Hurrá, nyaraltunk!

Egy csütörtöki nap délutánján vágtunk neki idei nagy nyári családi utazásunknak.

Majdnem azt írtuk, kalandunknak, de hát itt a MintaPrint boltjában is minden napunk egy jó kaland, és még a családias légkör is stimmel, úgyhogy igen, utazás, ez a jó szó.

 

Újvidékig jutottunk, itt töltöttük egy előre lefoglalt, kellemes kis tranzitszálláson az éjszakát, majd másnap reggel irány tovább Leptokaria. (Görögország)

 

Miért éppen Leptokaria?

Erre két válaszunk is van.

 

Az első: idén az elmúlt nyarainkhoz képest is alacsonyabb költségvetésű nyaralást terveztünk, és itt találtuk az egyik ár-érték arányban legjobb szállást Görögországban.

A második: útba esett Albánia felé.

 

Hogy ez miért volt fontos, mindjárt el is meséljük, de előbb eldicsekszünk azzal, kik voltak a szomszédaink.

 

Nos, mellettünk nem más lakott, mint Zeusz, Héra, Poszeidon, Aphrodité, Hephaisztosz, Apollón, Hermész, Artemisz, Dionüszosz, Héraklész, és társaik, azaz a görög mitológia istenei.

 

Szállásunk az Olümposz hegyvonulat lábánál helyezkedett el.

 

Az ott eltöltött négy napban próbáltunk Dionüszosszal végig jóba lenni,  elvégre ha az ember nyaral, akkor borozzék, ne dolgozzék.

Na jó, azért dolgoztunk is, boroztunk is, és a kagylót se csak a tenger sodorta homokból vettük fel, hanem a zsebünkben lévő is csörgött jó párszor.

 

Nem állítjuk, hogy nem tűnik egy pillanatra távolinak a nyomtató, lézertoner, tintapatron szó, amikor pl. a gyerekekkel a tüdőnket köpjük ki felváltva, hogy felfújjuk az ilyen-olyan tengeren ringatózó hálós matracot, minicsónakot, kutyafülét, ám hálistennek mindig hamar visszarázódtunk arra a pár percre, amikor szükség volt ránk a munka frontján.

 

A fogadtatás, amiben részünk volt, amikor megérkeztünk a Leptokariai szállásunkra, pont olyan volt, mint amikor hazalátogatunk rég látott rokonainkhoz.

 

Egy idősebb házaspár, Dimitri és Katia várt minket nagy örömmel otthonos, mediterrán házuk gyönyörű kertjének hűs olajfái alatt.

 

Még ki se szállunk a kocsiból, már be is voltunk invitálva a nyári konyhába, ahol Dimitri egyből nyomta a kezünkbe a házi készítésű isteni cipuroját.

 

A cipuro ánizsos törkölypálinka - nem egyenlő az ugyancsak görög itallal, az ouzoval.

Dimitri szerint a cipuro maga az egészség, az ouzo nem tesz jót az agynak. 

 

Mindez kézzel-lábbal magyarázza, pár szót tud csak angolul.

 

A gyerekeink elé finom, sült tejberizs került.

Friss kenyérrel, saját készítésű kecskesajttal kínálnak.

 

Később -  még be se fejezzük a kipakolást - hoz nekünk Dimitri egy nagy doboz friss tyúktojást.

 

Közben megadóan konstatáljuk, hogy a görögök továbbra se szeretik se a szúnyoghálót (eddig ahányszor Görögországban jártuk, ezt mindig hiányoltuk), se a zuhanyfüggönyt. (Miért? Miért? Miért???)

 

És bár a szállásunk leírásában a légkondicionáló is szerepelt, annak most bizony nyoma sincs.

 

Azt hiszem, laza görögséggel a légkondicionáló leírásával a ventilátorokra gondolták, melyek valóban: ott voltak minden helyiségben külön-külön, szépen bekészítve.

Más esetben talán szóvá tettük volna az elírást, ám itt görögösen legyintettünk egy nagyot, és nagy sóhajjal beletörődtünk, hogy el fogunk olvadni az elkövetkező napokban. 

Spojler: végül ez nem történt meg, meglepően jó volt a levegő.

Talán a hegyek és a tenger találkozása miatt, nem tudom.

 

Közkedvelt turistacélpont Leptokaria a helyiek között.

Tele volt görög ajkúakkal a tengerpart.

Magyar szót is hallottunk elvétve (pontosan kétszer, a helyi Lidlbe), ám messze a helyiek voltak többségben a turistákkal szemben.

 

Rengeteg errefelé a szabad strand, pont, mint Horvátországban.

Leterítjük a víz mellé a kis napozógyékényt, felpattintjuk a napernyőt, és miénk a világ.

 

Hát mondjuk konkrétan a miénk nem volt, ugyanis se gyékényt, se napernyőt nem vittünk magunkkal.

 

Azért a Görögországban megszokott, kávézók, kis tengerparti éttermek által kipakolt napernyők, nyugágyak, asztalok is képviseltetik magukat szép számban.

Iszik az ember egy kávét, (ami mellé kap ajándékba egy liter ásványvizet, meg chipset, meg nemtudommit), és elücsöröghet a kölcsön nyugágyban egész nap.

Mennyivel szimpatikusabb ez, mint az, hogy fizetni kell a nyugágyakért, napernyőkért.

 

Annyira tetszett a miliő, hogy nekiálltunk házakat nézegetni öregkorunkra.  

Bár távol még, hogy valaha is odaköltöznénk, álmodozni jó.

 

Főleg, amikor elnéztük a 75+ évében lévő Dimitrit és kedves feleségét, Katijat, milyen aktív, tevékeny életet élnek arrafelé.

 

Viszik a kis gazdaságukat, kiadják szállóvendégeknek hatalmas házuk nagy részét, - ami a négy gyerekük négy lakrésze, amikor meglátogatják őket saját családjukkal.

Olajbogyót, szőlőt termesztenek, tyúkokat, kecskéket tartanak, sajtot, olajbogyót, törkölypálinkát készítenek.

Véget nem érő fűszernövénykertjükben bazsalikom, oregánó, rozmaringbokrok.

 

Ráadásul házuk mindenfelé léleknyugtatóan extra panorámát kínál.

Ablakaik egyik része az Ölümposz hegységre, másik része a távoli tengerre néz, így bármerre megpihen az ember tekintete, feltöltődik a látványtól.

 

Nagyokat fürödtünk a tengerbe, hatalmasakat pihentünk, és nem győztünk betelni a kilátással, amikor 'otthon' voltunk.

 

Fotó sajnos nem sok készült.

Mostanában elfelejtjük megörökíteni a jó pillanatokat.

Annál inkább átéljük őket.

 

Finom görög gyrost ettünk gyrossal ebédre, vacsorára meg a szállásunkon található hatalmas grillezőn sütött finomságokat.

 

Amiből mindig úgy készítettünk, hogy a házigazdáinkat is meg tudjuk kínálni.

 

Egyik nap az Olümposzra is felmentünk - na jó, karcoltuk az alját, messze voltunk a csúcshódítástól.

 

Nehezen vettünk búcsút ennyi jótól, ám még várt minket utunk másik célpontja: Ksamil.

 

Dimitri és Katja ajándékcsomagot nyomott a kezünkbe búcsúzóul: saját készítésű teájukkal, ami elmondásuk szerint nagyon jó a vérkeringésnek, és a szívnek, valamint nem túlzok, annyi oregánóval, amiből öt évig főzünk nonstop.

 

Merthogy szerényen bevallották: minden ételünkből, amivel őket megkínáltuk, hiányzott az oregánó.

 

Hát mondjuk nekünk eszembe se jutott, hogy beletegyük pl. a házi hamburgerbe, de hát a görögök az oregánót is oregánóval eszik.

 

A kedves búcsú után irány Albánia, irány Ksamil.

 

Útközben még megálltunk egy órára a híres neves Meteoráknál, jól kibámészkodni magunkat.

A kolostorokba nem megyünk be, arra rá kell szánni minimum egy napot, hogy mindent lássunk.

Inkább csak kívülről szemlélődtünk egy lélegzetelállítót.

 

Ksamilra - félsziget lévén - egy rozoga kis komp hozna át minket - hogy ne kelljen megkerülni a fél világot.

 

Amikor meglátjuk a lélekvesztőt, bőven hezitálunk, hogy rá merjünk hajtani, vagy ne merjünk, de a pufidzsekis albán nagy karlejtésekkel irányít is minket a korhadt deszkájú tákolmány felé.

Miközben óvatosan a lélekvesztőre kormányozza Zsolt a kocsit, fogadásokat kötünk, át fogunk vajon jutni épségben a másik partra?

Amikor kiderült, hogy igen, akkor meg azon tűnődünk, hogy van az, hogy rólunk szakad a víz ebben a negyven fokban, albán barátunk pedig itt ebben a pufidzsekiben mintha valami téli tájból lépett volna ki: még egy kósza izzadságcsöpp nincs a homlokán.

 

Ksamilba is úgy fogadtak minket, mintha hazaérkeztünk volna. 

Harmadszorra szálltunk meg az elmúlt években ezen a szálláson, minden otthonosan ismerős.

 

Még ki se pakoltunk, már itt is kopognak az ajtónkon másfél liter házi olívaolajjal, és másfél liter rakival ajándék gyanánt.

Hát mi lesz itt kérem szépen, ha ezt mind megesszük, megisszuk. :-D

 

Leszaladtunk a tengerhez is egy kis megmártózásra - a Ksamilt körbeölelő Jón tenger kékebb, hűvösebb, mint a leptokariai Égei tenger, ám nagyon jó itt is a víz. 

Fürdés után  összerittyentettünk egy finom vacsorát az útközben vásároltakból, majd nagy alvás.

 

Másnap frissen, kipihenten ébredünk.

Irány is az elmúlt években felfedezett, kedvenc halasunk, lássuk, neki mi a mai fogásuk, nekünk pedig mi lesz a mai vacsoránk?

Kagylót és halat 'zsákmányolunk', majd útba ejtettünk egy zöldségest is az egészséges életmód jegyében.

 

Itt görög salátán, pitán, tzatzikin, élünk az elkövetkező napokban, mellé hús, hal, herkentyű, kinek mi. 

Amikor nem főzünk, nem dolgozunk, nem kártyázunk a gyerekekkel, vagy nem a környékbeli nevezetességeket látogatjuk, a tengerbe lubickoltunk.

 

Még nem volt szezon Ksamilban, elég kevesen voltak.

Volt olyan partrész, ami még se nyitott, akkor készülődtek a nyitásra.

 

Tehát fürdünk, és lubickoltunk a napsütésben, jókat eszünk, iszunk, hatalmasakat alszunk.

 

Néha, hogy megtörjön az egyhangúság, bekopognak a házigazdáink egy isteni saját készítésű burekkel, máskor a tenger akkora hullámokat vet, hogy ember legyen a talpán, akit nem dob ki a partra perceken belül.

 

Utolsó reggel kipihenten búcsúztunk szállásadóinktól, a tengertől, Ksamiltól.

 

Pár évig biztosan nem jövünk ide, új helyeket is látni szeretnénk majd.

 

Irány Észak Macedónia, utolsó éjjelre ott foglaltunk szállást. (Túl hosszú lenne egyből hazajönni, inkább ketté osztjuk az utat.)

Kb. 7 órás út vár ránk, gyönyörű tájakon.

 

Még megálltunk Albániában egy random útszéli kis helyi étteremben ebédelni.

 

Az étlap annyira egyszerű, egy fecni, csak pár étel rajta, borjú vagy kecske hús, kilós (!) árral feltüntetve, krumpli, saláta, salsa szósz, és ennyi.

A sült húsok kilós ára olcsóbb mint itthon a nyers a piacon.

Meg pár ital.

Megjegyzés: a sör ebben az étteremben 20 lekkel olcsóbb volt, mint Ksamilbam a boltban. ( 1 lek = 4 forint)

Ám tény, Ksamil Albánia legdrágább régiója.

 

Megkóstoltuk a borjúsültet, a kecskesültet - minden itt helyben, azonnal készül, az étterem másik felén hentesüzlet, onnan hozzák át frissiben amit rendel az ember - , a sült krumpli (semmi mirelit, helyben vágva, sütve), a salátát, a salsa szószt, amiről kiderült, hogy tzatziki. 

 

Igazi, papírabroszos, helyiek által frekventált helyre tévedtünk mesésen kedves kiszolgálással.

 Az már csak hab volt a tortán, hogy itt nem macskák, hanem tyúkok 'kuncsorognak' a lehullott falatokért. 

 

Macedóniában gyönyörű helyen, a Mavrovo Nemzeti Parkban szálltunk meg. (1250 M magasban ), egy, a tóra néző szálláson.

Éjszaka annyira jó hűvös volt a levegő, mint Ksamilban légkondival. 

 

Sajnos csupán egy alvásnyira maradtunk, - el tudnánk magunkat itt képzelni több időre - reggel már robogunk is tovább, hazafelé.

 

Macedónia amúgy a legolcsóbb ország, ahol az elmúlt években jártunk.

Pár ár, amivel találkoztunk: 300 forint a Milka csoki, 160 forint a dobozos Fanta, 350 forint egy liter étolaj, 300 forint a Doritos chips, 900 forint egy csomag Dunhill cigaretta. (Nem mintha dohányoznánk, de itt minden bolt minden pultja fölött ott a cigaretta, mint anno itt, Magyarországon is valamikor.) A gázolaj 420 forint. Hát, meg kellett állapítsuk, nagyon pénztárcabarát ország.

 

Jó volt hazaérkezni, majd visszatérni a boltba, felvenni a munka fonalát, friss szemmel nézni a megszokott mindennapjainkra, amit mögöttünk hagytunk bő másfél hétre.

 

Mert hát: mindenhol jó, de legjobb itthon.