RÉGI, ÚJ KARÁCSONY
Régen, a karácsonyestéinket Enikővel évekig Erdélyben, dédinél töltöttük, aki maga volt a családi tűzhely melege, így hát körülötte gyűlt össze a család apraja, nagyja.
Legendás, családi receptjeiből hatalmas terülj terülj asztalkámot varázsolt, gyönyörű, édesanyjától örökölt porcelánjain tálalt, patinás evőeszközökkel. Pici, színes kristálypoharakban szolgálta fel saját maga készítette, különleges, karácsonyi diólikőrjét.
A fejedelmi lakoma közben pincehideg, száraz, zamatos fehérborát kortyolgathattuk.
A dédi minden évben hatalmas fenyőt állított az ebédlőbe, amelyen régi idők díszei pompáztak. Volt köztük kézzel készített: aranyozott dió, toboz, díszes papírfüzér, és voltak közöttük gyönyörű üveg díszek is: házikó, és gomba formájúak, ezekre újra meg újra rácsodálkoztuk, milyen szemet gyönyörködtetőek.
Enikő öccsénél mindig volt egy gitár, karácsonyi dalokat játszott, néha beleénekeltünk.
Aztán csak ültünk a süppedős fotelekbe, meghitten beszélgettünk a régi, családi fotók, hatalmas, aranyozott keretű festmények között, és úgy éreztük, egy pillanatra megáll az idő.
Később évekig Szabadszálláson, a szüleimnél töltöttük az ünnepeket, mivel ott volt a legnagyobb tér, ahová összegyűlhetett a viszonylag nagy család. Napokra leköltöztünk, és hatalmasakat ünnepeltünk együtt.
Aztán megszülettek a gyerekeink és fordult a kocka, azaz újra változott a karácsonyi ünnepi helyszín.
Immár tíz éve nálunk, mi szervezzük Enikővel a családi karácsonyt.
Hetekkel előre feldíszítjük a házunk kívül, belül. Napokig sütünk, főzünk, anyósom isteni bejgliket, hókiflit, linzerkarikákat varázsol elő a sütőből, a gyerekeink mézeskalácsokat díszítenek.
A hagyományos erdélyi töltött káposzta ott rotyog a fazékban minden évben, füstről frissen leszedett kolbászt főzünk, helyben reszelt friss tormával, (régi családi hagyomány, hogy ez is asztalra kerül az ünnepekkor nálunk), és az elmaradhatatlan hal és mákos guba is bekerült a karácsonyi repertoárunkba.
Bár a dédik már nincsenek közöttünk, a patinás porcelánjaik, régi evőeszközeik az ünnepi asztal fényét emelik ilyenkor, és a különleges karácsonyi diólikőr receptje is megvan, minden évben elkészítjük.
A nagy fa az ebédlőnkben ugyan nem fér el, ám a nappalinkban igen. Szenteste mind körbeálljuk, csillagszórót gyújtunk, közösen elénekeljünk a Mennyből az angyalt, és megemlékezünk azokra is, akik már nincsenek velünk.
Aztán jöhet az Angyalka, és hozhatja az ajándékokat.
Hát igen, nálunk az Angyal jön, nem a Jézuska.
Ennek prózai oka van: mindketten Enikővel a Ceausescu korszakban nőttünk fel Erdélyben. Ott és akkor nem lehetett Jézuskázni, max Télapózni, így hát Enikőékhez is, és hozzánk is az Angyalka hozta az ajándékokat. Aztán ez valahogy rögzült, és így maradt a mai napig, ezt a hagyományt vittük tovább együtt.
A szenteste addig nem érhet véget, ameddig skypeon, messengeren, viberen körbe nem élővideóztuk a családunk messze lévő tagjait, és boldog ünnepeket nem kívántunk egymásnak oda vissza szépen, sorjában.
Az idilli, halk karácsonyi zenével aláfestett ünnepi hangulat aztán, az este végére már át-átcsap gyerekzsivalyba mártott, olaszos hangulatú nagycsaládi, mindenki-egyszerre-beszél-és -jól-érzi-magát ünnepi káoszba, ám nálunk ez is hozzátartozik a pillanathoz. :-)
Másnap társasozunk, karácsonyi filmeket nézünk, sokat beszélgetünk, kisétálunk a kutyákkal a közeli erdőbe, ha olyan az idő.
Aztán harmadnap a család nem nálunk lakó része felkerekedik, és hazautazik.
Nálunk pedig nem csitul a vendégjárás: az elkövetkezendő napokban is egymásnak adják az ajtót a barátaink, Enikő unokatestvérei családostól, ismerőseink...
És immár több éve itt az üzletünkben is együtt karácsonyozunk vásárlóinkkal. Ez olyan jó!
Egész decemberben meghitt, ünnepi hangulatban, ajándékokkal várjuk azokat, akik ilyenkor térnek be hozzánk.
Nagyon de nagyon szeretjük ezt az időszakot, az adventet, a karácsonyt, a csodavárás meghitt hangulatát...
Enikőnek is, nekem is ez a legkedvesebb ünnepünk.
Közhely de mennyire igaz: az életben a legjobb dolgok nem is dolgok.