17 év! Köszönjük!
Filiasion, egy román ajkú, olténiai kisvárosban születtem, ahová magyar pedagógus szüleimet helyezte ki egyetemi tanulmányaik elvégzése után a Ceausescu rendszer. (Az akkori rendszer egyik rögeszméje az volt, hogy 'integrálni' kell a romániai, magyar anyanyelvű értelmiségieket.)
A szüleim alig néhány évet töltöttek Olténiában. Életre szóló barátságokat kötöttek, és rendkívüli tiszteletnek örvendtek az ottani emberek körében, mint messziről jött, idegen nyelven beszélő, kedves emberek.
Sokszor kapták meg a helyiektől (természetesen románul) a kérdést, amikor magyar nyelven beszéltek hozzám és a testéremhez:
- Ezek a gyerekek értik amit maguk mondanak nekik?
Később szüleimmel Gyulafehérvárra költöztünk, majd onnan, a kommunista rendszer elől 'menekülve', akkor még kisdiákként Szabadszállásra kerültem velük.
Aztán Kecskemét következett, itt tanultam a gimnáziumi éveimben, majd itt tanultam tovább.
Enikő Nagyenyeden született, egy csöppet sem álmos kisvárosban, ahol, szórványvidék ide vagy oda, pezsgő kulturális és diákélet folyt, az ottani híres-neves Bethlen Gábor Kollégiumnak és a helyi magyar, illetve román kultúrközösségeknek köszönhetően.
Enikő az alma mater elvégzése után Nagyváradon folytatta tanulmányait, majd Sepsiszentgyörgyön lakott és dolgozott, végül Kolozsváron élt egy jó ideig.
Útjaink Nagyenyeden keresztezték egymást, az én nagyszüleim is ebben a városban laktak, ahol ő.
Egy darabig lelkileg együtt, ám fizikailag párhuzamosan haladtunk előre, ki-ki a saját mezsgyéjén belül: ő Váradon, Szentgyörgyön, később Kolozsváron, én konstans Kecskeméten.
Végül Budapest lett a közös otthonunk.
Először Pesterzsébeten laktunk.
Innen átköltöztünk Újpestre, majd egy év elteltével Békásmegyerre.
Óbudáról újabb bő év elteltével Zuglóba, ahol majdnem négy évig éltünk.
Később a tizennyolcadik kerületbe költöztünk át, bő év múlva innen kezdtünk el bolthelyiségeket nézegetni akkor induló közös vállalkozásunknak.
Azt akkor már tudtuk, hogy mindenképpen Dél-Pest környékén szeretnénk maradni, így a 18. kerületen át Pesterzsébettől Csepelig sok kiadó bolthelyiséget megnéztünk.
Ám egyiknél sem éreztük, hogy na, ez az amit keresünk.
Végül egy nyárfaszöszös tavaszi napon, a 138-as buszról észrevettük, hogy a kispesti pavilonsoron kiadó egy kis bolt.
Oda is siettünk rögtön.
Körbejártuk, megnéztük, kiálltunk a bolt elé, beleszippantottunk a levegőbe és rögtön tudtuk: ez az, Kispest a mi helyünk!
A tulajdonos tenyerébe csaptunk és kivettük a boltot.
Annyira megszerettük ezt a kerületet rögtön azonnal, ahogy ott álltunk a bolt előtt (előtte nem jártunk Kispesten csak átutazóban) hogy mi is ide, a kerületbe költöztünk családilag.
Ha megkérdeznél minket, mi fogott meg Kispestben, nem is tudnánk a választ, ám azt éreztük: jó itt élni, jó itt lenni.
Nyolc csodás évig éltünk itt, mielőtt egy Dél-Pest közeli, csendes zsákfalu egyik sarokháza lett a mostani, immár nagycsaládunkra szabott otthonunk.
A boltunk pedig továbbra is - immár tizenhét éve - Kispesten van.
Bár az elmúlt másfél évet már egy kétszáz méterrel odébb lévő, új bolthelyiségben töltjük: ugyanis lassan de biztosan kinőttük a régi kis pavilonsori üzlethelyiségünket.
Ide, Kispesthez köt az elmúlt tizenhét évünk, itt ünnepeltük meg nemrég a MintaPrint tizenhetedik születésnapját is.
Hosszú volt az út amelyen ideérkeztünk.
Megálltunk, megünnepeltük, jó visszanézni a legelejére.
És most újra előre tekintünk.
Jöhet aminek jönnie kell: új utak, új élmények, többek között a következő tizenhét MintaPrint év, minden váratlan, könnyebb-nehezebb, ám utólag garantáltan feledhetetlen és nagyszerű kalandjával együtt!
Zsolt
