Tojásfestés vámpírokkal...
Na jó, elismerjük, kissé hatásvadász ez a cím...
Ám nem alaptalanul: ugyanis idén tényleg Drakula és a vámpírok földjén festettük a húsvéti tojásokat...
Különös, kalandos ünnepünk volt.
És mivel egy kalandos hétvége kalandosan is indul... természetesen minden úgy kezdődik, hogy a határnál derül ki: lejárt két gyerekünk személyi igazolványa.
Reggel hatkor indultunk, kilenc körül már tudtuk, hogy nincs apelláta, lejárt személyivel bizony nem megyünk át semmilyen határon.
Itt döbbentünk rá, hogy ugyanezekkel a lejárt személyikkel megjártuk három hete Olaszországot úgy, hogy senki sem vette észre. Innen is látszik, mennyivel alaposabban az 'igazi' határőrök. :-D
Szerencsére minkét gyerekünknek útlevele is van, na de hol máshol, mint otthon az iratszekrényben.
Határtól irány hát haza, laza 240 kilométer...
Útleveleket felmarkol, dupla eszpresszót felhörpint (az idegeinkre két Xanaxal vastagon megkent, méregerős pálinkával kísért szendvics lett volna a gyógyír - bár alapjában véve sosem élünk gyógyszerekkel. Na jó, pálinkával igen, ám nem amikor autóba kell ülni.)
Aztán vissza a határhoz.
Ezúttal már átmehetünk, a határőr széles mosolya kíséretében. Feldobtuk a napját.
A határ után, - ami oda vissza majd újra oda 240 x 3 azaz 720 laza kilométer - 'Na erre ma még nem jártunk!' felkiáltással nekivágunk az előttünk álló további 460 kilométernek.
Végül is, a nagyja már hátra volt... (És most te is, én is nevetünk, de nem egyformán...)
A végállomás Törcsvár: nagycsaládi találkozó.
Hatalmas ház, három éjszakára csak az itt összegyűlt családunké: unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik, testvérek, és gyerekeik lakják be az emeleti szobákat, a földszinten található tágas nappali-konyha-étkező pedig a nagy családi összejövetel, ünneplés fő helyszínévé avanzsálódik.
Kint gyönyörű, fedett terasz, kis játszótér, grillező - és rengeteg hó.
Visszamentünk a télbe.
Ennyi havat évek óta nem láttunk.
A gyerekeink legfőbb játéka az udvaron a hógolyózás lett az unokatestvérekkel, hónyúlépítés, és a 'Hogyan tudunk minél rövidebb idő alatt minél több ruhát a lehető legvizesebbé tenni' játék fődíjára való hajazás.
De ne rohanjunk ennyire előre, egyelőre csak péntek este kilenc óra.
Megérkezünk.
Már mindenki ott, nagy a találkozás öröme, szívből jövő ölelések, vidám koccintások, finom vacsora a nagy asztaloknál, majd éjfél körül mindenki elvonul rápihenni a következő napra.
Szombaton délelőtt a közelben lévő Drakula vára felé vesszük az irányt.
A Törcsvári kastély valójában Erdély egyik legépebben megmaradt középkori kastélya.
Bár sokan Drakula nevéhez kötik, gazdag történelme azért ennél sokkal messzebbre mutat.
Ráadásul Drakula grófhoz annyi köze van igazából, hogy pár napig itt vendégeskedett.
A két őrt álló hegy közé, a sziklafalra épített kastély nemcsak festői látvány, hanem tényleg ideális helyszíne lehetne bármilyen horrorfilmnek.
És nemcsak külsőleg: zegzugos, sötét, hosszú lépcsőlabirintusai, keskeny folyosói simán beleillenek bármilyen klisébe, amit a horrorfilmek helyszíneiről gondolunk.
Ezt leszámítva vagy inkább ezzel együtt gyönyörű kívül-belül.
Bő délelőttünk rámegy, hogy a kastélyt jól körbejárjuk, mindent megcsodáljunk rajta és benne.
A várlátogatás és rögtönzött időutazás után átverekedjük magunkat a reggel óta hatalmasra duzzadt turistatömegen, a végtelen zsibvásáron, ahol Drakula bögréktől, pólóktól és álarcoktól kezdve gizikétől a gőzekéig mindent IS árulnak: irány vissza a szállásunk.
Fontos feladat vár ránk, tojásfestés.
Érdekes alakú növényeket gyűjtünk, harisnyákkal a tojásokhoz kötözzük, rögzítjük, majd a tojásokat hagymahéjba főzzük. A végeredmény: gyönyörű mintás, csudapiros tojások.
A B csoport, azaz a gyerekek csapata is lelkesen és tetőtől talpig percről percre festékesebben gyártja a kék, zöld, lila, piros, sárga, narancs színű márványozott, matricás, fóliás tojásokat.
Egy kis időre, lássunk csodát, még a kinti hóról is elfeledkeznek.
Aztán tüzet gyújtunk a kinti grillezőbe, előkerül rengeteg jófajta, sütésre előkészített bárányflekken, és Bukarestből, a neves Obor piacról származó, messzi földön híresen finom miccs. Megsütjük, hatalmas ünnepi lakomát csapunk remek hangulatban.
Húsvét vasárnapjának délelőtt ki templomban van, ki otthon ünnepel... mi a finom ünnepi piros tojásos, kalácsos, főtt sonkás reggelink után ezúttal egészen rendhagyó helyen, Rasnovon, vagyis Barcarozsnyón egy hatalmas, erdő közepén kiépített dinó parkban találjuk magunkat.
Lézerharc dinokkal, dino kávé, fákkal és dinokkal szegélyezett sétálóösvények mindenfelé, rengeteg dino csontváz, leírás a dino fajtákról, és még több kisebb nagyobb legnagyobb dinoszaurusz...
Ez a délelőtt elsősorban a gyerekseregnek kedvez, mi az ő örömüknek örülünk.
Meg néha megőrülünk, mikor gondolatainkba vagy halk beszélgetésekbe mélyedve talál meg minket egy-egy hangosan ránk bődülő hegyomlás nagyságú izgő-mozgó műdinó.
Akkorát ugrunk, mint egy nyuszihopp! Délelőttit torna kipipálva.
Délután a híres neves Brassó felé vesszük az irányt, ahol egy finom ebéd után előbb Brassó régi városrészének főterére, majd az ott található Románia legnagyobb templomába, a híres Fekete Templomba látogatunk el.
Nem ragozzuk túl: hatalmas, gyönyörű, látványos, és feledhetetlen kívül, belül.
A több száz darabból álló anatóliai szőnyeggyűjtemény, az ország legnagyobb orgonája, a háromhajós oszlopcsarnok a gótikus stílusú ablakokkal, a díszesen festett padok, a kőből faragott szószék... megannyi látnivaló, amit átsző a történelem és a hit markáns jelenléte.
Brassó régi városrésze is gyönyörű: mintha a régmúltban sétálgatnánk.
Nehezen szakadunk el onnan, ám lassan ránk esteledik, a gyerekek is nyűgösek már: irány vissza a főhadiszállás. Útközben még egy utolsó pillantást vetünk Brassópojána kilátójáról a mélyben lustán elnyúló város lélegzetelállító látványára.
Este folytatódik a közös sütögetés, ünneplés, családi anekdotázás, véget nem érő beszélgetésözön.
Reggel már csomagol, pakol a nagycsalád.
Gyors közös reggeli, könnyes búcsúzás, majd szétszéledünk a szélrózsa minden irányába: ki Bukarestbe, ki a szórványvidékre, ki Székelyföldre, ki Szovátára, mi pedig vissza Budapestre.
Az út visszafelé meglepő, ha nem lenne eseménydús: alig hagyjuk magunk után a havas tájat, az autónk mindenféle hibajelzéseket produkál, először csak kisebbeket, majd végül hatalmas STOP kiírás, fültépő sípolás, és valami motorhibára való figyelmeztető felirat villog a műszerfalon.
Gyanítom, rosszabb minőségű üzemanyag az oka... (Magyarországon az autópályán valahol tankoltunk utoljára).
Megállunk egy megbízhatónak tűnő benzinkúton, tele tank a drágább gázolajból, mellé egy kis még drágább adalékfolyadék, és láss csodát, tovább gurulunk. Hálistennek a lendülete hazáig ki is tart.
A szerelőt nem ússzuk meg, itthon egyből visszük szervizbe a járgányt, mégiscsak így a biztos. Az út feledhetetlen volt, a javítás költségei dettó.
Így mulat a magyar... :-D
Enikő és Zsolt
