Családi hosszúhétvége a Gyimesekben
A hosszú hétvégén bakkancslistás helyet pipálhattunk ki családilag.
Enikő testvére elvitt minket a mesés Gyimesekbe.
Nyikómalomfalváról indultunk, a Szejkénél megállva egy kis szejkevízért (alkalikus, meszes, sós, szénsavas víz, az ottaniak szerint remek máj és epegyógyító), majd Székelyudvarhelyen át, a gyönyörű máréfalvi székelykapuk sorfalai között rövid időre megpihentünk Homoródfürfőn.
Mivel a híres homoródi borvízforrás remek gyógyvíz gyomor és bélrendszeri megbetegedések megelőzésére, kikúrálására, vesebetegségek kiegészítő kezelésére, az összes, üres, maradék ásványvizes flakonunkat megtöltöttük a forrás friss, szénsavas vizével.
Immár sok liternyi, egészséges borvízzel feltankolva átvághattunk a ködös Csíkszeredán.
A csíki medence híresen fátyolos ilyenkor, ősszel. A helyiek kevés napsütést látnak, annál több szürke, nyomott időjárást.
Sokan menekülnek emiatt erről a vidékről, bár nyáron a legjobb, leghűvösebb hely egész Székelyföldön. És napsütötte időben, amikor kilátni, belátni a medencét, gyönyörű a táj.
Létezik egy sírkő, egy Csíkból elszármazott atyafi vésette fel a sírja fölé a következő szöveget: "Itt es jobb, mint Csíkban." ('es' az székelyesen az IS).
Hát a székely humor a síron túl sem hagyja el ezek szerint az embert. :-D
A csíki medencét elhagyva, kikanyarodván a ködből a vakító napsütésben, majd átalereszkedvén a hegy túloldalára, megpillantjuk a gyönyörű Gyimest.
Mintha egy csodavilágba csöppentünk volna, egy miniatűr Svájcba, különleges, szemet gyönyörködtető a táj mindenfelé.
Az első ami feltűnt, hogy a hatalmas dombok oldalán hajmeresztő lejtőkön tehenek legelésztek mindenfelé.
Az embernek az volt az érzése, dehát ez a domb annyira meredek, hogy mindjárt legurul róla az összes tehén, de nem.
Vígan ropogtatták a friss füvet, már ami maradt, mert ősz vége lévén, már gyönyörűen le volt kaszálva az összes lankás, festménybe illő kisebb-nagyobb domb.
Mivel nagyon meredek itt a legtöbb kaszáló, úgy zajlik a kaszálás, hogy a gazdák kikötnek egy kötelet egy jó erős fához, a másik végét magukra tekerik, és ahogy haladnak lefelé, úgy engednek a kötélből egy derékkörfogatnyit.
Hát meg is értjük, mi sem kaszálnánk másként ezeken a meredek lejtőkön.
Gyimesfelsőlokon megállunk egy kávéra egy helyi vendéglőnél: még egy képzett budapesti barista is megirigyelte volna, olyan finom és látványra is gyönyörű kávét kaptunk a nagyon kedves kiszolgálás mellé.
Gyimesalsólokon belefutottunk egy szüretibál-toborzóba: a csángó legények lovakon, a lányok szekéren, helyi népviseletbe járták a falut, az esti bálra invitálva az embereket. Pár prímás csángó nótákat húzott a hegedűjén a sarkon túl, a helyi kocsma előtt. Pálinkásbutykos táncolt körbe-körbe, pohár nélkül... Nos, végüli s a pálinka, az fertőtlenít...
A csángók réges-régen elvándorolt székelyek, akik anno "átkeltek a hegyen", vagyis elcsángáltak (nem feltétlenül önszántukból, ám ez már egy hosszú történet) régi otthonukat hátrahagyva. Így született meg a csángó szó, a csángó népcsoport.
Gyimesbükkre érkezve, meglátogattuk az Ezeréves határt.
Itt vannak az Osztrák–Magyar Monarchia egykori határának a határkövei, valamint a Monarchia egykori legkeletibb vasúti őrháza: a 30-as számot viselő vasúti őrház az egyik szimbóluma az Ezeréves határnak.
A mellette lévő, egykori Rákóczi-vár romjaira is felkapaszkodtunk, az összes meredek, 95 fokos lépcsősoron.
A lépcsők kanyarulatában elhelyezett emléktábla szerint 1789-ben Lacz András, csíkszentgyörgyi huszárkatona a lovával megjárta ezt a nyaktörő lépcsősort fel-le fogadásból.
Ha csak egyetlen rossz lépést is vétenek, mindkettőjük ott hagyta volna a fogát.
Ám épségben megúszták a vakmerő mutatványt mindketten: ló és lovasa között lévő összhangról téve így megkérőjelezhetetlen tanúbizonyságot.
Hát nem is tudom felfelé volt nehezebb felmászni nekünk is, vagy lefelé volt nyaktörőbb jönni...
A fentről elénk táruló látvány mindenesetre kárpótolt minden fáradságunkért. A Tatros folyó, a hosszan kanyargó vasút, a házakkal és fenyőfákkal tűzdelt a dimbes-dombos hegyoldalak... Szívmelengető.
Az Ezeréves határnál tett látogatásunkat követően, jócskán megéhezve a harapnivalóan friss levegőtől, sógorom egy gyönyörű kilátóhoz szeretett volna átvinni mindannyiunkat egy fenséges piknikre.
A kilátó pont egy temető közelében volt elhelyezve, persze a másik irányba,a völgy felé nézett a paddal, asztallal rögzített pavilon.
Már majdnem kiszálltunk a kocsikból, amikor valamelyikünk megszólal:
- Az ott nem egy temetés?
- Hát, mindenki feketében van. Lehet valami november elsejéhez köthető itteni népszokás.
- Jesszus, azok ott sírásók! Ezek az emberek itt feketébe öltözve pedig a gyásznép!
- Ugye nem akarunk egy temetés árnyékában piknikezni?
Sírva-nevetve hagytuk magunk mögött a piknikünkhöz kinézett pavilont.
Hát igen, elképzelni sem tudnám, hogy miközben jóízűt harapunk egy roppanós paprikába, a röpködő paprikamagok mögött, látótávolságra tőlünk temetés zajlik.
Szerencsére Enikő testvére, jól ismervén a környéket, egy másik, hasonlóan gyönyörű hely felé kalauzolt bennünket.
Itt már előkerülhetett a finom házikenyér, sült hús, zakuszka, padlizsánkrém, házi sajt, házi pálinka (már akinek, Zsolt vezetett), egy-egy dús kortynyi, ételt leöblítendő, finom sör.
Tőlünk nem messze tehenek legelésztek a hegyoldalba, idilli táj, gyönyörű napsütéses idő...
Életünk egyik legszebb piknike volt.
Immár jóllakottan a Skigimes felé vettük az irányt, ez egy ottani híres bob és (télen) sípálya.
A gyereksereget befizettük egy bobozásra, mi felnőttek a büfében kóstolgattuk a szűretlen Csíki söröket, finom kávékat, kapucsínókat.
Búcsúzásképp a vidéktől, még betértünk egy helyi termelők finomságait árusító kis boltba. Alaposan bevásároltunk télire eltett rókagombából, finom érlelt sajtokból, fekete áfonyaszörpből, és egy csángó gyógymódokat tartalmazó könyvből. Friss sajtot is szerettünk volna venni, ám az eladónő sajnálkozva tárta ki a karját: a friss sajt elfogyott, holnap reggel érkezik.
- Sajtot szeretnének? Jöjjenek velem! - szólalt meg mellettünk egy szimpatikus csángó bácsi.
A bolt előtt parkoló kis autó csomagtartóban takaros kis dobozokba friss sajttömbök. A csomagtartó másik felében mérleg. A komjáti piacról jöttek haza a feleségével, ez maradt meg a mai áruból, ha esetleg kérjük...
Kértük!
Életünk egyik legfinomabb friss sajtját vettük meg ott, a csángó nénitől és bácsitól, az út szélén a kis Matizból.
Olyan hamar eltelt az itt töltött idő, hogy csak na!
Mivel Nyikómalomfalván finom vacsorával vártak bennünket, kénytelen-kelletlen elbúcsúztunk a gyönyörű Gyimestől, azzal a fogadalommal, hogy ide biztosan visszatérünk még, és hazafelé vettük az irányt.
Székelyudvarhelyen még megálltunk egy különleges csoki manufaktúrában és kávézóban, a Gallfisba, ahol a gyerekek megitták életük legfinomabb narancsos forró csokoládéját, mi pedig egy különleges, málnás kávéval koronáztuk meg ezt a fenséges napot.
Enikő és Zsolt
