HELYZETNAPLÓ VIII. fejezet - KÓRICÁLUNK, KÓRICÁLUNK...?

A gyerekeink és a nagyi két hete önkéntes karanténban.

Mi ketten, Enikővel dolgozunk, hisz ha bezárnánk, a vevőink nem tudnának nyomtatni otthoni munkavégzéskor, vagy otthon tanuláskor.

Rengeteg patika, élelmiszer nagyker, kisker is nálunk vásárolja meg a nyomtatóba valóját: nem szeretnénk cserben hagyni őket.

Ám a munkahely-otthon-munkahely-otthon autóval megtett útvonalán kívül mostanában sehová nem megyünk mi sem.

Kissé elegünk lett, hogy csak a négy fal közé vagyunk mindenhol beszorítva.

A gyerekeink is kívántak már tágabb tereket, horizontot látni maguk körül.

Egy kis faluban lakunk, 100 méterre egy hatalmas erdőtől, ahová gyakorlatilag egy lélek sem jár. Pláne mostanában.

Mivel az időjárás is kedvezően alakult, úgy döntöttünk, márpedig mi most kutyástól belevetjük magunkat egy erdőfürdőzésbe.

Amúgy is gyakran járunk ide kutyát sétáltatni, már megvannak a jól bejáratott három, illetve hat kilométeres túraútvonalaink.

Most a három kilométeresre esett a voksunk, ennyi bezártság után már ez is hatalmas felüdülést jelent.

A kiskutyánknak extra radarjai vannak, mindig megérzi előre, ha sétálni készülünk.

Van egy nyüsszögő hangszíne, amit kizárólag erre az alkalomra tartogat, és amivel a komondorunkat is kábé negyed másodperc alatt a végsőkig felzaklatja.

Oly lelkesen és akkora vehemenciával élik bele magukat az örömükbe, hogy mire feladjuk a hámot, pórázt, felhúzzuk a nyúlcipőt, és elindulunk, már totálisan ki vannak nyuvadva az izgalomtól.

Aztán mire a kis utca végére érünk, az erdő széléhez, megint felspanolják magukat, hisz a sok szomszéd kutya kétfelől ugat minket végig a célvonalig.

Most úgy éreztem, dupla lelkesen ugattak. Annyira be van zárkózva mindenki, és annyira nem történik semmi mostanában ebben a kis utcában, hogy külön felüdülést és örömet jelentett látványunk az unatkozó kutyáknak.

Az erdőbe érve nyugodt kilométerek következnek.

A gyerekek szerepjátékot játszanak, küldetéseket teljesítve, vagy beszélgetnek egymás között, velünk, a kutyáink pedig boldogan szaglásszák végig az erdei út minden négyzetcentiméterét.

Lassan haladunk, ám úgysem a gyorsaság a cél.

Mélyeket szippantunk a friss erdei levegőből, az avarban megbújó kis virágokban gyönyörködünk.

Egész úton egy lélekkel sem találkozunk: mintha egyedül lennénk most e világon.

Kellemesen elfáradva érünk vissza otthonunkba.

A kutyáink az udvaron lévő összes vízkészlet fellefetyelése után kinyúlnak ki erre, ki arra.

Mi pedig veszünk egy nagy levegőt, és nekiállunk átnézni a gyerekek házijait, majd feltölteni a rendszerbe azt, ami még lemaradt. Közben fő a leves, sistereg a serpenyőben a rántott hús.

Megbeszéljük, ha jövő hétvégén is ilyen szép lesz az idő, és nem változnak a kijárási korlátozás szabályai újfent megszökünk egy erdei séta erejéig önként vállalt karanténunkból.

Végül is, az erdőben egyetlen vírus sem áll lesben, hogy elkapjon minket.