HURRÁ, NYÁR! HURRÁ, HÓ!

Enikő családjának nagy része Erdélyben él. Felettébb összetartóak: azon kívül, hogy sokszor meglátogatják egymást, és intenzív kapcsolatot tartanak telefonon, ill. privát, zárt Messenger csoportban, évente több nagycsaládi találkozót is rendeznek "félúton" Budapest és Székelyföld, szórványvidék, Bukarest között.

Ez a félúton relatív, utoljára azt hiszem Szilvásváradon találkoztunk.

Aztán, egy, majdnem megszervezett, március végi családi találkozóra durván rácsapta 'maradjotthon' pecsétjét a karanténidőszak.

Amikor másfél hete kiderült, hogy Románia megnyitja a határait, Enikő és tágabb családja gyors szervezésbe kezdtek, hogy mihamarabb találkozzanak.

Ezúttal a választás a Fogarasi havasokra esett, ami a hirtelen jött hétvégi kánikulában utólag is kifejezetten frissítő ötletnek bizonyult.

Egy, a havasok lábánál fekvő komplexumban szálltunk meg, amelynek nemcsak saját pisztrángtavai voltak, hanem angus marhái, veteményese, fűszer kertje, juhai, kecskéi, tehenei. Így minden, amit ott elfogyasztottunk, fölöttébb friss, ízletes és házias volt. Ráadásul a magaslat levegőn valahogy intenzívebbek az ízek, és finomabb a sör is. Úgyhogy se ételre, se italra panaszom egy szál sem volt.

És a környezet! A szállásunk erdőkkel körbevéve, havas hegycsúcsok lábainál, egy hatalmas, zegzugos völgyben terült el. A gyönyörű, egymás mellett sorakozó rendezett pisztrángos tavakba éjjel-nappal csörgedezett a víz, amitől mindjárt kevésbé volt kánikula, a gyerekeket kis patak, hatalmas játszótér, nyuszisimogató, és magas kilátó várta, biztonságos keretek között.

Hogy mi, felnőttek is nyugodtan pihenhessünk, a hűs, árnyékos, gyönyörű panorámájú teraszokra menekülve a kora reggeltől késő délutánig izzó napsütés elől.

Egy kisebb, megrázó kalandban volt csak részünk a szálláshelyünkön, ami miatt kissé megakadt a torkunkon az utolsó korty esti bor. Első este, éjfél tájban, már a saját erkélyünkön, a társaság legkitartóbb tagjaival búcsúztattuk a napot, amikor egy terebélyes, komótos medve cammogott el az első emeletes teraszunk alatt. Kár, hogy annyira kizökkentett a látványa mindenféle tevékenységünkből, hogy elfelejtettük lefotózni. Pedig hát nem mindennap látunk medvét élőben, ugye...

A csapat, bár sokféle korosztály képviseltette magát: testvérek, unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik, férjek, feleségek, kicsik és nagyok a négyévestől a hetvenpluszosig, mint mindig, egy hullámhosszon volt, így rendkívül szórakoztatóan, és sajnos túl gyorsan eltelt ez a pár nap, amit együtt tölthettünk.

Szombaton például, a négy autónyi társasággal (amiből a mi autónk kilenc személyes, és gyerekcsiviteléstől zengett végig, ugyanis ebben utazott a család legfiatalabbik harmada) bejártuk a széles vidéket a szállásuk körül.

A leglélegzetelállítóbb utunk havasok csúcsa, a Bilea tó volt, amely a Fogarasi havasok legnagyobb tengerszeme, 2034 m magasságban.

Ott, miután lezavartunk egy rögtönzött családi hógolyópartit, és meghódítottunk pár kisebb hegycsúcsot, hatalmas családi kávépartit csaptunk, csendben élvezve a világ egyik legszebb kilátását a Bilea tóparti vendéglátóegység teraszáról. Illetve élveztük volna, ha nem a közelben lévő hegyi patakból kellett volna ötpercenként kimentenünk a gyerekeinket.
Amikor végre nem a patak környékén lebzseltek, leimádkoztuk őket egy alpinista képességekkel is meghódíthatatlan sziklafalról, lebeszéltük őket arról, hogy most tanuljanak meg síelni a Bilea tó túloldalán lévő meredek jégpályán, (ahol valóban síelt pár sportos fazon), és próbáltuk folyamatosan megóvni őket attól, hogy önként beleugráljanak valamelyik környékbeli, mély szakadékba.

Végül, a felváltva tartott felnőtt ügyelet mellett, sikerült a hegyen életbe tartani a gyerekeinket, és egymásra, magunkra is figyelni egy kicsit. Úgyhogy alapjában véve egy végtelenül kellemes kirándulás kerekedett ki ebből a napból is.

Igaz, hogy estére szinte mindenki pipacspirosan kortyolgatta az italát a szállásunk éttermének teraszán. Ugyanis, többségünk elfelejtette bekenni magát naptejjel, márpedig két km-el közelebb voltunk a naphoz, mint általában, szóval... Hát, mint szépítsem: pecsenyepirosra égtünk.

Az együtt töltött időnkbe még belefért sok-sok beszélgetés, nagycsaládi patakparti piknik, meglátogattuk a Tündérek völgyének mesebeli kastélyát, kalandoztunk a környékbeli falvak zegzugos, árnyas utcáin, a gyerekeink horgászhattak a pisztrángtavakban...

Itt félbe szakítom az elbeszélésem, ugyanis meg kell jegyeznem, hogy a horgászásnak hála, három hatalmas pisztránggal lettünk gazdagabbak. Ami okozott némi bonyodalmat, mivel el kellett vinnünk a frissen fogott halakat a tett helyszínéről. Hatalmas dilemmává terebélyesedett tehát, hogy
1. kinek a szobájában legyen éjjel halszag,
2. kinek az autója húzzon tömény pisztrángszagot maga után hazáig?
Végül sógorom lett a vakmerő jelentkező. A szobákban szerencsére volt hűtő, így végül a halak hűtésével nem volt gond. Másnap pedig hideg jégakkuk társaságában szépen elkocsikáztak illatmentesen Székelyföldre, ahol még aznap parázson landoltak, és pazar ebéd kerekedett ki belőlük. Nekünk már csak a sült hal fotója jutott, ám az is nyálcsorgatóra sikerül.)

Summa summárum: egy újabb remek nagycsaládi hétvégével lettünk immár gazdagabbak.

Ami pedig a vírushelyzet körüli tapasztalatainkat illeti: a határokon gyorsan átjutottunk jövet is, menet is, minden a megszokott rutin szerint zajlott, semmilyen különösebb ellenőrzés nem volt.

A zárt terekben Romániában is kötelező a maszk.

Az éttermekben csak kültéren van kiszolgálás. Mindenhol maszkban van a személyzet, és sokszor voltak olyan vendégek körülöttünk, akik csak akkor vették le a maszkot, amikor ettek, vagy ittak.

A távolságtartást is megoldották mindenhol szélesen szétszórt székekkel, asztalokkal.

Tehát alapjában véve mindenhol betartják az előírásokat, talán itt-ott kissé óvatosabban is az átlagnál.

És most, ebben a szép meleg időben, visszaidézve a hétvége emlékeit, visszasírom egy kicsit a havat és a hógolyózást. Ám mit nyavalygok én itt? Ahogy sógorom mondaná: fáztunk eleget. Ha nyár, akkor naná, hogy kánikula! :-)

Hasonlóan szép, tartalmas nyarat kívánok neked is hatalmas adag pihenéssel, élményekkel, napsütéssel, mosollyal, finom ételekkel és italokkal, és icipici óvatossággal fűszerezve.
Hogy őszire kipihentebben, barnábban,sok dévitaminnal felvértezve futhassunk majd neki arra, ami vár ránk. (Én remélem, nem vár semmi extra, csak a megszokott gyönyörű őszi idő).

Üdv. Zsolt