Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Less be a magánéletünkbe!

DE JÓ, HOGY ITT VAGY!

Szia! Enikő és Zsolt vagyunk. Szeretettel üdvözölünk téged a virtuális otthonunkba!

Találkoztunk már az üzletben személyesen is, vagy most vagy itt először?

Foglalj helyet, ez itt a legkuckósabb, legkényelmesebb fotelünk. Kávét? Teát? Egy laza fröccsöt, vagy egy finom kézműves sört?

 

Erről jut eszünkbe, mármint a sörről. Nemrég voltunk egy kerti partin, ahová egyik vendég késve érkezett. A házigazdák azonnal körbevették, kérdezték, mit hozzanak, mivel kínálják?

  • Alkoholmentes sörötök van? - kérdezte a házigazdáktól a késői vendég.

  • Persze! Hogyne!

  • Na, dobjátok ki az összeset a kukába, és hozzatok nekem egy rendeset!

:-D Hát azóta is ezen nevetünk, ha eszünkbe jut!

 

És te hogy vagy?

 

Mi most a szokásosnál is boldogabban.

Annyira örülünk, hogy 13 éves offline boltunk most már virtuálisan, webáruház formájában az online világban is megnyílt!

Egy nagyon régi ígéretünket váltottuk ezzel valóra törzsvásárlóink felé.

Megrendelnél egy terméket, és személyesen szeretnéd átvenni az üzletbe? Tudni szeretnéd mennyibe kerül egy toner, mielőtt megveszed tőlünk? Most két kattintás, és elérhetőek vagyunk számodra virtuálisan akkor is, amikor a valóságban gyerekekkel kirándulunk, mesét nézünk, tágabb családdal múlatjuk az időt, vagy elmentünk ünnepelni a barátainkkal.

Igen, a termékeket, amit rendelsz tőlünk, amennyiben házhoz szállítást kérsz, továbbra is mi csomagoljuk be neked.

Mint ahogy továbbra is mi szolgálunk ki téged offline üzletünkben, az Üllői út 277/3 szám alatt, ha személyesen jössz hozzánk vásárolni.

Továbbra sem egy ismeretlen, arctalan webáruházból vásárolsz, hanem tőlünk.

 

Mondtuk már, hogy lassan MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzlet 13-ik születésnapját ünnepeljük vásárlóinkkal?

Bár akik először lépnek be a boltunkba, itt, az Üllői út 277 szám alatt, mindig azt hiszik, most nyitottunk, annyira lelkesen és örömmel fogadjuk őket. :-D

És minden új vevőnk annyira de annyira csodálkozik, hogy 13 év után is ilyen töretlen lelkesedéssel tudjuk kiszolgálni vásárlóinkat.

De hát ez csak nekik újdonság, nekünk természetes. Ismered a mondást: aki nem tud mosolyogni, az ne nyisson boltot. :-D

 

De most hagyjuk a munkát, beszélgessünk másról.

Pl. rólad. Mesélj magadról. :-) Hallgatunk, figyelünk rád.

 

 

A MI NAGY CSALÁDUNK

Hogyne, persze, mesélünk mi is neked!

 

Hihetetlen, hogy már lassan 13 éve, hogy megnyitottuk üzletünket az Üllői úton.

Akkor még 13 évvel fiatalabbak voltunk. :-D

Mennyi minden történt azóta!

Ez az Üllői úton lévő kis, barátságos bolt a második otthonunk, a törzsvásárlóink pedig mondhatni, a tágabb családunk lett.

 

Többször előfordul, hogy úgy lépnek be régi vevőink az üzletbe, hogy

-Szia! Zsolt itthon van? :-D

 

Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk tőletek. Pl, hogy mindig, de tényleg mindig lelkesen végezzük a munkánkat, és mindig mosolygunk.

És hogyne mosolyognánk, amikor annyi jó fej vásárlónk van! És imádjuk a munkánkat!

A vevőik egymásnak adják a kilincset, és ha néha feltorlódik egy picit a sor, remek hangulatú beszélgetések, ismeretséget alakulnak ki itt a boltban vásárlóink között is.

Nem egyszer tanúi voltunk egy kedves ismerősi kapcsolat születésének.

 

Sok vásárlónkkal mondhatni, lassan baráti viszonyt ápolunk, sok mindent tudunk egymásról, segítő kezet nyújtunk a másiknak, ha kell, és nagyon jókat beszélgetünk.

 

Ugye megérted, hogy miért ódzkodtunk attól 13 éven át, hogy kilépjünk az online térben is?

Mert igen, persze, fontos a profit, a forgalom, ám nekünk a hús vér emberi kapcsolatok még ennél is fontosabbak. Lehet, hogy régimódinak tartasz most minket, ám egy életünk van, és azt szeretjük olyanná formálni nap mint nap, hogy jól érezzük magunkat benne. Ráadásul nem is szeretnénk mi nagy céggé válni. Meg szeretnénk maradni kis,családias hangulatú vállalkozásnak.

Ez egy picit önzőség is részünkről. A jóllétünkhöz, a komfortos munkavégzésünkhöz hozzátartoznak a tartalmas beszélgetések, az a sok sok mosoly, amit adunk és kapunk nap mint nap. Elvégre életünk felét itt az üzletben töltjük, szeretnénk magunkat mindig jól érezni benne. Ha nagy céggé válnánk, sok alkalmazottal, stresszel, kapkodással, akkor elvesztenénk ezt a családias hangulatot.

Arról nem is beszélve, ami a legfontosabb: csak úgy jut idő a családunkra is, ha megmaradunk kicsinek.

Nem akarunk egy plusz nullát az éves bevételünk végére annak kárára, hogy kevesebb időnk marad szeretteinkre, és stresszesek, hajszoltak leszünk a rengeteg munka miatt minden napunk végére.

Akkor hogy is tudnánk téged mosolyogva, kedvesen fogadni, nem igaz?

Vagy hogyan tudnánk a lehető leggondosabban becsomagolni neked, amit rendeltél, ha folyton rohanásban, és időszűkében lennénk?

 

Üzletünk attól olyan hangulatos, családias, hogy két olyan ember fogad téged, akik egymást is nagyon szeretik, ugyanakkor remekül érzik magukat a te társaságodban is.

 

Megpróbáljuk ezt a hangulatot, ami minket körülvesz itt, kivinni az online térben is, nem tudom, mennyire sikerül majd..

Ez most egy olyan kísérlet, amibe nem hiszem, hogy sokan belefogtak. Mármint hogy a családias, otthonos, baráti légkört belecsempésszék online boltjukba is.

Ám nekünk fontos hogy a virtuális üzletünk is kedves, meleg hely legyen, ahová szívesen térsz be te is, ha nyomtatókellékre, nyomtatóra, vagy csak egy jó szóra, mosolyra van szükséged.

A MI KIS CSALÁDUNK

Ami nem is olyan kicsi...

Van három eleven gyerekünk, akikkel szeretnénk a lehető legtöbb minőségi időt eltölteni, hisz olyan hamar felnőnek!

És velünk lakik egy csodálatos nagymama, az én anyukám, akinek rengeteget köszönhetünk, hisz sok-sok apró cseprő terhet levesz a vállunkról.

 

Persze, mondod, így könnyű.

És tényleg, könnyű is. Mert nem azt mondom, hogy nálunk nincs hangos szó, és ajtócsapkodás, de alapjában véve egy átlag magyar család vagyunk, akik nagyon szeretik egymást, és jól megvannak együtt.

 

Két kutyusunk sem maradhat ki a felsorolásból: egy hatvankilós cuki komondor és egy medveölő kis kétkilós yorki korcs. Akik a méretbeli különbségek ellenére nagyon jó cimborák, bátor házőrzők, és kellemes túrapartnerek. Meg persze Cirmit, és Picurt a cicáinkat se felejtsük el bemutatni. :-)

 

Ugye azt meséltük már, hogy nagyon szeretünk túrázni a gyerekekkel?

Persze ne komoly túracsapatot képzelj el erőltetett menetben, outdor órával, bivakzsákkal, félstatikus kötelekkel. Mi bakancsos, hátizsákos, a földről felvett rögtönzött sétálóbotokkal felszerelt csipetcsapat vagyunk. Nem vágtatunk, hanem andalgunk az erdőben, meg-meg állva egy-egy makk vagy gesztenyetermésért, közben csodáljuk a tájat, nagyokat szippantunk a friss levegőből, jóízűeket beszélgetve egymással és a gyerekekkel.

Szóval lehet hogy nem is a túra szót kellene itt használnom, mert minden vagyunk, csak komoly túrázók nem. :-D

 

Fürdőkbe is nagyon szeretünk járni, meg moziba, meg játszótérre...

Rengeteg kalandunkról szeretnénk mesélni még neked, ám most rohannunk kell a gyerekekért a suliba.

 

Folyt köv, ígérjük! :-D

 

Találkozzunk ugyanitt hamarosan!

(A fotó 2018 farsangján készült, kis családi farsangunkon. :-D)

 

LÁSSUK A MEDVÉT! :-D

A novemberi hosszú hétvégét Székelyföldön töltöttük.

Ott lakik Enikő testvére testvérem, akinek egy hasonló vállalkozása van, mint a miénk. Azaz lézertonereket, és tintapatronokat forgalmaz.

Amiben az ő vállalkozása különbözik a miénktől, az az, hogy a Computer Print (ez a cég neve) sokkal de sokkal nagyobb, mint a miénk.

Hatalmas az üzlettér, eleve két munkatárs van csak arra kiképezve, hogy kiszolgálja a vásárlókat.

Mondtuk is neki, egyszer szívesen beülnék egy napra hozzá értékesíteni. Annyira kíváncsiak vagyunk, milyenek a székely vásárlók, hogyan vásárolnak. Abban teljesen biztosak vagyunk, hogy rengeteget nevetnék, hisz a székely ember messzi földön híres humorérzékéről.

Persze, ahhoz, hogy sokat nevessünk, nem is kellett semmilyen pult mellé beülnünk, hisz körülöttünk mindenki nagyon vicceseket mondott, szóval hatalmas volt a jókedv így is. :-D

A Computer Print üzlet Székelyudvarhelyen található, ha arra jársz, és pont tonert, tintapatront szeretnél vásárolni, boldogan, és szívből ajánljuk, mint testvérüzletünket.

És ha már arra jártunk, és gyönyörű időt fogtunk ki, rengeteget kirándultunk a környéken. Velünk jött a tágabb család is, így egy kisbusz, két terepjáró, és már kész is volt a családi konvoj. :-D

Felmentünk a székelyek szent hegyére, amely 1801 méterre található a tengerszint felett. Hát, volt mit felfelé menni, ráadásul nem volt mindig a legkönnyebb a terep, szóval jól megizzasztott mindannyiunkat.

Mármint azokat, akik felmentek, mert az idősebbek, akik már jártak ott nem egyszer, nem kétszer, meghagyták nekünk az élményt. Ők inkább leültek egy nagy kőre a Hargita aljában, és jóízűt beszélgettek egymással.

Mi viszont a saját és a rokongyerekekkel az élen, fújtatva, lihegve, de felclaptattunk, és a kilátás minden fáradtságunkért bőkezűen kárpótolt.

A csúcsról festői kilátás nyílt a széles Hargita-fennsíkra, a Libán-tetőre, a sziklás Gyergyói-havasokra, a Görgényi-havasokra és a Hagymás-hegységre. Ha nyugatra néztünk, ott volt az Ivó-feje, a Berszán-sarok, a Kecskevész-szikla és a háttérben szinte az egész Erdélyi-medence.

Tiszta idő volt, így déli irányban megpillantottuk a fehér sapkás Fogarasi-havasokat és a Déli-Kárpátok csaknem teljes vonulatát is.

És az a hatalmas kopjafaerdő... Állítólag havas időben a legszebb.

Egyszer neked is el kell oda menned, ha még nem voltál arra.

Már csak azért is, mert az erdélyiek messzi földön híresek vendégszeretetükről, így biztosak vagyunk abban, hogy remekül éreznéd te is ott magad...

Másnap ellátogattunk Székelyvarságra, ahol egy gyönyörű vízesés csordogál a sziklákról az erdőben megbújva. Ez a Csurgókő.

Onnan továbbhaladva egy gyönyörű kilátót is útba ejtettünk, ahonnan megcsodálhattuk, milyen nagy területen is fekszik Székelyvarság, Hargita megye legnagyobb szórványtelepülése. Utánanéztünk: pontosan 77 négyzetkilométeren, és területének több mint 602 százaléka erdő. Mindenesetre a kilátóról gyönyörű látvány tárult a szemünk elé.

A kulináris élvezetekből sem maradtunk ki, ettünk pisztrángot, bárányt, voltunk Udvarhely legjobb cukrászdájában, így jó pár kilóval súlyosabban jöttünk haza.

Legalább most egy kicsit még többek vagyunk térfogatban is. :-D

Kissé fáradtan, ám tele élményekkel tértünk haza.

A másnap emlékezetes nap volt, ekkor indult el élesben ez a webshop.

De ez már egy következő történet. :-)

 

GASZTRO POSZT

Tartozunk neked egy vallomással.

Sokszor úgy érezzük, ez nem is egy nyomtatókellék szaküzlet, hanem egy kis eldugott gasztronómiai rejtekhely.

Két tintapatron között lelkesen csereberélünk bevált konyhai fortélyokat vásárlóinkkal

Gondosan csomagolt ételes dobozok érkeznek, benne finom bográcsos hús, tokánykülönlegesség, most hétvégén készült, kóstoljuk csak meg, szívesen.

Nem is olyan rég, egyik reggel a pult alatt titokban vaddisznószalámi és szarvaskolbász kóstolót tartottunk régi vásárlónkkal: Székelyföldről szereztük be ezeket a vadhúsfinomságokat.

Egy másik régi ügyfelünknek Zsolt behozott az üzletbe egy adagnyi általa készített erdélyi pacallevest, mert annyit beszélgettek már róla, hogy az ügyfelünknek muszáj volt megkóstolnia: tényleg olyan, amilyen?

És olyan is volt most, Márton napkor, hogy 3x5000 forint értékű libahús csomagot nyerhettél tőlünk, amennyiben személyesen nálunk vásároltál!

Nyugtass meg minket, hogy nem az lesz a következő lépés, hogy a patronok mellé palacsintát, somlóit, a tonerek mellé hamburgert, vagy lecsót adunk majd neked ajándékba.

Vagy ami a végstádium: a toneres dobozokban toner helyett fél mangalicasonkát találsz, a tintapatronos dobozokban kapribogyós lazactekercset, vagy ropogós kacsatöpörtyűt friss lilahagymával. :-D

Lehet, hogy éttermet kellett volna nyitnunk patronbolt helyett...?

Azt hiszem akkor a borsóleves mellé tintapatront, a malacsült mellé lézertonert szolgálnánk fel, hisz nagyon szeretjük a jelenlegi szakmánkat.
Desszertnek pedig el tudnánk képzelni egy habos, csokoládés nyomtató formatortát. Hmm...

Egyik nap például szarvasgombás toner és tintapatron volt a kínálatunk!

-Mi ez a furcsa szag vagy illat? - kérdezték aznap többen is, akik beléptek a boltunkba.
Hát mi lenne, szarvasgomba, mondjuk, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Áááá, mindennapos semmiség, hogy szarvasgomba illattal átitatódva ülünk itt az üzletben...
És persze a tonerek, tintapatronok, nyomtatók, papírok, egerek, billentyűzetek, stb... is gourmet módra illatoznak. :-D

Azonnal megmagyarázom.
Aznap reggel régi kedves vásárlóink megleptek minket egy marék friss szarvasgombával.
A szarvasgomba nagyon finom, ám nagyon erős fűszer, és bizony nem tilthatjuk meg neki, hogy ameddig itt van nálunk a MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzletben, fogja vissza magát, és ne illatozzon.
Gondosan becsavartuk három réteg szagmentesen záró zacskóba, betette egy szagmentesen záró fedelű dobozba, rácsukta a hűtőajtót, ám így is szarvasgomba illatban úszott az egész bolt.
- A mi orrunk kezdte lassan megszokni.
- A vásárlóink egy része diszkréten visszahőkölt az ajtóban.
- Tudtuk, hogy pár napig pár napig szarvasgomba illatú nyomtatókellékekkel fogunk szolgálni... :-D

Lám, lám, zajlik a gasztroélet itt nálunk is, a Mintaprint Nyomtatókellék Szaküzletben. :-D

 

 

A WEBÁRUHÁZ, AMIVEL TÚL KEVESET FOGLALKOZNAK

Egy hete indult el a MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzlet és Webáruház.

Eddig már 600+ látogatónk volt, aminek nagyon de nagyon örültünk.

Különösen azért, mert ez korántsem egy kész webáruház, gyerekcipőben jár még.

Mivel itt az üzletben 8.00-17.00 között elsősorban a bejövő vásárlók, árukipakolás, rendelésteljesítés, cégekhez való kiszállítás között lavírozunk, hazaérkezve pedig a gyerekek, főzés házimunka szentháromsága vár bennünket, így kicsiny webáruházunkra nem jut annyi időnk, mint kellene.

Igaz, Zsolt minden hajnalban, háromkor kel.

Ilyenkor mindenki az igazak álmát alussza, csendes a ház, jól tud dolgozni, koncentrálni, ekkor tud érdemlegesen foglalkozni online kis boltunkkal.

Ilyenkor tölti fel a webáruházat a termékekkel, ellenőrzi az árakat, ... stb...

A termékfotókkal még adósaid vagyunk, ám ami késik, nem múlik.

Lassan de biztosan felépül online kis üzletünk.

Tény és való, hogy foglalkozhatnánk többet is vele, ám akkor a gyerekektől, a családtól vennénk el minőségi időt, azt pedig nem szeretnénk.

Hétvégén például a webshop felé sem nézünk, ez az idő a gyerekeinké, a családunké, és a barátainké.

Közhely de igaz. Annyira rövid az élet...!

Már mi sem vagyunk húsz évesek, így nem vágyunk arra, hogy életünk csak és kizárólag munkával teljen, bármennyire is szeretjük azt, amit csinálunk.

Remélem, megérted.

És most rohanunk, csinálunk pár termékfotót, mert lelkiismeret furdalásunk támadt, hogy mennyire keveset foglalkozunk a webáruházunkkal...

EMBER EMBER DECEMBER

A karácsony előtti hónap nálunk boldog bolondokháza. :-D

Az üzletben egész hónapban ajándékokkal, nyereményjátékkal készülünk vásárlóink részére.

Szóval mire elérkezik a december elseje, mi már túl vagyunk sok száz ajándék becsomagolásán, plusz sok száz karácsonyi üzenet átmasnizásán...

Ezt nem is lehet elmondani, látnod kell... :-D

Ülünk körben a nappaliban, csomagolunk, masnizunk, közben magyarázzuk a gyerekeknek, hogy nem, ez nem karácsonyi ajándék, azt az Angyalka hozza 24-én este, ez csak köszönetajándék a vásárlóinknak.

Miután az üzletben sínre tettük a karácsonyi ajándékozás projektünket, jöhet az otthonunk.

Advent előtt feldíszítjük, nagyi elkészíti az adventi koszorút, és kezdődhet az ünnepi várakozás.

Decemberben karácsonyi dalok szólnak a kocsiban, otthon, az üzletben reggel, délben, és este.

Tény, mindannyian eleresztünk egy kis megkönnyebbült sóhajt, amikor vége a karácsonynak, és eltehetjük jövőre a karácsonyi zenéinket.

December elején viszont még lelkesen hallgatjuk újra meg újra, ilyenkor még olyan jó még újra meg újra hallani ezeket a dalokat!

Aztán ünnepi várakozásban gyorsan telnek a napok, advent első, második vasárnapján is túl vagyunk mikor ezeket a sorokat írjuk...

Itt az üzletben minden nap egy csoda, sok ajándékot kiosztunk, még többet nevetünk, boldog ünnepeket kívánunk és kívánnak nekünk...

Szabadidőnkben próbáljuk összerántani a lakást, beszerezni a karácsonyi ajándékokat, megszervezni a karácsonyi menüt, programot. Mivel minden évben nálunk gyűlik össze a család, van előkészületi tennivalónk bőven...

Aztán van az a pillanat, amikor elengedünk dolgokat, például már nem is fontos, hogy a legutolsó ablak is  ragyogjon a házban, elég csak ha azokat pucoljuk meg, ami szem előtt van, és a szekrényben lévő kupi is velünk köszönti majd az új esztendőt.

Van egy nagy adventi, fából készült hóemberünk, fiókokkal,amolyan adventi naptárszerűség. Oda minden napra becsempészünk egy élményt a gyerekeknek, akiknek már reggel mezítláb, oda vezet még álomittas útjuk. Ma moziba megyünk, ma bújocskázni fogunk, ma angyalfürdőt vehettek (titokban csillámport szórok a fürdővizükbe)... Ilyenek vannak benne...

Most hétvégén például mézeskalácsokat díszítünk. Ez sok sok éve közös program a barátainkkal. Átjönnek, forralt borozunk, melegszendvicset majszolunk, jókat dumálunk, és közben kidíszítünk több tepsinyi mézeskalácsot. Amiből aztán mindenki annyit visz haza, amennyit csak szeretne... Mondanom sem kell, van amikor még februárban is mézeskalácsot ropogtatunk, ha valami édességre vágyunk a gyerekekkel... :-D

Aztán a hónap második fele hamar eltelik... Persze ahogy közeledik a karácsony, annál több a zűrzavar körülöttünk, de hát hol nem... :-D

Az utolsó pillanatban esnek be a legnagyobb és legfontosabb céges rendelések, a karácsonyi narancslikőr nem úgy sikerült ahogy kellett volna, a bejgli szétrepedt, de legalább finom...

Aztán vééégre elérkezik a nagy nap, jön a család, eszünk, iszunk, beszélgetünk, társasozunk, karácsonyi filmeket nézünk, együtt vagyunk...

Utána pár nap pihenés, leltár az üzletben, közös programok a gyerekekkel...

Aztán jön a szilveszter, barátok, pezsgő, virsli, lencse, zene, tánc, éjfélkor kutyapesztra...

Az év első napján a túlélésre játszunk, másodikán karikás szemekkel nyitjuk a boltot, és már nagyon várjuk az év első hétvégéjét, amikor is megesküszünk, hogy nem, nem csinálunk semmi programot, hanem kipihenjük az év végi fáradalmainkat.

Aztán ránézünk a naptárra, és eszünkbe jut, hogy erre a hétvégére fizetett be minket az össznépi családi Angyal karácsonykor egy hajdúszoboszlói fürdőzésre...

Ami persze újfent nem a pihenésről szól, hanem arról, hogy árgus szemekkel vigyázzuk csemeténket, nehogy belefulladjanak valamelyik medencébe, vagy eltűnjenek, vagy egyszerűen csak ne fázzanak meg, ha kijöttek a vízből...

Boldog 2019-et! Az élet úgy szép ha zajlik, nem igaz? :-)

 

(A fotó tavalyelőtt szilveszterkor készült.)

 

 

 

HA RÓMÁBAN JÁRSZ, ÉLJ ÚGY, MINT A RÓMAIAK!

Húsvét előtti hétvégén ott álltunk szájtátva a Vatikánban, a monumentális Szent Péter téren, és arra gondoltunk, ugyan most sincsenek itt kevesen, de te jó ég, mennyien lesznek itt jövő hétvégén, húsvétkor!

Hogyan is kerültünk mi Rómába?

Időközönként hosszabb kimenőt kapunk a gyerekeinktől. A nagyszülők összefognak egy intenzív unokázós hétvége erejéig, mi pedig elmegyünk valami nem túl távoli helyre édes kettesben.

Ezúttal valahogyan mégis eléggé távolira sikeredett a kiruccanásunk, két áron aluli repülőjegy, és egy remek ár-érték arányú airbnb-n bérelt lakásnak köszönhetően.

És ha már Rómában voltunk, úgy éltünk hát, mint a rómaiak.

Metróztunk, villamosoztunk, helyi szupermarketekben vásároltunk, kis utcákban eldugott pizzázókban falatoztunk. És természetesen megnéztük Róma legfőbb nevezetességeit a Circo Maximotól kezdve a Colosseumig.

Meghökkentünk a római autósforgalom hogyanján (látszólag full káosz, és összevisszaság, mégis remekül halad mindenki).

Megállapítottuk hogy az olasz nők az édes parfümöket szeretik, de azt nagyon: mintha mindegyikük húsvéti locsoláson esett volna át, annyira erőteljesen viselték magukon magyar orrunknak picit sok, ám elegáns illatokat.

Tudomásul vettük, hogy a római árak kábé száznyolcvan százalékkal drágábbak a budapestieknél - gondolom a fizetések is, bár dolgozni ott hétvégén nem dolgoztam, így fizetést sem kaptunk, szóval csak tipp...

Rosszat enni Rómában szinte lehetetlen: még a legkisebb, legeldugottabb olasz pizzaárus is kitűnő és friss alapanyagokkal dolgozik.

Az is tény, hogy a romantikus és idealizált elképzelésünket, miszerint olasz mammák lisztes kacsói gyúrják a pizzatésztát az éttermek konyháiban, felváltotta a valóság, azaz a kint épp kint pihenő, cigiző etióp, banghladesi, arab stb szakácsok látványa.
Bár az tagadhatatlan, hogy remek mestereik voltak.

LAKODALOM VOLT A MI UTCÁNKBAN...

Ma ünnepeljük Enikővel a 15-ik házassági évfordulónkat.
Igaz, hogy már 25 éve egy párt alkotunk, ám „csak” 15 éve tettük mindezt hivatalossá is.

Az esküvőnk Erdélyben volt, a híres neves Szovátán.
Nem volt nagy esküvő, ötvenen voltunk összesen: a család, és a legközelebbi rokonok, barátok.

Enikő nagybátyjának panziója volt a bázis, a két emeleten elhelyezkedő szobákat belakta a vidám vendségsereg, a földszinten lévő teraszos éttermet pedig előző este, ottani barátaink segítségével kalákában rittyentettük, díszítettük ki a mulatságra.

Még a zenekar is családból való volt: Enikő testvére és barátaiból verbuválódott örömzenekar szolgáltatta a fülbemászó talpalávalót.
Nem, nem akkor kezdték a zenei pályafutásukat, mind képzett zenészek voltak, a hangcuccaik is profik, úgy szólt a muzsika, ahogy egy lagziba kötelező: sokrétűen, jókedvűen, a vendségsereg szája íze szerint. (Enikő testvérének, amellett, hogy elismert erdélyi vállalkozó, még a mai napig is van egy remek zenekara, a Terra Siculorum, vérbeli székely rockzenekar. Ha bele akarsz hallgatni a mostani zenéjükbe, - ez egy kicsit a jó sógori reklám helye  - ide kattintva tudod megtenni: https://soundcloud.com/sic-zenekar-egyesulet )

A polgármesteri hivatal után egy kis, dombon álló, Kós Károly tervezte, fehér templomban folytatódott a megható ünnepi szertartás.

Majd az esküvő hivatalos részét magunk mögött hagyva jöttek a kötelező fotózkodási körök, ezután pedig a családi panzió éttermében folytattuk az ünneplést.
Hajnalig folyt a mulatság sok finom étellel, itallal, zenével, tánccal, jókedvvel.

Az esküvői hajrá utolsó, vendége, ízig-vérig székely rokon - még a mai napig előttem van a pillanat -, a régi székely himnuszt kérte búcsúzóul, indulása előtt. Enikő testvére előkapta a hegedűjét, messze szállt a hajnali pirkadatban a szép hegedűszó.

Másnap folytattuk egy morzsabulival, ahol megettük, megittuk, elmulattunk, amit még elbírtunk.

Harmadnapra szétszéledt a maradék vendégsereg is, mi pedig Enikővel bepattantunk a kis VW Golf kabriónkba, bedobtunk egy kocka sört a csomagtartóba, és nászútra indultunk.

Napokig utazgattunk, az idő gyönyörű volt, a szállásaink spontán választottuk, semmit nem terveztünk előre túl. Csak mentünk a szebbnél szebb tájak között, rengeteget beszélgettünk, nevettünk, remek zenéket hallgatva. Gyakran leparkoltunk, megcsodáltunk egy-egy nevezetességet, vagy lélegzetelállító kilátást, aztán kocsikáztunk tovább.
Mai napig a legszebb élményeink között emlegetjük a mi kis nászútunkat, mely aztán tényleg út volt, mégpedig a javából. 

Az évek teltek, meglett ez a kis üzletünk, megismertünk rengeteg klassz új embert, közben megérkeztek a gyerekeink, és házunk udvara is benépesült egy méltóságteljes komondorral, egy hebrencs yorki korccsal, és három tündéri cicával.

15 remek év végére értünk.

Úgyhogy ma este azt hiszem, van bőven, mire koccintanunk... Nosztalgiázva, sztorizgatva, és kíváncsian megtippelve, mi mindet tartogat majd számunkra a következő közös tizenöt, harminc, negyvenöt, stb... év.
Kíváncsian állunk elébe! 

Neked is ilyen szép nyári napokat!

Üdv. Zsolt

ui. Most nem egy hivatalos fényképész által készített fotóval mutatom meg neked az esküvőnket, hanem az ünneplés vége felé, valahol kint, a Szovátai éjszakában egy barátunk által elkapott pillanattal.
Azt hiszem ez a kép többet mond ott és akkor, rólunk, minden szónál...

NOSZTALGIA

Ez a fotó az üzletünk nyitása előtti nyáron készült, pont 14 évvel ezelőtt.
Enikő szelfije.
Nem okostelefonnal készült, hisz akkor még nem létezett ilyen telefon, hanem egy kis kézi, automata fényképezőgéppel. (És akkor még azt sem tudtuk, ugye, hogy ez szelfi, hiszen a szelfi szó maga is csak később született... )
Itt még nem voltak gyerekeink se, se cégünk, (és ahogy elnézem a fotót, fésünk se nagyon volt ) csak egy kis kabriónk és a világ összes szabadideje.
Amikor ezzel a kis autóval szeltük az utakat, úgy éreztük, hogy nem csak a világ összes szabadideje, hanem a világ minden szabadsága is a miénk.
És egyre jobban vágytunk erre a végtelen szabadságra a hétköznapokban is.
Akkoriban Magyarország egyik piacvezető nyomtatókellékes cégénél dolgoztunk értékesítőként már kb. 3 éve.
Szuper munkahelyünk volt remek kollégákkal és jó fej főnökökkel, ott tettük le a mai szakmai tudásunk elméleti, és gyakorlati tudásának stabil alapjait.
(Mindketten Enikővel más-más szakmába szereztünk eredetileg tudást ill. képesítést azelőtt. Enikő újságíró, én pedig marketing-menedzser illetve könyvelő végzettséggel rendelkeztem.)
A nyomtatókellékes cég részben Enikő egyik nagybátyjáé volt, így kerültünk ide, először szinte brahiból, később pedig mindketten nagyon megszerettük ezt a szakmát.
Ugyanakkor nagyon szerettünk volna a saját lábunkra állni, így hát elbúcsúztunk a régi életünktől, és minimális alaptőkével, csukott szem, nagy levegő, belevetettük magunkat a vállalkozói létbe.
Amikor megnyitottuk kis üzletünket itt az Üllői úton, ugyanaz az érzés volt, mint amikor kabriónkkal egy napsütötte, szellőmentes, kellemesen meleg időben gyönyörű táj szegélyezte úton haladnánk. A végtelen szabadság érzése kerített minket hatalmában.
Tudtuk, hogy lesznek nehéz szakaszok, sötét alagutak, veszélyes szakadékok mellettünk, ám ameddig én fogom a kormányt, és Enikő ott van mellettem stabil másodpilótaként, a saját utunkon haladunk.
Most, üzletünk a 13 éves születésnapi ünnepségének végezetével szívesen visszamennék az időben, hogy átöleljem akkor önmagunkat, és megköszönjem nekik, hogy ki mertek lépni a komfortzónájukból.
Hisz másképp soha nem ismerhettünk volna meg téged, kedves vásárlónk.
Nem tudnánk, hogy mindig számíthatunk rád, és te is mindig számíthatsz ránk.
Ma nem nevetnénk össze cinkosan veled, nem háborognánk együtt, hogy még mindig nincs nyár, nem lenne lehetőségünk tapasztalatot cserélni egy-egy különleges recept elkészítés módjáról, vagy átbeszélni a legújabb híreket, nem lájkolnánk egymást itt a Facebookon, nem messengereznénk szakmai és egyéb ügyekben, nem ünnepelhettünk volna veled üzletünk 13-ik születésnapját.
És persze nem tudnánk segíteni neked, ha a nyomtatódról vagy a nyomtatókellékedről van szó.
Nem tudnánk veled megosztani, amit tanultunk, és nem tudnánk tanulni tőled egy csomó klassz dolgot.
Ilyenkor érzem azt, hogy csodák igenis léteznek.
Az, hogy itt vagyunk, megismertél minket, és megismertünk téged, sok véletlen és nem vélt dolog közös eredménye, jutalma. És közhely, de igaz, hogy nem a cél a lényeg, hanem az út.
Enikővel rég megtanultuk a saját bőrünkön, hogy amikor nehézségeink adódnak, nem kell ellátni az út végéig, csak a következő 100 méterig, csak a következő kanyarig, sötétben csak ameddig a lámpáink fénye kitart. Addig kell elmenni, és aztán ott lesz a következő 100 méter, a következő kanyar, a következő fénycsóva...
Ami fontos: JÓL érezzük magunkat közben. És jó emberek vegyenek körül.
Mert hiába lelkesedés, hiába szaktudás, hiába profizmus, hiába öröm és bánat, ha nincs kivel megosztani. Ám ha van kivel, akkor minden kis mozzanat értelmet nyer, és minden a helyére kerül.
Na kifilozófáltam magam, jöhetnek új tapasztalatok, remek napok, hetek, hónapok, dolgos, szeretni való hétköznapok, tapossunk hát bele a gázba, irány a következő 13 üzleti év!
Még egyszer köszönet az elmúlt tizenháromért NEKTEK!

CABRIO

Közös életünk első autója egy kis Wolkswagen kabrió volt. Ne valami fényes puccos autóra gondolj, régi, zötyögős darab volt, ám mi nagyon szerettük.

Ezzel mentünk az esküvőnkre, a nászutunkra, rengeteg kalandos utazásra elvitt minket.
(A fotó az autóról az Erdélyben található Fogarasi havasok kanyargós szerpentinjén készült.)

Amikor tizenhárom évvel ezelőtt megnyitottuk itt, az Üllői úton üzletünket, rájöttünk, hogy bizony, kis kabriónk napjai nálunk már meg vannak számlálva.

Hisz most, hogy boltot nyitottunk, sem árut behozni, sem kiszállítani nem praktikus, bár igaz, kabrió üzemmódba tornyosra lehetne pakolni, na de nem kis dobozos tonerekkel, patronokkal, aminek a felét elhagyom útközben, míg beérek a boltba vagy az ügyfélhez a termékekkel.

Elbúcsúztunk hát tőle, és megvásároltuk életünk legjobb autóját, egy piros Peugeot Partnert.

Ez az autónk még a mai napig megvan, és már soha nem adnánk oda semmi pénzért senkinek, annyira megszerettük.

Soha nem hagyott cserben az utakon, belefért mindig minden, rengeteget segített nekünk, gyakorlatilag mondhatni csendestárs volt a cégünkben nyolc éven keresztül.

Amikor a kabrió volt az egyetlen autónk, még ketten voltunk egy család, mára már hatan lettünk. Így a kis Peugeot mellé pár éve egy kilenc személyes kisbuszt is beszereztünk, hogy beleférjen népes famíliánk.

Tény és való, már most sokszor beszélgetünk arról, hogy tizenpár év múlva, amikor kirepülnek a gyerekek, és már nem kell hozni, vinni őket, újra beruházunk majd egy kis, régi cabrióra.

Kabrió volt az első autónk, így kabrió lesz majd az utolsó autónk is.

Persze ez csak álom, a valóságban lehet addigra már autók sem lesznek, és csilivili drónokon fogunk közlekedni...

Ám akkor majd maximum beszerzünk egy kabriódrónt. :-D
HEJJ, CICA... Brit tudósok megállapították, hogy, aki kiscicás képeket nézeget, egész héten boldog lesz .
Vagy valami ilyesmi.
Mindenesetre rajtunk ne múljék, sőt!

Ez a két cukorfalat kismacska népes kisállatcsaládunk két új tagja.
Nem vagyunk hívei a macskaszaporításnak, sőt!
Eddig kivétel nélkül minden kutyánk és macskánk örökbefogadott majd ivartalanított kisállat volt.

Ám most az egyszer másként döntöttünk.
Miért is?

Anno a gyerekek falun úgy cseperedtek, hogy láttak borjút elleni, látták, hogyan szoptatja a koca a kismalacokat, hogyan udvarol a kakas a tyúknak, hogyan születik a kiscsikó.
Ott volt a válasz előttük kis életük nagy kérdéseire.

Mi is kertes házban lakunk, ám se borjúnk, se lovunk, se tyúkjaink...
Kutyáink, és cicáink viszont vannak. És eddig, ugye, felelős gazdik lévén, örökbe fogadtuk mindegyiket, így már viszonylag nagyobbacskák voltak, mire hozzánk kerültek.

Kivártuk, hogy gyerekeink elég nagyok legyenek ahhoz, hogy végképp ne nézzék játékszernek a kisállatokat.
És mostanra eljött az idő, hogy csemetéink testközelből is megtapasztalják, hogyan történhet, hogy tegnap még kis hasú cicánk nagy hasú lett,majd pedig újra kis hasú, és hopp, itt van két újszülött cica a háznál!
Nézni, hogy a két kismacsek hogyan cseperedik, hogyan eteti őket a cicamama, hogyan fedezik fel a világot nap mint nap egyre bátrabban...
És a 'hogyan születik?', 'miért szopizik?', 'miért nem jár?', 'miért mosdatja őket a cicamama?', 'miért halt meg'? (sajnos az az újszülött kiscica, aki a legkülönlegesebben nézett ki, és a gyerekeknek a legjobban tetszett, elpusztult első nap), kérdések mellett nemcsak elméleti válaszaink vannak. Ott van előttük kézzel foghatóan maga a csoda, két új élet, amit első pillanattól testközelből követhetnek nap mint nap, majd később vigyázhatnak rájuk, gondozhatják őket, játszva tanulván meg, hogy felelősséggel tartozunk egymásért.

Bő hónapja, amióta ez a két kis szőrgombóc megszületett, még jobban megélénkült az élet a házunknál.
A kutyáink örülnek az új társaságnak, a cicák bandáznak, a gyerekeket pedig úgy kell beimádkozni a teraszról.

Jöhetsz, nagy nyári vakáció, idén sem fog senki nálunk unatkozni.

Végül is úgy szép az élet ha zajlik, nem igaz?

NYÁR

Neked hogy telik a nyár?
Nekünk elsősorban munkával. Persze azért néha szakítunk időt utazásra, pihenésre, szórakozásra is, elvégre nem nyár a nyár ezek nélkül.

Most hétvégén pl. Noszvajt és környékét fedeztük fel. (Nem először, és nem utoljára.)
Hatalmasat barangoltunk a környéken kocsival, ill gyalog.
Megnéztük a híres neves barlanglakásokat, szombaton csúszdáztunk egy nagyot az egri strandon, vasárnap az egerszalóki fürdőbe pihentük ki a hétvége "fáradalmait" a gyönyörűen különleges sódombok között.

Óriásit hahotáztunk az egri vár mellett elhaladva.
A vár mellett ugyanis hatalmas daruk magaslottak.
- Nézzétek, gyerekek, itt az egri vár! - mutattunk oda, mire kórusban és csodálkozva kiáltottak fel a gyerekeink:
- MOST ÉPÍTIK???

Hát egy biztos: ha gyerekekkel indul az ember útnak, soha nem unatkozik.

Ha éppen nem valamelyik remek beszólásukon kuncog, akkor próbálja megmenteni őket a fagyimérgezéstől, vigyáz arra, nehogy kiigyák az összes strandvizet a medencéből, a lehető legenyhébb napszúrást szedjék össze, és ne veszítse el sehol őket útközben, ugyanis hajlamosak észrevétlen elkódorogni...

Ha otthon vagyunk se egyszerűbb a helyzet, bár itt az erősítés: nagymama, nagypapa jókedve, ideje és idegei is maximálisan be vannak vetve a vakációs napokra.

És hát a gyerek akkor jó, ha rosszalkodik, a nyár akkor szép, ha süt a nap, az élet akkor élet, ha zajlik, és és a meleg esték egy hideg fröccsel megkoronázva a legnyugisabbak.
Nyár közepe van, ilyenkorra már minden gyerek és felnőtt kipihente a tanév fáradalmait, de még előttünk sok-sok kis és nagy kaland.

Vagyis most a legjobb. (Meg tegnap. Meg holnap. )

REGGELI RUTIN

A nyári reggeleket szeretjük a legjobban.
Csend és nyugalom honol az egész lakásban, már süt kint a nap, de még minden ráér...

Iskolaidőben a gyerekeink is korán kelnek, reggel 6 és 7 között házunk hiperaktív hangyabollyá változik.
Olyankor karmester módjára vezényelünk bele röpke egy órába ébresztést, ki-mit-vesz-fel-t, reggelit, uzsonnacsomagolást...
Közben a saját készülődésünket is próbáljuk a köztes időbe belepasszírozni több kevesebb sikerrel.

Ezeken a reggeleken a leggyakrabban elhangzó szavaink a siess és a mert el fogunk késni.

Most viszont csak saját magunkkal kell törődnünk.
Ráérősen reggelizünk.
Még ráérősebben kávézunk a teraszon (és nem felhörpintjük, mint amikor rohanni kell).
Sétálva és nem rohanva tesszük meg az utat az autóig.
Kényelmesen, zenét hallgatva, dumálva (és nem dudálva ) zötyögünk be a munkahelyünkre.

És azt hiszem nem mi vagyunk az egyetlenek, akik nyáron csendesebb üzemmódba váltanak...
Itt a boltban nyár közepére szinte leáll az ügyfélforgalom, jóval ritkábban nyitja ránk valaki az ajtót, mint bármikor máskor.
A vevőink, akik benéznek, ráérősebbek, nem rohannak annyira, arcuk napsütötte...

És egyre türelmesebb, és mosolygósabb, és kipihentebb emberekkel találkozunk!

Igazi sziesztahangulat kerít minket hatalmába.
Nem tornyosul a fejünk fölött az a rengeteg tenni-, és elintéznivaló... (na jó, tornyosul, de ilyenkor pont nem törődünk vele annyira).

A napsugarak melege mintha az időt is kitágítaná körülöttünk, szélesebb teret hagyva a kikapcsolódásnak, pihenésnek, a lazulásnak, a találkozásoknak, a "csak úgy" pillanatoknak...

Szeretjük a pörgést, ám tény és való: kell az elcsendesülés, a lenyugvás, a lassúbb tempóra váltás.
Hogy aztán ősszel kipihentebben, feltöltődve, újra fel tudjuk venni az egyre gyorsuló ritmust.

Persze azért itt vagyunk, és várunk nagy szeretettel, ha most kell új nyomtató, vagy kifogyott a lézertonered, tintapatronod a nyomtatóból.

Ám ne lepődj meg, ha icipicivel ráérősebb mozdulatokkal vesszük le a polcról a termékedet, vagy lassabban írjuk meg a számlád...
Bár valószínűleg, ki hasonlóan lassúbb tempóra váltott, annak fel sem fog tűnni...

Pihentetős, feltöltődős nyarat kívánunk neked is!

* A fotó tavaly készült egy hasonló, nyári reggelen. Ilyenkor még a bohóckodás is belefér a reggeli rutinunkba. Itt pont jót nevettünk, hogy az arcmaszk és a borotvahab mintha egy és ugyanaz lenne... Utána muszáj volt megörökítenünk a pillanatot. Mert egy ad hoc fotóra is ráérünk nyári reggeleken, és ez annyira klassz!

PILLANATKÉP

Kispest, Üllői út, tűzoltóság környéke, ma, dél körül.
Előttem kb 10 méterrel szépen öltözött középkorú pár sétál, elegáns illatfelhő leng utánuk. Mindkettőjük kezében energiaital, azt kortyolgatják, beszélgetnek.
Gondolataimba feledkezve lépkedek a nyomukban. A Shopmarktól az üzletünk felé tartok éppen gyalogosan, egy kis egészségügyi sétát beiktatva a napomba.
Felnézek, és akkor dobják el mindketten a kezükben lévő üres fémdobozt a járda két szélére.
Megszaporázom lépteim, hogy közöljem velük az örömhírt, miszerint feltalálták a szemeteskukát, amikor az utcasarkon bekanyarodik egy hajléktalan.
Fülledt a levegő, ő mégis bokájától nyakáig felöltözve. Izzadt arca kifejezéstelenül néz az őt széles ívben kikerülő nőre és férfira, majd felém.
Aztán a földet pásztázva hirtelen megvillantja csorba mosolyát.
Öröme az út szélén heverő két energiaitalos doboznak szól, amelyeket szépen felszed, és óvatosan beleereszt a válláról levett nagy fekete műanyagzsákba.

Hát igen, ez is az élet körforgásának egy kis momentuma...

Minden éremnek két oldala van.
Avagy nem feltétlenül mindig az a hasznos tagja per pillanat a társadalomnak, aki úgy is néz ki.

KAVALA A KABALA - AVAGY A NAGY GÖRÖG KALAND

Amikor elindultunk Görögország felé, még nem tudtam, mekkora kalamajka vár rám. (Zsolt)
Szállást keresve a nyaralásunkhoz az Airbnbn, egy kívánság lebegett Enikővel a szemünk előtt: olyat találjunk, aminek legalább EGY ablak a tengerre néz. (És lehetőleg ne a budiablak...)
A panorámás lakásokat mindenhol általában felárasan adják ki a turistáknak.
Így volt ez a környéken is, amit kinéztünk.
Kivételt képezett egy város, Kavala, ahol nagyon gyorsan találtunk, nagyon baráti áron, egy gyönyörű lakást, aminek szinte minden ablaka és nagy nyitott terasza is a tengerre nézett.
Egy hiányossága volt csak, amiért nem érdeklődtek annyian érte, ám a szállásadó becsületére legyen mondva, hatalmas betűkkel feltüntette: NEGYEDIK emeleten helyezkedik el a szállás, és az épületben NINCS lift.
De ugye mi az nekünk – néztünk össze Enikővel – elvégre hat évig laktunk lift nélküli házban a negyediken!
Cipeltük fel le ikerbabáink a hordozókba, a nagyobbik gyereket ölbe, a nagycsaládi bevásárlásokat...
Mit nekünk pár bőrönd amit egyszer kell felvinni, majd egyszer le.
Lefoglaltuk hát a lakást.

A tulajdonossal azonnal intenzív levelezésbe bonyolódtunk.
Mindenről tájékoztatott, kivéve a legfontosabbról.
Pedig ez volt a banánhéj, amin majdnem elcsúszott a nyaralásunk.

Eljött a nagy nap, egy augusztusi, meleg, csütörtöki délután,
Helyettesítés az üzletbe megoldva a testvérem személyében arra a pár napra, ameddig nem leszünk, autó telepakolva, család az autóban.
Indulhatunk a nagy kaland felé! (Ej, ha tudtam volna...)

Első nap Szerbiáig jutunk, ott éjszakázunk egy rendkívül barátságos helyen, ahol olyan vendégszeretettel fogadnak, mint családtagokat.
Ezt a pazar szerb vendégszeretetet amúgy visszafelé is ugyanúgy megtapasztaljuk, egy másik szálláson.
Na de ne szaladjak ennyire előre.

Mivel ez volt az első Görögországi utazásunk, és a fő szállásunk csak szombattól foglalhattuk el, teszünk egy kis kitérőt Thessaloniki tengerpartja felé.
Itt szerencsére, utolsó pillanat, és főszezon ide vagy oda, egészen barátságos, olcsó kis apartmant fogunk ki a tengertől alig ötven méterre egy éjszakára.
Van pár óránk megmártózni a gyerekekkel a naplementében aranyló tengerben, körbesétálni a környéket, és megenni első igazi görög gyrosunkat.
Elvégre megfogadtuk, hogy bizony mi Görögországban gyrost fogunk enni gyrosszal!
Tényleg finom, és sok helyen 2-3 euróért olyan telire pakolt, finom gyrost adnak, hogy szinte megszólal.
Tetszik a vidám fieszta hangulat, a rengeteg ember a partokon, a padokon, a füvön, a tavernák teraszain.
Sok helyen görög élőzene is szólt, sétálunk Enikővel és a gyerekekkel a tenger mellett, és szuper idilli a hangulat.
Szerencsémre ekkor még nem tudom, mi vár ránk. Akkor nem vigyorogtam volna úgy, mint a vadalma.
Este 11-ig hangosan zeng a környék, ám amint beköszönt a csendóra, minden elhalkult, csak egy-egy baráti társaság felhangzó nevetését, beszédfoszlányait hozta be a nyitott ablakon a szél.
Másnap reggel felkerekedünk Thessalonikiből Kavala felé.

Kavala városa már messziről hihetetlenül látványosnak, gyönyörűnek, magasztosnak, és olyan igazán GÖRÖGÖSNEK tűnt.
Behajtva a közepébe azonban eltörpül a szépség, és előtérbe kerül az görögösség. Hirtelen a GPS sikátorszerű kis utcácskákra próbál a szállásunk felé terelni.
Kilenc személyes családi kisbuszunkkal nem igazán szerettem volna a nyakatekerten meredek és fojtogatóan szűk utcákba behajtani.
Kerültem jobbra, kerültem balra, kézzel-lábbal-kormánnyal tiltakozva próbáltam egérutat találni, ám hamar kiderült: egérút, na az NINCS.
A szállásunkat csak és kizárólag 4-5 ilyen kis nyakatekert sikátoron átevickélve tudjuk megközelíteni.
A gyerekekre való tekintettel csak magamban eresztettem meg egy hosszú, cifra káromkodást, halomnyi titkolt kétségbeeséssel.
Már láttam lelki szemeimmel, hogyan töröm össze az az autót valamelyik kanyarba, vagy ha nem én hát összetöri egy görög.
A magyar vezetési stílushoz mérten látszólag iszonyat kaotikusan, összevissza, és minden épeszű szabályra fittyet hányva közlekednek.
Hirtelen sötét árnyak borultak az egész nyaralásunkra és bár jó sofőrnek tartom magam, ezúttal valósággal megijedtem, hogy nekem ITT, EZEKEN a nyakatekert sikátorokon kell ezzel a HATALMAS autóval közlekednem??? Előbb belepréselődünk a székbe, annyira meredeken megyünk fel, majd egy kanyar után annyira előredőlünk, hogy majdnem kiesünk az autóból fejjel előre.
Most értettem meg, miért kisautókkal és robogókkal találkoztunk szinte csak, itt Kavalában.
Lelki szemeim előtt megjelent Magyarország, az otthonhoz vezető sima, nyílegyenes út. Ott, abban a percben nagyon megbecsültem az otthon sokat szidott útviszonyokat.
Eh, mindegy, más választásunk nincs, a szálláshoz oda kell érni, így csukott szem, nagy gáz (persze nem), és irány-darány a szűk utcákon be. Hegynek fel, hajtűkanyar, hegynek le, aztán megint fel. Olyan szűkek a kanyarok, hogy még az autónk is összehúzza magát. Mi pedig dölingélünk előre hátra, és el sem hiszem, hogy ilyen meredek utcák léteznek a világon.
Mire megérkeztünk a célállomáshoz, én már úgy érzem magam, mintha lefutottam volna egy félmaratont, majd megnéztem volna egymás után húsz ultra izgalmas focimeccset.

Házigazdánk már a ház előtt vár.
Messziről látom, hogy kikerekedik a szeme megpillantva az autónk.
Első mondatunk, amit angolul váltunk:
- Oh, my god! Miért nem mondtad hogy EKKORA NAGY autóval érkeztek???!
- Mert nem kérdezted. - válaszoltam, és ezen mindketten elnevettük magunkat.
Én mondjuk akkor, és abban a percben sírva vigadtam.

KUTYA VAGY MACSKA? Erre, az embereket amúgy jócskán megosztó kérdésre az a válaszunk, hogy mindkettő.
Ugye, kutyáink is vannak, cicáink is vannak, és ugyanúgy megszépítik az életünket. (És reméljük, mi is az övéket.)

Annyira vidáman indul a nap, amikor reggeli közben kitekintünk a teraszajtón, ahonnan buksi kutya és cicafejek néznek vissza ránk, ajtóüvegre nyomott párás orrocskákkal.
Vagy amikor elindulunk kifelé, és egy egész kutya és macskasereg kísér az udvaron, bármerre is lépünk.
A hatalmas séták a kutyákkal a közeli erdőben.
A cicadorombolás a nyugágyban a diófa alatt.
A nagy komondor és a pici yorki korcs kutyusunkra már csak ránézve is garantált a jókedv, annyira mókásak így együtt. Főleg, hogy a kicsi a nagynak a térdéig sem ér.

És nálunk bizony a kutya macska barátság is maximálisan megvan.
A cicáink és a kutyáink nagy spanok, rengeteget kergetőznek, hempergőznek, játszanak együtt, és legtöbbször összebújva is alszanak.

Éppen ezért nagyon örülünk, hogy véééégre van egy olyan fogadalmunk, amit 2015 óta be is tudunk tartani minden évben. (Bezzeg a sporttal meg az egészséges életmóddal kapcsolatos fogadalmaink minden évben elbukjuk...)

Megfogadjuk, hogy minden plusz forintot, amit vásárlóink borravalóként itt hagynak nekünk az üzletben, beletesszük az üzletünkben elhelyezett Kutyabaj Alapítvány gyűjtőperselyébe.
Így minden évben szépen gyűl az apró (és nemcsak az apró...).
Már 200.000+ forintot sikerült a ti segítségetekkel összegyűjteni a Kutyabaj Alapítványnak.
Mert közhely, de igaz: sok kicsi sokra megy.
Sok 5,10,50 forint összeadódik.

Pár havonta, egy jegyzőkönyv kíséretében átadjuk az alapítványnak a vásárlóink által adományozott összeget.
Ezt már jó párszor megtettük az elmúlt években.
 Ahogy a héten is átadtunk a Kutyabaj Alapítványnak 31.800 forintot.
 Nélkületek nem sikerült volna!

És hogy a cicások is megnyugodjanak: az alapítvány a kidobott cicákat sem szokta az út szélén hagyni, sok cicát megmentett és gazdásított már.

 Ugye, a jövőben sem bántunk meg azzal, hogy minden általad pluszban itt hagyott forintot továbbadunk a gyepmesteri telepeken altatásra szánt kutyák megmentésére?
Hisz minden egyes forinttal egy újabb esélyt
adsz a kidobott, sérült, bántalmazott,
altatásra szánt
kutyáknak egy szebb életre.

 MÁSKÉPP IS SEGÍTENÉL?
Jónak lenni jó!
Utalhatsz a Kutyabaj Alapítvány bankszámlájára: 10100833-01931600-01003008.
Vagy dobd be vásárlásod után visszajáró aprót
a Kutyabaj Alapítvány perselyébe a MintaPrint Nyomtatókellék Szaküzletben.

Többet szeretnél tudni az alapítványról,
mielőtt támogatod őket?
Itt olvashatsz róluk bővebben:
www.kutyabajalapitvany.hu

KÁOSZ AZ ÜLLŐI ÚTON... :-D

"Minden művészetek közül a fotográfia a legkiszolgáltatottabb a külső valóságnak." Bartis Attila

Sokféle ember létezik.
Olyan, aki tud rendet tartani maga körül, és tartja is.
Olyan, aki nem tud rendet tartani maga körül és nem is erőlködik.
Olyan, aki nem tud rendet tartani maga körül, de próbál.
Olyan, aki nem tud rendet tartani maga körül, ám megfizet másokat hogy tartsanak helyette.
Olyan aki tud rendet tartani maga körül, ám nem akar.
Olyan, aki tud rendet tartani maga körül, ám nem ér rá.
Olyan, aki tud rendet tartani maga körül, de minek.
Olyan aki nem tud rendet tartani maga körül, de szeretne.

És vagyunk mi, akik szeretnénk rendet tartani magunk körül. Ez olykor sikerül, olykor kevésbé.
Van amikor a körülmények közbeszólnak.
Itt van például ez fotó, amit (tényleg) csupa kedvességből készített egy erre járó helyi lakos az üzletünkről és amit Google oldalunkon is megosztott velünk. (Ezt amúgy hálásan köszönjük, mindig nagyon de nagyon örülünk, ha megosztanak velünk az ügyfeleink vagy az erre járók fotókat Google oldalunkon - https://g.page/mintaprint/review - az üzlettel kapcsolatban.)
Ezt a fotót azóta több mint kétezer ember látta.
Az örök pillanatot, amikor kitettük a papírhulladékot az üzlet elé, hogy a közeljövőben elvisszük megsemmisítésre.
(Kicsi nekünk ez a bolt,
sok a papírhulladék,
vagy a vevő jön be hozzánk,
vagy a papír - énekelhetnénk... )

Hááát van ez így is. :-D :-D :-D

RÉGI, ÚJ KARÁCSONY

Régen, a karácsonyestéinket Enikővel évekig Erdélyben, dédinél töltöttük, aki maga volt a családi tűzhely melege, így hát körülötte gyűlt össze a család apraja, nagyja.

Legendás, családi receptjeiből hatalmas terülj terülj asztalkámot varázsolt, gyönyörű, édesanyjától örökölt porcelánjain tálalt, patinás evőeszközökkel. Pici, színes kristálypoharakban szolgálta fel saját maga készítette, különleges, karácsonyi diólikőrjét.

A fejedelmi lakoma közben pincehideg, száraz, zamatos fehérborát kortyolgathattuk.

A dédi minden évben hatalmas fenyőt állított az ebédlőbe, amelyen régi idők díszei pompáztak. Volt köztük kézzel készített: aranyozott dió, toboz, díszes papírfüzér, és voltak közöttük gyönyörű üveg díszek is: házikó, és gomba formájúak, ezekre újra meg újra rácsodálkoztuk, milyen szemet gyönyörködtetőek.

Enikő öccsénél mindig volt egy gitár, karácsonyi dalokat játszott, néha beleénekeltünk.

Aztán csak ültünk a süppedős fotelekbe, meghitten beszélgettünk a régi, családi fotók, hatalmas, aranyozott keretű festmények között, és úgy éreztük, egy pillanatra megáll az idő.

Később évekig Szabadszálláson, a szüleimnél töltöttük az ünnepeket, mivel ott volt a legnagyobb tér, ahová összegyűlhetett a viszonylag nagy család. Napokra leköltöztünk, és hatalmasakat ünnepeltünk együtt.

Aztán megszülettek a gyerekeink és fordult a kocka, azaz újra változott a karácsonyi ünnepi helyszín.

Immár tíz éve nálunk, mi szervezzük Enikővel a családi karácsonyt.

Hetekkel előre feldíszítjük a házunk kívül, belül. Napokig sütünk, főzünk, anyósom isteni bejgliket, hókiflit, linzerkarikákat varázsol elő a sütőből, a gyerekeink mézeskalácsokat díszítenek.

A hagyományos erdélyi töltött káposzta ott rotyog a fazékban minden évben,  füstről frissen leszedett kolbászt főzünk, helyben reszelt friss tormával, (régi családi hagyomány, hogy ez is asztalra kerül az ünnepekkor nálunk), és az elmaradhatatlan hal és mákos guba is bekerült a karácsonyi repertoárunkba.

  Bár a dédik már nincsenek közöttünk, a patinás porcelánjaik, régi evőeszközeik az ünnepi asztal fényét emelik ilyenkor, és a különleges karácsonyi diólikőr receptje is megvan, minden évben elkészítjük.

A nagy fa az ebédlőnkben ugyan nem fér el, ám a nappalinkban igen. Szenteste mind körbeálljuk, csillagszórót gyújtunk, közösen elénekeljünk a Mennyből az angyalt, és megemlékezünk azokra is, akik már nincsenek velünk.

Aztán jöhet az Angyalka, és hozhatja az ajándékokat.

Hát igen, nálunk az Angyal jön, nem a Jézuska.

Ennek prózai oka van: mindketten Enikővel a Ceausescu korszakban nőttünk fel Erdélyben. Ott és akkor nem lehetett Jézuskázni, max Télapózni, így hát Enikőékhez is, és hozzánk is az Angyalka hozta az ajándékokat. Aztán ez valahogy rögzült, és így maradt a mai napig, ezt a hagyományt vittük tovább együtt.

A szenteste addig nem érhet véget, ameddig skypeon, messengeren, viberen körbe nem élővideóztuk a családunk messze lévő tagjait, és boldog ünnepeket nem kívántunk egymásnak oda vissza szépen, sorjában.

Az idilli, halk karácsonyi zenével aláfestett ünnepi hangulat aztán, az este végére már át-átcsap gyerekzsivalyba mártott, olaszos hangulatú nagycsaládi, mindenki-egyszerre-beszél-és -jól-érzi-magát ünnepi káoszba, ám nálunk ez is hozzátartozik a pillanathoz. :-)

Másnap társasozunk, karácsonyi filmeket nézünk, sokat beszélgetünk, kisétálunk a kutyákkal a közeli erdőbe, ha olyan az idő.

Aztán harmadnap a család nem nálunk lakó része felkerekedik, és hazautazik.

Nálunk pedig nem csitul a vendégjárás: az elkövetkezendő napokban is egymásnak adják az ajtót a barátaink, Enikő unokatestvérei családostól, ismerőseink...

És immár több éve itt az üzletünkben is együtt karácsonyozunk vásárlóinkkal. Ez olyan jó!

Egész decemberben meghitt, ünnepi hangulatban, ajándékokkal várjuk azokat, akik ilyenkor térnek be hozzánk.

Nagyon de nagyon szeretjük ezt az időszakot, az adventet, a karácsonyt, a csodavárás meghitt hangulatát...

Enikőnek is, nekem is ez a legkedvesebb ünnepünk.

Közhely de mennyire igaz: az életben a legjobb dolgok nem is dolgok.

ÚJ ÉV, HURRÁ!

Bár a két ünnep között leltároztunk, majd január 2-3. napján rövidített nyitva tartással ugyan, ám itt voltunk, nálunk igazából csak ma kezdődik a 2020-as munkaév.

Azt mondják egyetlen ünnep se múlik el olyan hirtelen, mint a karácsony, ám ránk ez a mondás kicsit sem vonatkozik.
Mi idén is bőven kimaxoltuk az ünnepeket.

Azt nem mondanánk, hogy kipihentük magunkat, mert nem lenne igaz.
Az a fajta hedonista életmód, ami ilyenkor a nyakunkba zúdul, elég fárasztó tud lenni. .

A sok eszem-iszom-dínom-dánom, a nagy és változatos társasági élet, a maratoni römizések a gyerekeinkkel, a hosszú séták a kutyáink társaságában, a mellettünk lévő erdőben: minden, csak nem pihentető.

Karácsony előtt bejglit sütöttünk, kókuszgolyókat gyúrtunk a gyerekekkel, és készültünk egy csomó saját sütivel a falunkbeli karácsonyi sütigyűjtésre is. (Idős, egyedülálló embereknek osszák szét, kedves karácsonyi figyelmesség gyanánt.)

Rengeteg karácsonyillatú díszt készítettünk...

A két ünnep között megtanultunk házi kenyeret sütni.

Festettünk egy nagy családi közös képsorozatot, ami immár nappalink dísze...

Voltunk moziban, a gyerekek korcsolyáztak is, tekeregtünk nagyokat.

Szilveszterre elkészítettük életünk első porchettáját, és még egy családi szusipartira is futotta.

Remekül feltöltött minket lelkileg ez a két hét, és azt hiszem, ez sokkal fontosabb, mint a pihenésünk...
Végül is, pihenni majd ráérünk máskor...

Na, és persze nemcsak lelkileg töltődtünk fel, hisz eléggé széles volt a gasztróvonal ahhoz, hogy mi is picit szélesebbre engedett nadrágszárral kezdjük az újévet. 

Szóval kissé fáradtan, ám annál lelkesebben várunk mától, a megszokott nyitva tartással, amennyiben új nyomtatóra van szükséged, vagy kifogyott a nyomtatókelléked a két ünnep között.

Azt mondják, ez egy különleges és nagyon jó év lesz.
És úgy legyen!

Szívből kívánunk egy nagyon boldog új évet neked!

Enikő és Zsolt

HURRÁ, DISZNÓVÁGÁS!

Gyermekkorunkban nálunk is, Enikőéknél is évente volt legalább egy tisztességes disznóvágás.

Azokat az ízeket, illatokat, hangulatot, mindketten kedves emlékként őrizzük.

És ugye, mi imádunk mindent, ami sütés, főzés, hedonizmus, gasztronómia, szóval kábé tizenöt éve tervbe vettük, hogy nekünk is lesz majd egy SAJÁT disznóvágásunk. 

És íme, most hétvégén lőn, teljesült ez a kívánságunk is.

Megsúgom, ez egy továbbgondolt, 2.0 disznóvágásos változat, ugyanis mi egy szúnyogot sem tudunk kinyírni, nemhogy egy 100 kilós sertést. 

A mi verziónk: vegyél megbízható hentestől egy fél disznót, és dolgozd fel magad.

Jaaa, hogy ez a megbízhatóhentes cirka 200 km távolságra van tőled, odavissza, és az úgymond 'disznóvágás' napján kell az alapanyagért menned?
No problem.

Felkelsz hajnalban, és levezeted azt a 200 kmt, legalább közben átgondolod alaposan a tennivalókat. 

Hazaértünk, indulhat a mulatság.

Szigorúan egy pohárka, édesapám féle pálinkával, hisz pálinka nélkül nincs disznóvágás, ugye!

Jöhet a szabdalás, darálás, keverés, kavarás, gyúrás, kóstolás.

A gyerekeink öt percenként körbeállnak, kíváncsian lesnek minden folyamatot.
Ahol tudnak, lelkesen segítenek.

Készül a házi kolbász (fehér kolbásznak nevezett erdélyi változat), sütni, és főzni való májas, véres.

Egy része megy majd a füstre.

Sonkának, szalonnának való besózva.

A tepertyű vígan szottyad a fazékban.

Ebédre régmúlt disznóvágásos idők ízeit visszacsalogató ételek készülnek anyósom varázskeze alatt.

Amíg ebédelünk, a kályhán a véresnek, májasnak, disznófősajtnak való duruzsol.

Gyerekek lepihennek, a daráló munkába áll, rotyog a lábosokba a sok ínycsiklanó házi finomság.

Anyósom a fő disznóvágástlazánlevezénylőkarmester,
az ő instrukciói alapján próbáljuk a régi, legfinomabb ízeket visszacsalogatni a májasba, véresbe, hurkába.

Kóstolgatjuk, ízlelgetjük a tölteni való masszát...

Hurrááá, sikerült!

Nosztalgianap volt a javából!

 

Zsolt