra lehetne pakolni, na de nem kis dobozos tonerekkel, patronokkal, aminek a felét elhagyom útközben, míg beérek a boltba vagy az ügyfélhez a termékekkel.

Elbúcsúztunk hát tőle, és megvásároltuk életünk legjobb autóját, egy piros Peugeot Partnert.

Ez az autónk még a mai napig megvan, és már soha nem adnánk oda semmi pénzért senkinek, annyira megszerettük.

Soha nem hagyott cserben az utakon, belefért mindig minden, rengeteget segített nekünk, gyakorlatilag mondhatni csendestárs volt a cégünkben nyolc éven keresztül.

Amikor a kabrió volt az egyetlen autónk, még ketten voltunk egy család, mára már hatan lettünk. Így a kis Peugeot mellé pár éve egy kilenc személyes kisbuszt is beszereztünk, hogy beleférjen népes famíliánk.

Tény és való, már most sokszor beszélgetünk arról, hogy tizenpár év múlva, amikor kirepülnek a gyerekek, és már nem kell hozni, vinni őket, újra beruházunk majd egy kis, régi cabrióra.

Kabrió volt az első autónk, így kabrió lesz majd az utolsó autónk is.

Persze ez csak álom, a valóságban lehet addigra már autók sem lesznek, és csilivili drónokon fogunk közlekedni...

Ám akkor majd maximum beszerzünk egy kabriódrónt. :-D
NOSZTALGIA

Ez a fotó az üzletünk nyitása előtti nyáron készült, pont 14 évvel ezelőtt.
Enikő szelfije.
Nem okostelefonnal készült, hisz akkor még nem létezett ilyen telefon, hanem egy kis kézi, automata fényképezőgéppel. (És akkor még azt sem tudtuk, ugye, hogy ez szelfi, hiszen a szelfi szó maga is csak később született... )
Itt még nem voltak gyerekeink se, se cégünk, (és ahogy elnézem a fotót, fésünk se nagyon volt ) csak egy kis kabriónk és a világ összes szabadideje.
Amikor ezzel a kis autóval szeltük az utakat, úgy éreztük, hogy nem csak a világ összes szabadideje, hanem a világ minden szabadsága is a miénk.
És egyre jobban vágytunk erre a végtelen szabadságra a hétköznapokban is.
Akkoriban Magyarország egyik piacvezető nyomtatókellékes cégénél dolgoztunk értékesítőként már kb. 3 éve.
Szuper munkahelyünk volt remek kollégákkal és jó fej főnökökkel, ott tettük le a mai szakmai tudásunk elméleti, és gyakorlati tudásának stabil alapjait.
(Mindketten Enikővel más-más szakmába szereztünk eredetileg tudást ill. képesítést azelőtt. Enikő újságíró, én pedig marketing-menedzser illetve könyvelő végzettséggel rendelkeztem.)
A nyomtatókellékes cég részben Enikő egyik nagybátyjáé volt, így kerültünk ide, először szinte brahiból, később pedig mindketten nagyon megszerettük ezt a szakmát.
Ugyanakkor nagyon szerettünk volna a saját lábunkra állni, így hát elbúcsúztunk a régi életünktől, és minimális alaptőkével, csukott szem, nagy levegő, belevetettük magunkat a vállalkozói létbe.
Amikor megnyitottuk kis üzletünket itt az Üllői úton, ugyanaz az érzés volt, mint amikor kabriónkkal egy napsütötte, szellőmentes, kellemesen meleg időben gyönyörű táj szegélyezte úton haladnánk. A végtelen szabadság érzése kerített minket hatalmában.
Tudtuk, hogy lesznek nehéz szakaszok, sötét alagutak, veszélyes szakadékok mellettünk, ám ameddig én fogom a kormányt, és Enikő ott van mellettem stabil másodpilótaként, a saját utunkon haladunk.
Most, üzletünk a 13 éves születésnapi ünnepségének végezetével szívesen visszamennék az időben, hogy átöleljem akkor önmagunkat, és megköszönjem nekik, hogy ki mertek lépni a komfortzónájukból.
Hisz másképp soha nem ismerhettünk volna meg téged, kedves vásárlónk.
Nem tudnánk, hogy mindig számíthatunk rád, és te is mindig számíthatsz ránk.
Ma nem nevetnénk össze cinkosan veled, nem háborognánk együtt, hogy még mindig nincs nyár, nem lenne lehetőségünk tapasztalatot cserélni egy-egy különleges recept elkészítés módjáról, vagy átbeszélni a legújabb híreket, nem lájkolnánk egymást itt a Facebookon, nem messengereznénk szakmai és egyéb ügyekben, nem ünnepelhettünk volna veled üzletünk 13-ik születésnapját.
És persze nem tudnánk segíteni neked, ha a nyomtatódról vagy a nyomtatókellékedről van szó.
Nem tudnánk veled megosztani, amit tanultunk, és nem tudnánk tanulni tőled egy csomó klassz dolgot.
Ilyenkor érzem azt, hogy csodák igenis léteznek.
Az, hogy itt vagyunk, megismertél minket, és megismertünk téged, sok véletlen és nem vélt dolog közös eredménye, jutalma. És közhely, de igaz, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út.
Enikővel rég megtanultuk a saját bőrünkön, hogy amikor nehézségeink adódnak, nem kell ellátni az út végéig, csak a következő 100 méterig, csak a következő kanyarig, sötétben csak ameddig a lámpáink fénye kitart. Addig kell elmenni, és aztán ott lesz a következő 100 méter, a következő kanyar, a következő fénycsóva...
Ami fontos: JÓL érezzük magunkat közben. És jó emberek vegyenek körül.
Mert hiába lelkesedés, hiába szaktudás, hiába profizmus, hiába öröm és bánat, ha nincs kivel megosztani. Ám ha van kivel, akkor minden kis mozzanat értelmet nyer, és minden a helyére kerül.
Na kifilozófáltam magam, jöhetnek új tapasztalatok, remek napok, hetek, hónapok, dolgos, szeretni való hétköznapok, tapossunk hát bele a gázba, irány a következő 13 üzleti év!
Még egyszer köszönet az elmúlt tizenháromért NEKTEK!

LAKODALOM VOLT A MI UTCÁNKBAN...

Ma ünnepeljük Enikővel a 15-ik házassági évfordulónkat.
Igaz, hogy már 25 éve egy párt alkotunk, ám „csak” 15 éve tettük mindezt hivatalossá is.

Az esküvőnk Erdélyben volt, a híres neves Szovátán.
Nem volt nagy esküvő, ötvenen voltunk összesen: a család, és a legközelebbi rokonok, barátok.

Enikő nagybátyjának panziója volt a bázis, a két emeleten elhelyezkedő szobákat belakta a vidám vendségsereg, a földszinten lévő teraszos éttermet pedig előző este, ottani barátaink segítségével kalákában rittyentettük, díszítettük ki a mulatságra.

Még a zenekar is családból való volt: Enikő testvére és barátaiból verbuválódott örömzenekar szolgáltatta a fülbemászó talpalávalót.
Nem, nem akkor kezdték a zenei pályafutásukat, mind képzett zenészek voltak, a hangcuccaik is profik, úgy szólt a muzsika, ahogy egy lagziba kötelező: sokrétűen, jókedvűen, a vendségsereg szája íze szerint. (Enikő testvérének, amellett, hogy elismert erdélyi vállalkozó, még a mai napig is van egy remek zenekara, a Terra Siculorum, vérbeli székely rockzenekar. Ha bele akarsz hallgatni a mostani zenéjükbe, - ez egy kicsit a jó sógori reklám helye  - ide kattintva tudod megtenni: https://soundcloud.com/sic-zenekar-egyesulet )

A polgármesteri hivatal után egy kis, dombon álló, Kós Károly tervezte, fehér templomban folytatódott a megható ünnepi szertartás.

Majd az esküvő hivatalos részét magunk mögött hagyva jöttek a kötelező fotózkodási körök, ezután pedig a családi panzió éttermében folytattuk az ünneplést.
Hajnalig folyt a mulatság sok finom étellel, itallal, zenével, tánccal, jókedvvel.

Az esküvői hajrá utolsó, vendége, ízig-vérig székely rokon - még a mai napig előttem van a pillanat -, a régi székely himnuszt kérte búcsúzóul, indulása előtt. Enikő testvére előkapta a hegedűjét, messze szállt a hajnali pirkadatban a szép hegedűszó.

Másnap folytattuk egy morzsabulival, ahol megettük, megittuk, elmulattunk, amit még elbírtunk.

Harmadnapra szétszéledt a maradék vendégsereg is, mi pedig Enikővel bepattantunk a kis VW Golf kabriónkba, bedobtunk egy kocka sört a csomagtartóba, és nászútra indultunk.

Napokig utazgattunk, az idő gyönyörű volt, a szállásaink spontán választottuk, semmit nem terveztünk előre túl. Csak mentünk a szebbnél szebb tájak között, rengeteget beszélgettünk, nevettünk, remek zenéket hallgatva. Gyakran leparkoltunk, megcsodáltunk egy-egy nevezetességet, vagy lélegzetelállító kilátást, aztán kocsikáztunk tovább.
Mai napig a legszebb élményeink között emlegetjük a mi kis nászútunkat, mely aztán tényleg út volt, mégpedig a javából. 

Az évek teltek, meglett ez a kis üzletünk, megismertünk rengeteg klassz új embert, közben megérkeztek a gyerekeink, és házunk udvara is benépesült egy méltóságteljes komondorral, egy hebrencs yorki korccsal, és három tündéri cicával.

15 remek év végére értünk.

Úgyhogy ma este azt hiszem, van bőven, mire koccintanunk... Nosztalgiázva, sztorizgatva, és kíváncsian megtippelve, mi mindet tartogat majd számunkra a következő közös tizenöt, harminc, negyvenöt, stb... év.
Kíváncsian állunk elébe! 

Neked is ilyen szép nyári napokat!

Üdv. Zsolt

ui. Most nem egy hivatalos fényképész által készített fotóval mutatom meg neked az esküvőnket, hanem az ünneplés vége felé, valahol kint, a Szovátai éjszakában egy barátunk által elkapott pillanattal.
Azt hiszem ez a kép többet mond ott és akkor, rólunk, minden szónál...

HA RÓMÁBAN JÁRSZ, ÉLJ ÚGY, MINT A RÓMAIAK!

Húsvét előtti hétvégén ott álltunk szájtátva a Vatikánban, a monumentális Szent Péter téren, és arra gondoltunk, ugyan most sincsenek itt kevesen, de te jó ég, mennyien lesznek itt jövő hétvégén, húsvétkor!

Hogyan is kerültünk mi Rómába?

Időközönként hosszabb kimenőt kapunk a gyerekeinktől. A nagyszülők összefognak egy intenzív unokázós hétvége erejéig, mi pedig elmegyünk valami nem túl távoli helyre édes kettesben.

Ezúttal valahogyan mégis eléggé távolira sikeredett a kiruccanásunk, két áron aluli repülőjegy, és egy remek ár-érték arányú airbnb-n bérelt lakásnak köszönhetően.

És ha már Rómában voltunk, úgy éltünk hát, mint a rómaiak.

Metróztunk, villamosoztunk, helyi szupermarketekben vásároltunk, kis utcákban eldugott pizzázókban falatoztunk. És természetesen megnéztük Róma legfőbb nevezetességeit a Circo Maximotól kezdve a Colosseumig.

Meghökkentünk a római autósforgalom hogyanján (látszólag full káosz, és összevisszaság, mégis remekül halad mindenki).

Megállapítottuk hogy az olasz nők az édes parfümöket szeretik, de azt nagyon: mintha mindegyikük húsvéti locsoláson esett volna át, annyira erőteljesen viselték magukon magyar orrunknak picit sok, ám elegáns illatokat.

Tudomásul vettük, hogy a római árak kábé száznyolcvan százalékkal drágábbak a budapestieknél - gondolom a fizetések is, bár dolgozni ott hétvégén nem dolgoztam, így fizetést sem kaptunk, szóval csak tipp...

Rosszat enni Rómában szinte lehetetlen: még a legkisebb, legeldugottabb olasz pizzaárus is kitűnő és friss alapanyagokkal dolgozik.

Az is tény, hogy a romantikus és idealizált elképzelésünket, miszerint olasz mammák lisztes kacsói gyúrják a pizzatésztát az éttermek konyháiban, felváltotta a valóság, azaz a kint épp kint pihenő, cigiző etióp, banghladesi, arab stb szakácsok látványa.
Bár az tagadhatatlan, hogy remek mestereik voltak.

EMBER EMBER DECEMBER

A karácsony előtti hónap nálunk boldog bolondokháza. :-D

Az üzletben egész hónapban ajándékokkal, nyereményjátékkal készülünk vásárlóink részére.

Szóval mire elérkezik a december elseje, mi már túl vagyunk sok száz ajándék becsomagolásán, plusz sok száz karácsonyi üzenet átmasnizásán...

Ezt nem is lehet elmondani, látnod kell... :-D

Ülünk körben a nappaliban, csomagolunk, masnizunk, közben magyarázzuk a gyerekeknek, hogy nem, ez nem karácsonyi ajándék, azt az Angyalka hozza 24-én este, ez csak köszönetajándék a vásárlóinknak.

Miután az üzletben sínre tettük a karácsonyi ajándékozás projektünket, jöhet az otthonunk.

Advent előtt feldíszítjük, nagyi elkészíti az adventi koszorút, és kezdődhet az ünnepi várakozás.

Decemberben karácsonyi dalok szólnak a kocsiban, otthon, az üzletben reggel, délben, és este.

Tény, mindannyian eleresztünk egy kis megkönnyebbült sóhajt, amikor vége a karácsonynak, és eltehetjük jövőre a karácsonyi zenéinket.

December elején viszont még lelkesen hallgatjuk újra meg újra, ilyenkor még olyan jó még újra meg újra hallani ezeket a dalokat!

Aztán ünnepi várakozásban gyorsan telnek a napok, advent első, második vasárnapján is túl vagyunk mikor ezeket a sorokat írjuk...

Itt az üzletben minden nap egy csoda, sok ajándékot kiosztunk, még többet nevetünk, boldog ünnepeket kívánunk és kívánnak nekünk...

Szabadidőnkben próbáljuk összerántani a lakást, beszerezni a karácsonyi ajándékokat, megszervezni a karácsonyi menüt, programot. Mivel minden évben nálunk gyűlik össze a család, van előkészületi tennivalónk bőven...

Aztán van az a pillanat, amikor elengedünk dolgokat, például már nem is fontos, hogy a legutolsó ablak is  ragyogjon a házban, elég csak ha azokat pucoljuk meg, ami szem előtt van, és a szekrényben lévő kupi is velünk köszönti majd az új esztendőt.

Van egy nagy adventi, fából készült hóemberünk, fiókokkal,amolyan adventi naptárszerűség. Oda minden napra becsempészünk egy élményt a gyerekeknek, akiknek már reggel mezítláb, oda vezet még álomittas útjuk. Ma moziba megyünk, ma bújocskázni fogunk, ma angyalfürdőt vehettek (titokban csillámport szórok a fürdővizükbe)... Ilyenek vannak benne...

Most hétvégén például mézeskalácsokat díszítünk. Ez sok sok éve közös program a barátainkkal. Átjönnek, forralt borozunk, melegszendvicset majszolunk, jókat dumálunk, és közben kidíszítünk több tepsinyi mézeskalácsot. Amiből aztán mindenki annyit visz haza, amennyit csak szeretne... Mondanom sem kell, van amikor még februárban is mézeskalácsot ropogtatunk, ha valami édességre vágyunk a gyerekekkel... :-D

Aztán a hónap második fele hamar eltelik... Persze ahogy közeledik a karácsony, annál több a zűrzavar körülöttünk, de hát hol nem... :-D

Az utolsó pillanatban esnek be a legnagyobb és legfontosabb céges rendelések, a karácsonyi narancslikőr nem úgy sikerült ahogy kellett volna, a bejgli szétrepedt, de legalább finom...

Aztán vééégre elérkezik a nagy nap, jön a család, eszünk, iszunk, beszélgetünk, társasozunk, karácsonyi filmeket nézünk, együtt vagyunk...

Utána pár nap pihenés, leltár az üzletben, közös programok a gyerekekkel...

Aztán jön a szilveszter, barátok, pezsgő, virsli, lencse, zene, tánc, éjfélkor kutyapesztra...

Az év első napján a túlélésre játszunk, másodikán karikás szemekkel nyitjuk a boltot, és már nagyon várjuk az év első hétvégéjét, amikor is megesküszünk, hogy nem, nem csinálunk semmi programot, hanem kipihenjük az év végi fáradalmainkat.

Aztán ránézünk a naptárra, és eszünkbe jut, hogy erre a hétvégére fizetett be minket az össznépi családi Angyal karácsonykor egy hajdúszoboszlói fürdőzésre...

Ami persze újfent nem a pihenésről szól, hanem arról, hogy árgus szemekkel vigyázzuk csemeténket, nehogy belefulladjanak valamelyik medencébe, vagy eltűnjenek, vagy egyszerűen csak ne fázzanak meg, ha kijöttek a vízből...

Boldog 2019-et! Az élet úgy szép ha zajlik, nem igaz? :-)

(A fotó tavalyelőtt szilveszterkor készült.)

 

A WEBÁRUHÁZ, AMIVEL TÚL KEVESET FOGLALKOZNAK

Egy hete indult el a MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzlet és Webáruház.

Eddig már 600+ látogatónk volt, aminek nagyon de nagyon örültünk.

Különösen azért, mert ez korántsem egy kész webáruház, gyerekcipőben jár még.

Mivel itt az üzletben 8.00-17.00 között elsősorban a bejövő vásárlók, árukipakolás, rendelésteljesítés, cégekhez való kiszállítás között lavírozunk, hazaérkezve pedig a gyerekek, főzés házimunka szentháromsága vár bennünket, így kicsiny webáruházunkra nem jut annyi időnk, mint kellene.

Igaz, Zsolt minden hajnalban, háromkor kel.

Ilyenkor mindenki az igazak álmát alussza, csendes a ház, jól tud dolgozni, koncentrálni, ekkor tud érdemlegesen foglalkozni online kis boltunkkal.

Ilyenkor tölti fel a webáruházat a termékekkel, ellenőrzi az árakat, ... stb...

A termékfotókkal még adósaid vagyunk, ám ami késik, nem múlik.

Lassan de biztosan felépül online kis üzletünk.

Tény és való, hogy foglalkozhatnánk többet is vele, ám akkor a gyerekektől, a családtól vennénk el minőségi időt, azt pedig nem szeretnénk.

Hétvégén például a webshop felé sem nézünk, ez az idő a gyerekeinké, a családunké, és a barátainké.

Közhely de igaz. Annyira rövid az élet...!

Már mi sem vagyunk húsz évesek, így nem vágyunk arra, hogy életünk csak és kizárólag munkával teljen, bármennyire is szeretjük azt, amit csinálunk.

Remélem, megérted.

És most rohanunk, csinálunk pár termékfotót, mert lelkiismeret furdalásunk támadt, hogy mennyire keveset foglalkozunk a webáruházunkkal...

GASZTRO POSZT

Tartozunk neked egy vallomással.

Sokszor úgy érezzük, ez nem is egy nyomtatókellék szaküzlet, hanem egy kis eldugott gasztronómiai rejtekhely.

Két tintapatron között lelkesen csereberélünk bevált konyhai fortélyokat vásárlóinkkal

Gondosan csomagolt ételes dobozok érkeznek, benne finom bográcsos hús, tokánykülönlegesség, most hétvégén készült, kóstoljuk csak meg, szívesen.

Nem is olyan rég, egyik reggel a pult alatt titokban vaddisznószalámi és szarvaskolbász kóstolót tartottunk régi vásárlónkkal: Székelyföldről szereztük be ezeket a vadhúsfinomságokat.

Egy másik régi ügyfelünknek Zsolt behozott az üzletbe egy adagnyi általa készített erdélyi pacallevest, mert annyit beszélgettek már róla, hogy az ügyfelünknek muszáj volt megkóstolnia: tényleg olyan, amilyen?

És olyan is volt most, Márton napkor, hogy 3x5000 forint értékű libahús csomagot nyerhettél tőlünk, amennyiben személyesen nálunk vásároltál!

Nyugtass meg minket, hogy nem az lesz a következő lépés, hogy a patronok mellé palacsintát, somlóit, a tonerek mellé hamburgert, vagy lecsót adunk majd neked ajándékba.

Vagy ami a végstádium: a toneres dobozokban toner helyett fél mangalicasonkát találsz, a tintapatronos dobozokban kapribogyós lazactekercset, vagy ropogós kacsatöpörtyűt friss lilahagymával. :-D

Lehet, hogy éttermet kellett volna nyitnunk patronbolt helyett...?

Azt hiszem akkor a borsóleves mellé tintapatront, a malacsült mellé lézertonert szolgálnánk fel, hisz nagyon szeretjük a jelenlegi szakmánkat.
Desszertnek pedig el tudnánk képzelni egy habos, csokoládés nyomtató formatortát. Hmm...

Egyik nap például szarvasgombás toner és tintapatron volt a kínálatunk!

-Mi ez a furcsa szag vagy illat? - kérdezték aznap többen is, akik beléptek a boltunkba.
Hát mi lenne, szarvasgomba, mondjuk, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Áááá, mindennapos semmiség, hogy szarvasgomba illattal átitatódva ülünk itt az üzletben...
És persze a tonerek, tintapatronok, nyomtatók, papírok, egerek, billentyűzetek, stb... is gourmet módra illatoznak. :-D

Azonnal megmagyarázom.
Aznap reggel régi kedves vásárlóink megleptek minket egy marék friss szarvasgombával.
A szarvasgomba nagyon finom, ám nagyon erős fűszer, és bizony nem tilthatjuk meg neki, hogy ameddig itt van nálunk a MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzletben, fogja vissza magát, és ne illatozzon.
Gondosan becsavartuk három réteg szagmentesen záró zacskóba, betette egy szagmentesen záró fedelű dobozba, rácsukta a hűtőajtót, ám így is szarvasgomba illatban úszott az egész bolt.
- A mi orrunk kezdte lassan megszokni.
- A vásárlóink egy része diszkréten visszahőkölt az ajtóban.
- Tudtuk, hogy pár napig pár napig szarvasgomba illatú nyomtatókellékekkel fogunk szolgálni... :-D

Lám, lám, zajlik a gasztroélet itt nálunk is, a Mintaprint Nyomtatókellék Szaküzletben. :-D

 

 

LÁSSUK A MEDVÉT! :-D

A novemberi hosszú hétvégét Székelyföldön töltöttük.

Ott lakik Enikő testvére, akinek egy hasonló vállalkozása van, mint a miénk. Azaz lézertonereket, és tintapatronokat forgalmaz.

Amiben az ő vállalkozása különbözik a miénktől, az az, hogy a Computer Print (ez a cég neve) sokkal de sokkal nagyobb, mint a miénk.

Hatalmas az üzlettér, eleve két munkatárs van csak arra kiképezve, hogy kiszolgálja a vásárlókat.

Mondtuk is neki, egyszer szívesen beülnék egy napra hozzá értékesíteni. Annyira kíváncsiak vagyunk, milyenek a székely vásárlók, hogyan vásárolnak. Abban teljesen biztosak vagyunk, hogy rengeteget nevetnék, hisz a székely ember messzi földön híres humorérzékéről.

Persze, ahhoz, hogy sokat nevessünk, nem is kellett semmilyen pult mellé beülnünk, hisz körülöttünk mindenki nagyon vicceseket mondott, szóval hatalmas volt a jókedv így is. :-D

A Computer Print üzlet Székelyudvarhelyen található, ha arra jársz, és pont tonert, tintapatront szeretnél vásárolni, boldogan, és szívből ajánljuk, mint testvérüzletünket.

És ha már arra jártunk, és gyönyörű időt fogtunk ki, rengeteget kirándultunk a környéken. Velünk jött a tágabb család is, így egy kisbusz, két terepjáró, és már kész is volt a családi konvoj. :-D

Felmentünk a székelyek szent hegyére, amely 1801 méterre található a tengerszint felett. Hát, volt mit felfelé menni, ráadásul nem volt mindig a legkönnyebb a terep, szóval jól megizzasztott mindannyiunkat.

Mármint azokat, akik felmentek, mert az idősebbek, akik már jártak ott nem egyszer, nem kétszer, meghagyták nekünk az élményt. Ők inkább leültek egy nagy kőre a Hargita aljában, és jóízűt beszélgettek egymással.

Mi viszont a saját és a rokongyerekekkel az élen, fújtatva, lihegve, de felclaptattunk, és a kilátás minden fáradtságunkért bőkezűen kárpótolt.

A csúcsról festői kilátás nyílt a széles Hargita-fennsíkra, a Libán-tetőre, a sziklás Gyergyói-havasokra, a Görgényi-havasokra és a Hagymás-hegységre. Ha nyugatra néztünk, ott volt az Ivó-feje, a Berszán-sarok, a Kecskevész-szikla és a háttérben szinte az egész Erdélyi-medence.

Tiszta idő volt, így déli irányban megpillantottuk a fehér sapkás Fogarasi-havasokat és a Déli-Kárpátok csaknem teljes vonulatát is.

És az a hatalmas kopjafaerdő... Állítólag havas időben a legszebb.

Egyszer neked is el kell oda menned, ha még nem voltál arra.

Már csak azért is, mert az erdélyiek messzi földön híresek vendégszeretetükről, így biztosak vagyunk abban, hogy remekül éreznéd te is ott magad...

Másnap ellátogattunk Székelyvarságra, ahol egy gyönyörű vízesés csordogál a sziklákról az erdőben megbújva. Ez a Csurgókő.

Onnan továbbhaladva egy gyönyörű kilátót is útba ejtettünk, ahonnan megcsodálhattuk, milyen nagy területen is fekszik Székelyvarság, Hargita megye legnagyobb szórványtelepülése. Utánanéztünk: pontosan 77 négyzetkilométeren, és területének több mint 602 százaléka erdő. Mindenesetre a kilátóról gyönyörű látvány tárult a szemünk elé.

A kulináris élvezetekből sem maradtunk ki, ettünk pisztrángot, bárányt, voltunk Udvarhely legjobb cukrászdájában, így jó pár kilóval súlyosabban jöttünk haza.

Legalább most egy kicsit még többek vagyunk térfogatban is. :-D

Kissé fáradtan, ám tele élményekkel tértünk haza.

A másnap emlékezetes nap volt, ekkor indult el élesben ez a webshop.

De ez már egy következő történet. :-)

 

A MI KIS CSALÁDUNK

Ami nem is olyan kicsi...

Van három eleven gyerekünk, akikkel szeretnénk a lehető legtöbb minőségi időt eltölteni, hisz olyan hamar felnőnek!

És velünk lakik egy csodálatos nagymama, az én anyukám, akinek rengeteget köszönhetünk, hisz sok-sok apró cseprő terhet levesz a vállunkról.

Persze, mondod, így könnyű.

És tényleg, könnyű is. Mert nem azt mondom, hogy nálunk nincs hangos szó, és ajtócsapkodás, de alapjában véve egy átlag magyar család vagyunk, akik nagyon szeretik egymást, és jól megvannak együtt.

Két kutyusunk sem maradhat ki a felsorolásból: egy hatvankilós cuki komondor és egy medveölő kis kétkilós yorki korcs. Akik a méretbeli különbségek ellenére nagyon jó cimborák, bátor házőrzők, és kellemes túrapartnerek. Meg persze Cirmit, és Picurt a cicáinkat se felejtsük el bemutatni. :-)

Ugye azt meséltük már, hogy nagyon szeretünk túrázni a gyerekekkel?

Persze ne komoly túracsapatot képzelj el erőltetett menetben, outdor órával, bivakzsákkal, félstatikus kötelekkel. Mi bakancsos, hátizsákos, a földről felvett rögtönzött sétálóbotokkal felszerelt csipetcsapat vagyunk. Nem vágtatunk, hanem andalgunk az erdőben, meg-meg állva egy-egy makk vagy gesztenyetermésért, közben csodáljuk a tájat, nagyokat szippantunk a friss levegőből, jóízűeket beszélgetve egymással és a gyerekekkel.

Szóval lehet hogy nem is a túra szót kellene itt használnom, mert minden vagyunk, csak komoly túrázók nem. :-D

Fürdőkbe is nagyon szeretünk járni, meg moziba, meg játszótérre...

Rengeteg kalandunkról szeretnénk mesélni még neked, ám most rohannunk kell a gyerekekért a suliba.

Folyt köv, ígérjük! :-D

Találkozzunk ugyanitt hamarosan!

(A fotó 2018 farsangján készült, kis családi farsangunkon. :-D)

 

A MI NAGY CSALÁDUNK

Hogyne, persze, mesélünk mi is neked!

Hihetetlen, hogy már lassan 13 éve, hogy megnyitottuk üzletünket az Üllői úton.

Akkor még 13 évvel fiatalabbak voltunk. :-D

Mennyi minden történt azóta!

Ez az Üllői úton lévő kis, barátságos bolt a második otthonunk, a törzsvásárlóink pedig mondhatni, a tágabb családunk lett.

Többször előfordul, hogy úgy lépnek be régi vevőink az üzletbe, hogy

-Szia! Zsolt itthon van? :-D

Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk tőletek. Pl, hogy mindig, de tényleg mindig lelkesen végezzük a munkánkat, és mindig mosolygunk.

És hogyne mosolyognánk, amikor annyi jó fej vásárlónk van! És imádjuk a munkánkat!

A vevőik egymásnak adják a kilincset, és ha néha feltorlódik egy picit a sor, remek hangulatú beszélgetések, ismeretséget alakulnak ki itt a boltban vásárlóink között is.

Nem egyszer tanúi voltunk egy kedves ismerősi kapcsolat születésének.

Sok vásárlónkkal mondhatni, lassan baráti viszonyt ápolunk, sok mindent tudunk egymásról, segítő kezet nyújtunk a másiknak, ha kell, és nagyon jókat beszélgetünk.

Ugye megérted, hogy miért ódzkodtunk attól 13 éven át, hogy kilépjünk az online térben is?

Mert igen, persze, fontos a profit, a forgalom, ám nekünk a hús vér emberi kapcsolatok még ennél is fontosabbak. Lehet, hogy régimódinak tartasz most minket, ám egy életünk van, és azt szeretjük olyanná formálni nap mint nap, hogy jól érezzük magunkat benne. Ráadásul nem is szeretnénk mi nagy céggé válni. Meg szeretnénk maradni kis,családias hangulatú vállalkozásnak.

Ez egy picit önzőség is részünkről. A jóllétünkhöz, a komfortos munkavégzésünkhöz hozzátartoznak a tartalmas beszélgetések, az a sok sok mosoly, amit adunk és kapunk nap mint nap. Elvégre életünk felét itt az üzletben töltjük, szeretnénk magunkat mindig jól érezni benne. Ha nagy céggé válnánk, sok alkalmazottal, stresszel, kapkodással, akkor elvesztenénk ezt a családias hangulatot.

Arról nem is beszélve, ami a legfontosabb: csak úgy jut idő a családunkra is, ha megmaradunk kicsinek.

Nem akarunk egy plusz nullát az éves bevételünk végére annak kárára, hogy kevesebb időnk marad szeretteinkre, és stresszesek, hajszoltak leszünk a rengeteg munka miatt minden napunk végére.

Akkor hogy is tudnánk téged mosolyogva, kedvesen fogadni, nem igaz?

Vagy hogyan tudnánk a lehető leggondosabban becsomagolni neked, amit rendeltél, ha folyton rohanásban, és időszűkében lennénk?

Üzletünk attól olyan hangulatos, családias, hogy két olyan ember fogad téged, akik egymást is nagyon szeretik, ugyanakkor remekül érzik magukat a te társaságodban is.

Megpróbáljuk ezt a hangulatot, ami minket körülvesz itt, kivinni az online térben is, nem tudom, mennyire sikerül majd..

Ez most egy olyan kísérlet, amibe nem hiszem, hogy sokan belefogtak. Mármint hogy a családias, otthonos, baráti légkört belecsempésszék online boltjukba is.

Ám nekünk fontos hogy a virtuális üzletünk is kedves, meleg hely legyen, ahová szívesen térsz be te is, ha nyomtatókellékre, nyomtatóra, vagy csak egy jó szóra, mosolyra van szükséged.

DE JÓ, HOGY ITT VAGY!

Szia! Enikő és Zsolt vagyunk. Szeretettel üdvözölünk téged a virtuális otthonunkba!

Találkoztunk már az üzletben személyesen is, vagy most vagy itt először?

Foglalj helyet, ez itt a legkuckósabb, legkényelmesebb fotelünk. Kávét? Teát? Egy laza fröccsöt, vagy egy finom kézműves sört?

Erről jut eszünkbe, mármint a sörről. Nemrég voltunk egy kerti partin, ahová egyik vendég késve érkezett. A házigazdák azonnal körbevették, kérdezték, mit hozzanak, mivel kínálják?

  • Alkoholmentes sörötök van? - kérdezte a házigazdáktól a késői vendég.

  • Persze! Hogyne!

  • Na, dobjátok ki az összeset a kukába, és hozzatok nekem egy rendeset!

:-D Hát azóta is ezen nevetünk, ha eszünkbe jut!

És te hogy vagy?

Mi most a szokásosnál is boldogabban.

Annyira örülünk, hogy 13 éves offline boltunk most már virtuálisan, webáruház formájában az online világban is megnyílt!

Egy nagyon régi ígéretünket váltottuk ezzel valóra törzsvásárlóink felé.

Megrendelnél egy terméket, és személyesen szeretnéd átvenni az üzletbe? Tudni szeretnéd mennyibe kerül egy toner, mielőtt megveszed tőlünk? Most két kattintás, és elérhetőek vagyunk számodra virtuálisan akkor is, amikor a valóságban gyerekekkel kirándulunk, mesét nézünk, tágabb családdal múlatjuk az időt, vagy elmentünk ünnepelni a barátainkkal.

Igen, a termékeket, amit rendelsz tőlünk, amennyiben házhoz szállítást kérsz, továbbra is mi csomagoljuk be neked.

Mint ahogy továbbra is mi szolgálunk ki téged offline üzletünkben, az Üllői út 277/3 szám alatt, ha személyesen jössz hozzánk vásárolni.

Továbbra sem egy ismeretlen, arctalan webáruházból vásárolsz, hanem tőlünk.

Mondtuk már, hogy lassan MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzlet 13-ik születésnapját ünnepeljük vásárlóinkkal?

Bár akik először lépnek be a boltunkba, itt, az Üllői út 277 szám alatt, mindig azt hiszik, most nyitottunk, annyira lelkesen és örömmel fogadjuk őket. :-D

És minden új vevőnk annyira de annyira csodálkozik, hogy 13 év után is ilyen töretlen lelkesedéssel tudjuk kiszolgálni vásárlóinkat.

De hát ez csak nekik újdonság, nekünk természetes. Ismered a mondást: aki nem tud mosolyogni, az ne nyisson boltot. :-D

De most hagyjuk a munkát, beszélgessünk másról.

Pl. rólad. Mesélj magadról. :-) Hallgatunk, figyelünk rád.