Hát elkezdődött...

Idén, már szeptember elején nyakunkba ugortak a boldog csokimikulások és szaloncukrok a boltok polcairól.

A karácsonyi dekoráció hegyeken át mentünk, mendegéltünk, a bejgli tengeren is túl, míg megtaláltuk, amiért eredetileg a boltba indultunk.

Mindez a Jingle Bells ritmusára.

Kereskedőként abszolút megértjük, hogy az ünnepi hangulat generálása a vevőket nem tervezett vásárlásra ösztönzi.

Azt is megértjük, hogy az üzletek egymás elé licitálnak, hogy elsőként jelenjenek meg a piacon ünnepi kínálatukkal.

A legtöbb boltnak a karácsonyi időszak a legforgalmasabb, így érthető, hogy megpróbálják jól elnyújtani.

Átlagemberként, viszont augusztus végén még nem jár át minket a karácsony szelleme.

Max a két fülünk között. (Egyiken be, a másikon ki.)

Sőt, szeptemberben sem.

Októberben?

Semmi.

November?

Na. Valami kezdődik...

Kezdünk nagyon hálás lenni az üzleteknek, hogy már kapható csokimikulás, szaloncukor, meg minden, ami az ünnepekre hajaz.

Szotyogtatva, részletenként vásárolgatni, költeni valahogy megnyugtatóbb, mint az egyszeri nagy pénzkiadások.

Ilyenkor jön el az az idő is, amikor leülünk megtervezni az adventi időszakot otthonra, illetve az üzletbe.

Otthon: mi legyen majd a fiainknak a napi élmény, mely minden reggel ott várja őket az adventi naptárban?

Milyen csínyeket kövessen el Elf manó?

Eh, már nagyok a fiaink ehhez, inkább hagyjuk ahol van, a ruhakupac alatt a szekrény mélyén.

Nem jó, mert már megkérdezték a fiúk, lesz idén Elf?

Na jó legyen, de idén ne csínyeket kövessen el, hanem vicceket hozzon.

Elkezdjük begyűjteni a napi vicceket, amiket a manó hoz majd december 1.-24. között.

Hatalmasakat vigadunk közben.

(Miért nem írják fel az orvosok a napfénymentes őszi-téli időszakra a viccolvasást?)

November utolsó hetében elővettük a karácsonyi dekorációt, fényeket, és díszbe öltöztettük az otthonunk.

Már csak az adventi naptárt és az adventi koszorút kell elővarázsolni vasárnapra.

Hát elkezdődött...