KARÁCSONY
Ahogy közeledik a karácsony, úgy jut eszembe egyre gyakrabban Rimbás nagymamám, vagy ahogy később mindannyian hívtuk: a dédi.
A karácsonyaink ugyanis sokáig szorosan összefonódtak.
Eszembe jutott, pár éve írtam is róla. Sok nosztalgiázás közepette "leporoltam" ezt az emlékem, kibővítve néhány újdonsággal.
Régen, a karácsonyestéinket Enikővel évekig Erdélyben, nagymamámnál töltöttük.
Akkor még nem volt gyerekünk, és albérletbe laktunk, jó volt HAZA menni.
Rimbás nagymama maga volt a családi tűzhely melege, körülötte gyűlt össze a család apraja, nagyja.
Legendás, családi receptjeiből minden ünnepre hatalmas terülj terülj asztalkámat varázsolt, gyönyörű, édesanyjától örökölt porcelánjaiban tálalt, patinás evőeszközökkel. Pici, színes kristálypoharakban szolgálta fel saját maga készítette, különleges, karácsonyi diólikőrjét.
A fejedelmi lakoma közben pincehideg, száraz, zamatos fehérborát kortyolgathattuk.
A dédi minden évben hatalmas fenyőt állított a hatalmas, polgári milliőjű ebédlőjébe, amelyen régi idők díszei pompáztak. Volt köztük kézzel készített (mindig elmesélte, hogy a háborúban csak ezekkel tudtak fát díszitetni): aranyozott dió, toboz, díszes papírfüzér, és voltak közöttük gyönyörű üvegdíszek is: házikó, és gomba formájúak, ezekre újra meg újra rácsodálkoztuk, milyen szemet gyönyörködtetőek.
Enikő öccsénél mindig volt egy gitár, karácsonyi dalokat játszott, mi is be-beleénekeltünk.
Aztán csak ültünk a süppedős fotelekbe, meghitten beszélgettünk a régi, családi fotók, hatalmas, aranyozott keretű festmények között, és úgy éreztük, egy pillanatra megáll az idő.
Később egy pakli kártya vagy a römikészlet is előkerült, jókat játszottunk, nagyokat kacagtunk.
Majd telt az idő, és utána évekig Szabadszálláson, a szüleimnél töltöttük az ünnepeket. Ott volt akkor legnagyobb a tér, ahová összegyűlhetett a viszonylag nagy család.
Napokra leköltöztünk, hatalmasakat ünnepeltünk együtt.
Nagymamám, vagy ahogy később hívtuk, a dédi is itt ünnepelte velünk ekkor már a karácsonyt utolsó éveiben. Hálistennek megérte, hogy mindhárom dédunokáját megismerhette, karjában tarthatta.
Később újfent fordult a kocka, újra változott a karácsonyi ünnepi helyszín.
Immár tizenpár éve mi szervezzük Enikővel a családi karácsonyt, otthonunkba.
Hetekkel előre feldíszítjük a házunkat kívül, belül.
Napokig sütünk, főzünk, készülünk: anyósom isteni bejgliket, hókiflit, linzerkarikákat varázsol elő a sütőből, a gyerekeink mézeskalácsot díszítenek, kókuszgolyókat kerekítenek...
A hagyományos, erdélyi töltött káposzta ott rotyog a fazékban minden évben, füstről frissen leszedett kolbászt főzünk, (idén saját disznóvágásból) helyben reszelt friss tormával, (régi Rimbás családi hagyomány, hogy ez is az ünnepi asztalra kerül), és az elmaradhatatlan hal és mákos guba is bekerült a karácsonyi repertoárunkba - igaz, ebéd formájában.
Bár a dédik már nincsenek közöttünk, patinás porcelánjaik, régi evőeszközeik az ünnepi asztal fényét emelik ilyenkor, és a különleges karácsonyi diólikőr receptje is megvan: minden évben elkészítjük karácsonyra. (Bár sajnos idén nem sikerült a legjobban...)
A nagy karácsonyfa idéntől az új ebédlőnkben lesz feldíszítve. (Tavaly beépítettük a teraszt, így nyertünk plusz egy helyiséget a házban: ez lett az új étkező. Idén karácsonyozunk benne először.)
Szenteste majd körbeálljuk a szépen feldíszített, hatalmas karácsonyfát, csillagszórót gyújtunk, közösen elénekeljünk a Mennyből az angyalt, és megemlékezünk azokra is, akik már nincsenek velünk.
Aztán jöhet az Angyalka, hozhatja az ajándékokat.
Hát igen, nálunk az Angyal jön, nem a Jézuska.
Ennek prózai oka van: mindketten Enikővel a Ceausescu korszakban nőttünk fel Erdélyben. Ott és akkor nem lehetett Jézuskázni, max Télapózni, így hát Enikőékhez is, és hozzánk is az Angyal hozta az ajándékokat. Aztán ez valahogy rögzült, és így maradt a mai napig, ezt a hagyományt vittük tovább együtt.
A szenteste addig nem érhet véget, ameddig skypeon, messengeren, viberen körbe nem élővideóztuk családjaink messze lévő tagjait, boldog ünnepeket nem kívántunk egymásnak oda vissza szépen, sorjában.
Az idilli, halk karácsonyi zenével aláfestett ünnepi hangulat aztán, az este végére már át-átcsap gyerekzsivalyba mártott, olaszos hangulatú nagycsaládi, mindenki-egyszerre-beszél-és -jól-érzi-magát ünnepi káoszba, ám ez is hozzátartozik a karácsonyhoz. :-)
Másnap társasozunk, karácsonyi filmeket nézünk, sokat beszélgetünk, kisétálunk a kutyákkal a közeli erdőbe, ha olyan az idő.
Aztán harmadnap a család nem nálunk lakó része felkerekedik, és hazautazik.
Nálunk pedig nem csitul a vendégjárás: az elkövetkezendő napokban is egymásnak adják majd a kilincset a barátaink, Enikő unokatestvérei családostól, jó ismerőseink...
Alig várjuk!
És immár több éve itt az üzletünkben is együtt karácsonyozunk ügyfeleinkkel. Ez is olyan jó!
Egész decemberben meghitt, ünnepi hangulatban, adventi ajándékokkal várhatunk mindenkit, akik ilyenkor tér be hozzánk.
Nagyon szeretjük ezt az időszakot.
Az adventet, a karácsonyt, a csodavárás meghitt hangulatát...
Enikőnek is, nekem is, azt hiszem ez a legkedvesebb ünnepünk.
És külön boldogság, hogy adventtől karácsonyig jó sokáig kitart az ünnepi hangulat.
Legyen idén is csodás karácsonyod, karácsonyunk!
Üdv. Zsolt
