Negyedszer is ZAKOPANE?
A január nálunk a születésnapok hónapja.
Idén a születésnaposok élményt kértek a születésnapjukra, ajándék gyanánt.
Fiaink a zakopanei fürdőt szerették volna közelebbről megnézni, pontosabban megmártózni benne.
Eddig már kétszer jártunk Zakopaneba, szívesebben kalandoztunk volna más tájakon, ám üsse kő!
Ez legyen a legnagyobb problémánk az életben, hogy harmadszorra is elmegyünk egy meseszép városkába.
Neki is vágtunk az útnak.
Az utunk oda olykor jeges-havas utakkal, igazi, téli tájjal keretezett, és zökkenőmentes volt.
A szállás, amit lefoglaltunk, Zakopane legcsendesebb zugába épülhetett.
Van az a mély csend, ami semmihez sem hasonlítható: hát, itt ez volt.
Zakopane hó alatt, ködbe burkolódzva várt minket.
A városkát körbe ölelő hegyekből semmit sem láttunk.
A szállásunk teraszáról is csak az orrunkig tartott a kilátás - bár a leírásában hegyekre nyíló panoráma is szerepelt.
A fürdőjegyeket már itthon lefoglaltuk.
Rossz fürdőbe.
Pontosabban nagyon jó fürdő volt ez is, csak a fiaink a TikTokon nem ezt a fürdőkomplexumot mutogatták, miszerint ide szeretnének menni. (Van egy sanda gyanúnk, hogy emiatt negyedszerre is el fogunk látogatni Zakopanéba...)
Így történt, hogy első körben hiába kerestük a három szintes, panorámás kültéri medencéket, csak egy kültéri medencét találtunk, azt is olyan sűrű párában rejtve, hogy alig láttuk benne egymást.
- De hát ez nem az a fürdő, ahová akartunk menni! - eszméltek fel a fiaink.
Mint kiderült, az a bizonyos fürdő fél órányival odébb lett volna.
- De ne aggódatok, azért itt is nagyon jól fogjuk érezni magunkat! - Nyugtattak meg minket a fiaink a beltéri csúszdákat, sodrófolyósót, hullámmedencét, élménymedencéket látva.
Így is lett.
Vagyis csak majdnem lett így.
A medencékben ugyanis, szinte kivétel nélkül, 32-36-40 fokos, forró víz volt.
Ami eleinte jó.
Nagyon jó.
Aztán elkezd lüktetni az ember feje.
Zúgni kezd a füle.
Szeme csillagokat látni.
Végül a vérnyomása is az egekbe szökik.
Summa sumárum: mi, felnőttek, délután zúgó fejjel, szédelegve tántorogtunk ki a fürdőből.
Úgy elfáradtunk a sok, forró vízben való ücsörgéstől, mintha megmásztuk volna ötször oda-vissza az egész Magas Tátrát.
A fiaink is el voltak fáradva, csak ők a csúszdákra való végtelen lépcsőzéstől.
A másnapi programunk szerencsére már kevésbé volt ennyire extrém.
A snowlandiai hólabirintust vettük célba.
Mondjuk a sor, ami jegypénztárnál várt ránk, kissé extrémnek tűnt, de szerencsére gyorsan lement.
A 2500 négyzetméteres, mintegy 60.000 jégtömbből álló labirintusban elidőztünk egy jó ideig: jó móka volt.
A fiaink ezt követően belevetették magukat egy maratoni szánkózásba.
Mi maradtunk a forró teánál, forralt bornál, báránybőrös padokon melegedve egy barátságos lengyel hüttében.
Este még végig korzóztunk Zakopane híres sétálóutcáján, a Krupówki utcán, feltankoltunk a híres lengyel karamellából, szárított erdei gombákból, füstölt sajtokból, házi, piros áfonyalekvárból.
Ezeket a sajtokat minden sarkon olvadósra grillezve is meg lehetett vásárolni, és helyben elfogyasztani papírtálcáról, a mellé tálalt hűvös áfonyalekvárba mártogatva.
Harmadnap elérkezett a hazautunk napja.
Reggel kinézünk az ablakon: felszállt az összes szürke, gomolygó köd.
A levegő kristálytiszta, ellátni a végtelenbe, és tovább.
Végre megcsodálhatjuk a szállásunk teraszáról a beharangozott kilátást.
Tényleg hegyek mindenfelé.
Bepakolunk az autóba, és mielőtt elbúcsúznánk Zakopanétól, még utoljára körbe autózunk a környéken.
Megnézzük teljes pompájában a várost és az azt körbevevő hegyeket.
Ködmentesen.
Magyarországra visszaérve újfent hóesés fogadott, mintegy a magunkkal hozott hangulat folytatásaként.
Úgyhogy az üzletben is zakopanei hangulatban telt a hét első fele.
Ma már latyakosra kezdett el olvadni ez a fíling, így gyorsan felidézzük még ezzel a beszámolóval, hátha itt marad velünk még egy leheletnyit.
